Fotó: Valuska Gábor
Sosem gondoltam, hogy egyszer megtudom, hogyan szól a Judas Priest Heavy Metal című dala a PIM dísztermének kristálycsillárjai alatt. A Cry Me a River című esten Dragomán György szeptemberben megjelenő zenenovelláskötete volt terítéken, amihez nemcsak Rob Halford metálslágere, de a mexikói Lla Llorona vagy épp Johnny Cash The Mercy Seatje is tökéletesen passzolt. Winkler Nóra metálról, csajozásról, hamis hangokról faggatta a szerzőt, Hó Márton pedig a tavalyi francia után idén spanyolul is énekelt. Fesztiválhangulat nyakba öntött sör és több kilónyi belélegzett por nélkül.
Egy ilyen fesztiválra csak az olvasó miatt van szükség, aki manapság már nem elégszik meg a könyvvel, az írót akarja, lehetőleg valami teljesen idegen helyzetben. Az sem baj, ha kellemetlenül érzi magát szerencsétlen, legalább kiderül, hogy ő is csak ember. Erről Esterházy Péter panaszkodott a közönségnek A sántakutya különkiadásán, pedig akkor még nem is tudta, hogy Dragomán György nemcsak az írói énjét fekteti majd a boncasztalra, hanem egy ennél is kockázatosabb dologra vállalkozik. Megvillantja a benne élő flamencogitárost. Dragomán flamencoelőadása valószínűleg minden idők legrövidebb emberkísérlete volt, bár ő úgy érzi, az élmény miatt megérte magával cipelni a hangszert. Ráadásul így a nála sokkal jobban gitározó fiának is elbüszkélkedhet az első koncert(ecské)jével. A hangszert feleségétől, Szabó T. Annától kapta születésnapjára. Gyerekkorában bármennyire is vágyott rá, édesapja sosem engedte meg, hogy gitárja legyen. Dragomán ehhez csak annyit fűz: „Nem biztos, hogy jó, ha ezek a vágyak be is teljesülnek.”
Kezdetek: A Máglya írása közben mindenféle szövegek születtek, például azért, mert Dragomán György úgy érezte, kezdeni kell valamit azokkal a képekkel, amik nem illettek Emma és nagymamája történetébe. Ilyen volt például a krajnai szerb ötvenbillió dináros is, amit egy gyűjtő barátja mutatott neki. Kezdetben nem gondolta, hogy a zene lesz az összekötőkapocs a szövegek között, de később észrevette, hogy mindegyik novellában előkerül. A Dragomán-regényekből sem hiányzik, elég csak A fehér király harmonikás jeleneteire vagy a Máglya vonaton zajló gyászszertartására gondolni.
„Megértem a mindenevőket”: Munka közben mindig szól nála valamilyen zene: azokban az időkben, amikor még nem volt dolgozószobája, muszáj is volt hallgatni valamit, ha csendet akart. Kezdetben megállás nélkül a Metallica 1986-os lemeze, a Master of Puppets és az Iron Maiden 1988-as Seventh Son of a Seventh Sonja szólt: egy idő után már nem is hallotta őket, viszont legalább csend volt. A munka közben felcsendülő zenék skálája rendkívül széles, olyan is akad köztük, amit nem tart feltétlenül jónak, például egy román manelesláger 30 másodperce, lehetőleg loopolva. Az épp hallgatott zene általában nem kapcsolódik a szöveghez, amin dolgozik, mert bár Pink Floydra nagyon könnyű szomorú szöveget írni, egy idő után inkább vidám zenék kerültek a lejátszóba a kritikus részeknél. Annak a novellának az írása közben, amiben a Lla Llorona című mexikói népdal is szerepet kapott, például Bad Religiont hallgatott. Magyar zene ritkán szól nála, mert nem tudna nem a szövegre figyelni, bár néhány Cseh Tamás dallal azért kivételt tesz néha.
Metált bírod?: A metálrajongás a gyerekkor hozadéka. Az egyik iskolatársa Iron Maiden pólókat rajzolt, és bár fogalma sem volt, mi az az Iron Maiden, a pólók menőnek tűntek és sajnos túl drágának. Mikor meglátta az első metállemezt Magyarországon, azonnal megvette, és rögtön metálossá változott. Pólói sosem voltak, de sokszor eszébe jutott, hogy ha egyszer meg akarnák verni a metálosok, csak elkezdené fejből sorolni a dalok szövegeit, és rögtön békén hagynák. Szerinte mindenki megtalálja a saját vadságát a zenében, tavaly ilyenkor például két napon keresztül német doommetált hallgatott, a bálnavadász típusút. Egy pillanatra álljunk most meg, és képzeljük el, amint Dragomán György Melville Moby Dickjének metáladaptációját hallgatja: a Black Sabbath-nál háromszor lassabb zúzás, halálhörgés, siralom. Néha egy-egy darálós svájci death metal nóta is a lejátszóba kerül, ezt szerinte úgy kell elképzelni, mint ha a darálóba fémszegek kerülnének, miközben torka szakadtából üvölt valaki.
Hamis hangok: Sokkal több zenét hallgat, mint ahány könyvet elolvas, vallja be Dragomán. Egy chilei anarchista punklemezt ugyanis sokkal rövidebb ideig tart végighallgatni, mint egy chilei anarchista punk könyvet végigolvasni, ráadásul nem is ismeri a chilei anarchista punkirodalmat. Szereti a jól megcsinált mondatokat, a rosszul megcsináltak pedig valamilyen idegennyelven kevésbé tűnne fel neki: sci-fit például szerinte spanyolul jó olvasni. Fontosnak tartja, hogy egy mondat ne szóljon rosszul, és mindig fura neki, ha idegennyelven olvassák fel valamelyik szövegét. Egyszer Koppenhágában 10 percig még dánul is értett, műfordítója, Peter Eszterhás úgy eltalálta a fordítás dallamát és ritmusát.
Diktatúra, csajok, satöbbi: A metállal még csajozni is lehet, feleségének például különböző Iron Maiden dalok első hallásra történő lefordításával udvarolt. Ma már Szabó T. Anna is tudja, hogy bőven volt csalás a dologban, Dragomán ugyanis a produkció előtt előre elolvasta a szövegeket. Romániában még a zene is tele volt politikával: édesapja Sosztakovicsot hallgatott, egyszer még a rendőrség is kivonult hozzájuk csendháborítás miatt. Dragománt két nappal később megállították a rendőrök, és megkérdezték tőle, hogy milyen ember az apja. Ő annyit mondott, jó, és elfutott. A gyerekkorának nem nagyon volt aláfestőzenéje, ha volt is valami, az a román tévéből szóló, akkor még hőn gyűlölt román népzene, néhány románított francia sanzon, és egy-egy kósza dal a rádióban. Külföldi lemezt sokáig nem is látott, ám egy házibuliban hatalmas sikert aratott az apja haverjától kölcsönkért dupla Abba-lemezzel. 1987-ben lett saját kazettás magnójuk: emlékszik, hogy valaki kölcsönadott nekik egy videókazettát, amin háromórányi MTV volt, ők pedig szépen kazettára vették. Csak úgy, a levegőn keresztül. A Wham!-be onnantól mindig belecsörgött a telefon, és a postás is mindig ugyanannál a dalnál csengetett. Egyszer a szomszéd lány megkérte, hogy kísérje el a moziba, de előre szólt, hogy nem lehet köztük semmi. A Buddy Holly története című filmet adták, és mivel a lánynál nem volt esélye, Buddy Hollyt tartotta meg magának.
Monológ: Ha egy monológon dolgozik, a szereplője hangját hallja ugyan, de sosem tudja a nevét. A fehér király már majdnem készen volt, amikor elkotorta saját régi becenevét, a Dzsátát, hogy egyáltalán neve legyen a főszereplő kisfiúnak. A szöveg szerelési fázisában előfordul, hogy több kimunkált és gondosan megkomponált zenét hallgat, például jazzt vagy klasszikust, de olyan is van, hogy a túlzott tökéletesség zavarja. Szerinte a regény sosem lehet annyira tökéletes, mint egy zenedarab, mert míg egy zeneszerzőnek korlátlan tere van, egy írót korlátozza a valóság. Arra nincs lehetőség, hogy minden háttértudást beletegyen a könyvbe: inkább úgy dolgozik, mint egy zenei producer, akinek rengeteg dolgot kell egy zene mögé pakolnia, hogy az a lehető legjobban szóljon, ám azokat a műélvező már nem hallja.
„Tegyél be valami jó zenét!”: Dragomán György és Szabó T. Anna nem nagyon jut el koncertekre, mert mindig van valami más, ahová menni kell, de például a tavalyi Iron Maiden koncerten ott voltak. A koncertjegyeket Szabó T. Anna kapta a születésnapjára. Bár nagyon sok közös kedvencük van, például Patti Smith, aki mostanában főleg főzés közben szólt, Dragomán sokkal több zenét szeret. Lou Reed Magic and Loss című lemeze például rajta van a Minden idők 5 legjobb lemeze listáján. Túl jó lemez, hogy írjon rá, édesapja halála után sokat hallgatta, úgy érzi, nem is bírja többé.
Cím nélkül: Az est címadóslágere, a Cry Me a River az egyelőre cím nélküli kötet Festék című novellájában, és még négy másikban csendül fel. Mindig ugyanaz az énekesnő énekli, életének különböző szakaszain. A szakállas villanyszerelő kézzel festett AC/DC-pólót hord, a Nulla-nulla-nulla-nulla-nullában egy koreai csajpopsláger idegesíti a főhőst, és építi a szöveg hangkulisszáját. A kötet címére már csak néhány hetet kell várni, akkor, mint ahogy eddig minden Dragomán-könyvnél, Szabó T. Anna fog majd előállni a nyertes javaslattal.
Az esten elhangzott és a szövegben említett dalok dragontape helyett ezúttal Dragomántape-en:
