Húsz éve ír tárcákat, elbeszéléseket Szív Ernő. A Magvető Kiadó gondozásában ősszel jön a Nagy Szív-füzet, sok-sok megírt, újraírt, és átírt kistörténettel, amelyek minden vágya az, hogy egyszer nagytörténetté álljanak össze. Az ismert tárcaírót és Darvasi Lászlót kérdeztük az írásról, a városról, a fociról. Meg a nőkről, természetesen. Együtt, mégis külön-külön.
DARVASI LÁSZLÓ
Milyen író Darvasi László: olyan, aki azonnal készre ír, vagy olyan, aki szeret újraírni, javítgatni?
Nem nagyon akarnám elhinni, hogy akad író, aki készre ír. Ha pedig mégis, lelke rajta. Nem, nem ír készre az ember. Meg aztán a javítás meg nem kedv, szeretet kérdése. Nem azért javítunk, mert jólesik. Vagy nem is. Mert néha jólesik. Mert már a nagyja kész, a javítás kicsit olyan lesz, mint a nassolás. Desszert, vérben ázva. Az a jóleső utójáték, amikor biztosítják a felek egymást, hogy nem hogy jó, de a legjobb volt. A Virágzabálók minden mondata át lett írva. És még így is marad hiba. Meg hogy egyébként mindig mennyi hiba marad. A hibák ilyenek. Maradnak, nem tágítanak. Az írásnak van egy különös vaksága, amire nincsen szemüveg. Csak akkor látod, hogy rossz, ha már megjelent. És ezen még az sem segít, hogy ha kijavítod. Mert akkor meg mást, másképpen rontasz el.
Kedvenc helye a városban?
Három éve Újlipótban élek. A Pozsonyi úton kényszeresen szeretek végigballagni. De nagyon szeretem a Pozsonyi útra merőlegesen ráfutó kis utcákat, ahol látni a japán akácok zöldes karcát, vagy még a derengő Margitszigetet is.
MEGJELENT AZ ÚJ Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal, Irvine Welsh-sel, Vlagyimir Szorokinnal
Mivel utazik a legszívesebben?
A legjobban talán a villamost szeretem. Volt egyszer Szegeden a kis lakásom, éppen a ház előtt volt a megálló. Ha megérkezett a villamos, az egész ház beleremegett. Én a harmadik emeleten laktam, elláttam hosszan a sín fölött. Láttam, hogy jön. Ahogy tovacsattog. Nagy, sárga, kicsit szögletes giliszta. Vagy ahogy becsapódtak az ajtói. Az a szép, derék csattanás. Régi típusú villamosra gondolok. A villamos megbízható, a troli szeszélyes, a busz meg valahogy tompa. A busznak nincsen képzelete. Nem véletlenül csináltak filmet a villamosból. De a vonat is nagyon jó. Csak ezek az új EU-kompatibilis megállók. Ezek nem tetszenek.
Milyen Darvasi László, amikor szerelmes? (És amikor magányos?)
Passz.
Van olyan szenvedélye, amelyre mások esetleg azt mondhatják, káros?
Hát persze.
Tárca vagy regény?
Ez is, az is. Nekem az irodalom, egyáltalán írni olyan, mintha egy órában élnék. Szeretem, nagyon szeretem a másodpercet, percet, ez lenne a tárca, és szeretem az órát is, ez meg lenne, mondjuk, a regény. Pingpong, tenisz, fallabda, egészen más mozdulatok kívánatosak. Teke. De labdával játsszák. A szívvel, nem?
Mi a kedvenc focicsapata?
Gyerekkoromban eltökélt Honvéd-drukker voltam. Aztán a kedvem idők kitartó züllésével elveszett. Kicsit drukkoltam mostanában az MTK-nak, de amióta van ez a politikai felosztás az egyesületeket illetően, eléggé elment a kedvem tőlük is. Azt hiszem, nem csapatnak szurkolok, hanem inkább a játéknak. Hogy az jó legyen, emberi legyen, bírjanak olyan pillanatokkal, amik emberiek.
Fejezze be a mondatot: „Az életem kész...”
… lenne, ha hagynám. De különben nem hagynám.
SZÍV ERNŐ
Milyen író Szív Ernő: olyan, aki azonnal készre ír, vagy olyan, aki szeret újraírni, javítgatni?
Kistárcára félóra, nagyobbra maximum két óra idő van. Általában. De például most jelenik meg a Nagy Szív-füzet, amibe húsz év írásait gyűjtöttem. Igazán hosszú munka volt. Sok javítással járt. Kihúzásokkal, újraírásokkal, olyan mozdulatokkal, ahol az összegyűlő kistörténeteknek az lett a becsvágya, hogy nagytörténetté álljanak össze.
Mi Ernő kedvenc helye a városban?
Úgy érti, a kedvenc az a legkedvesebb? Azt hiszem, az a kedvenc helyem, ahol éppen vagyok. Az a legkedvesebb, amiben benne lehetek. Az a hely legkedvesebb, amiről eszembe jut a története. Egy történet.
Mivel utazik Ernő a legszívesebben?
A lábammal. Sétálok. Meglátom, gyorsan elmondom, elfelejtem, tovább sétálok. De szeretem a villamost is nagyon. A női villamosvezetőket például. A repülő is jó, de talán jobb a repülőtér. Ott lenni a semmiben, az átmenetben, a megérkezés előtti még minden lehetséges alkalmában. Trolin akkor jó, ha leesik a vezetéke. Ott lenni az utasok között. Vagy néha séta közben egyszerre megállok. Állok azon a helyen, mert olyan félelem tör rám, és akkor így közlekedek, hogy képtelen vagyok lépni is, csak állni tudok, és nézni a lekicsinyített univerzális működést. És akkor ez egy ilyen közlekedés, ilyen utazás. Nagyon messzire el lehet jutni így is. Hazajutni, például.
Milyen Szív Ernő, amikor szerelmes? (És amikor magányos?)
Van egy könyv erről, Az összegyűjtött szerelmeim. Abban sok minden olvasható a témáról. De elmondok egy esetet. Nem régen történt. Orvoshoz kellett mennem valami aprósággal, nem láttam, nem éreztem a világot. És persze az életemet. Hosszan, magányosan kellett utaznom, mert a rendelő a puszta közepén állt, kicsi fekete zászló lobogott rajta, és domborodott a kertjében néhány sír. Egészen friss hant is. Mozgóbüfé működött a rendelő mellett, árultak gyógyszert, gyászjelentést, imát, verseket és bort. Ez tetszett. Az orvosnő megvizsgált, majd amikor meghallgatta a szívverésemet, előbb elpirult, aztán szinte elkékítette a helyes kis almaarcát a harag. Ha nem lenne orvosi esküje, súgta, fölpofozna. Balkezes, mondtam. Az, mondta, de hogy jobbal ütne. Menjen haza, Ernő, és folytassa. És én úgy tettem, ahogy parancsolta, csak előtte a büfében még ittam valamit, a doktornőre gondoltam, és a recepttel fizettem. Na, például ez egy ilyen szerelem volt. Bocsánat, eszembe jutott valami. Kérdezhetek én is? Maga szokott olyat játszani, hogy nézi az utcán az embereket, hogy ezt tudnám szeretni, ezzel tudna együtt élni, ettől félne, de szeretné, vele biztosan unatkozna, mellette magányos lenne, ilyenek?
Van Ernőnek olyan szenvedélye, amelyre mások esetleg azt mondhatják, káros?
Nincsen. Tökéletesen élek. Egészségesen és őszintén. Bátran mondhatom, hogy lehetnék miniszterelnök. Úgy értem, magyar. Nem tudom, lehet, hogy leszek is. Egyébként az emberek olyanok, hogy bármit mondhatnak. És mondanak is.
Tárca vagy regény?
Persze, hogy a tárca. De akkor, és ezt én is kérdem, mintegy magamtól, miért kezdek nagynovellákba? Vagy miért kezdek kicsi történetekből álló, mégis egybefüggő úgynevezett nagyfüzetekbe? Hogy a kicsiből nagyot, a nagyból kicsit csinálni, mindent megváltoztatni, semmit nem elfogadni úgy, ahogy van, ez, akkor ez egy ilyen írói akarat. Mikor milyen tekintetre van szükséged. Néha fűszálat akarsz nézni, néha rétet.
Mi Ernő kedvenc focicsapata?
Megírtam úgy kétezerben. Kapuban a nő. Hátvédsor: Leves, Szeretet, Tavaszi föld, Zene. Középpálya: Bor, Mondat, Kávé. Csatársor: Férfibarátság, Gyerek, Álom. Isten a cserepadon. Na, ez az összeállítás kicsit változott. A Tavaszi föld helyett az Ősz sepreget. A Férfibarátságot a Barátságra cseréltem. Istent a tartalékba küldtem, de azt mondta, ott nem akar bohóckodni. Most gondolkodom, mit tegyek. Eladni nem akarom. Meg, ahogy mondják, a felelősség az enyém.
Fejezze be a mondatot: „Az életem kész...”
Ne haragudjon, nem tehetem. Mint az előbb elmondtam, orvosi tanácsra folytatom. Viszont itt megint mondanom kell valamit. Valamelyik nap fölhívott a doktornő. Hogy az egyik receptet rosszul töltötte ki. Kiváltottam-e? Mondtam, hogy igen, de így is hatott.
Az interjú a KönyvesMagazin őszi számában jelent meg.
