Száz éve hunyt el Csontváry Kosztka Tivadar, egyik legismertebb és legmagasabban jegyzett festőnk, aki patikus állását hagyta ott, hogy életét teljes egészében a festészetnek szentelhesse. Képeire nem túlzás az ikonikus jelzőt használni, hiszen sokszor még azok is ismerik őket, akiket amúgy nem foglalkoztatnak a képzőművészetek. Kortársai nem ismerték el a művészetét, és nem sokon múlott, hogy halála után az örökösök kocsiponyvának adják el a festményeit. Életéről, művészi kiteljesedéséről most Csontváry címmel képregény készült, melynek alkotóját, Kálmán Áront saját Csontváry-képéről, az alkotás főbb sarokpontjairól és a képregény vizuális nyelvéről faggattuk.
Számos világhírű művész életét dolgozták már fel képregényes formában (elég csak Rembrandtra, Munchra vagy Magritte-ra gondolni), a magyarok közül miért pont Csontváryra esett a választásod?
Ikonikus és izgalmas életű művészt kerestem. Versenyben volt még Gulácsy Lajos, a másik nagy különcünk. Csontváryról azonban több háttéranyagot találtam, valamint egy fokkal közelebb éreztem magamhoz a munkáit. Úgy vélem, az ő festészetéhez sokat hozzáad azok elkészítésének háttere. Ezzel tisztában volt maga a festő is, tudatosan építette életrajzában mitológiáját, nehogy feledésbe merüljenek munkái. Az én képregényem szintén a mítoszépítést szolgája. Nem az őrült, hanem a zseni képe mellett teszem le a garast. Akik szeretik a munkáit, bizonyára mind így vannak vele. Én pedig nagy rajongója vagyok műveinek. Különösen a Magányos cédrust tartom kiemelkedőnek, pályája csúcsának. Gyerekkori rácsos ágyam fölött a Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben című képének a reprodukciója függött. Lehet már ekkor belém ivódott az iránta való lelkesedés.
Kálmán Áron: Csontváry
Scolar Kiadó, 2019, 68 oldal, 3999 HUF
Csontváry talán az egyik legismertebb magyar festő, és valóban van néhány olyan képe, melyek szinte beleégtek a vizuális emlékezetünkbe, ami egy adaptációnál lehet könnyebbség, de ugyanúgy teher is. A felkészülésnél mik voltak a legfontosabb sarokpontok, és mi volt az, amit mindenképp meg akartál mutatni az ő életéből?
A rajzstílus kialakításánál inkább nehézség volt, hogy ennyire belénk exponálódtak művei. Ügyelnem kellett az egyensúlyra, mert ha epigonként utánoznám ecsetvonásait, az könnyen giccsbe csaphat át. A történetmesélésen könnyített, hogy ennyire benne vannak a köztudatban munkái, azokat nem kell nevesítenem. Viszont néhány olyan festményét is meg kellett jelenítenem, amiket ő maga semmisített meg 1904 körüli mélypontján. Szicíliába például többször visszatért, hogy vászonra vigye a taorminai görög színház romjait, a legkülönbözőbb méretekben próbálkozva. Másik nagy témájának, a Tátra hegyláncának sokáig neki sem mert fogni. Főleg ezeknek a tájképeinek az elkészítésére koncentráltam a figurális darabjai helyett. Foglalkoztatott a mögöttük lapuló drámaiság, mert saját belső világát vetítette ki az utazásai során elé kerülő látványra. Saját szemével láthatta 1863-ban faluja leégését, 1879-ben a nagy szegedi árvízkor pusztítását. Idővel megbékél a természet ezen pusztító oldalával, tájképei a feldolgozás során egyre harmonikusabbakká válnak. Ezt mindenképpen meg akartam jeleníteni az eseménysorban, mert képregényes kifejezőeszközökkel szépen lehet érzékeltetni.
Csontváry magányosan halt meg, az örökösök kezdetben nem is tudták, milyen értékek birtokába jutottak, ma pedig már százmilliókért kelnek el a képei - és ez csak egy ellentmondás, ha a teljes életutat nézzük. Téged személy szerint mi fogott meg leginkább az ő életében?
Viszonylag későn, 27 évesen éri az elhivatottság-élmény a fiatal patikust. Megragadó, ahogy ezután egyetlen irányba tart, még ha a körülette lévők nem is értik motivációját. Lenyűgöző a benne lévő feszültség, amit a környezete információhiánya gerjeszt benne: ők nem tudják, a Napút legnagyobb festőjét tisztelhetik személyében. Csupán a kép nem készült még el, amivel mindenkit meggyőzhet jelenései igazáról. Ez a magabiztosság, elhivatottság teszi igazán különleges karakterré a szememben. Képregényes szempontból pedig izgalmas ezen jelenéseit ábrázolni. Színhasználatban ezeket az illusztrációkat leválasztottam a visszaemlékezés többi részétől. Fekete-fehérben ábrázolom, mert nem valóság-, hanem igazságtartalmuk van.
Csontváry önéletrajza jelentős részében gyerek- és fiatal korára emlékezik vissza. Mintha élete vége felé ezek a képek élénkebben élnének benne. Én egy kicsikét máshova helyeztem a hangsúlyt, a képregényben csupán a negyedét teszi ki a küszöb elhagyása előtti időszak. A cédrus megfestése nála csupán egy mondat, a rajzolt verzióban szinte a teljes utolsó felvonást kitölti.
A képregényed nagyrészt nélkülözi a szövegbuborékokat, és szinte teljes egészében a vizualitásra épít. Mindez tudatos döntés eredménye volt, olyan, amit már a kezdet kezdetén elhatároztál, vagy az alkotás folyamatában alakult így?
Már a kezdet kezdetén tudtam, főleg képi narrációra akarok támaszkodni. Így a szöveges forgatókönyv helyett a képes forgatókönyvre fektettem nagyobb hangsúlyt. Ujjkörömnyi 'thumbnail' storyboardokat készítettem a panelek kiosztásához. Az aprócska méret meggátolt abban, hogy elvesszek a részletekben. A második, eredeti arányú képes forgatókönyv színekkel együtt készült, mert a kolorit fontos fokalizációs eszköz. A kész körvonalak vektorosan kerültek fel a kézi ceruzarajzra, a végső színeket is digitálisan vittem fel. A legutolsó lépés volt a szöveg kitalálása és betördelése. Nem szántam egyébnek zenei aláfestésnél. Úgy vélem, azon külföldiek számára is értelmezhető, akik nem ismerik a nyelvet és a Csontváry-kultuszt. 
A munka során nyilván hónapokat töltöttél Csontváry világában, ez az időszak mennyire formálta át a te Csontváry-képedet? Röviden, milyen művészként jellemeznéd most őt?
A levelezéseit, biográfiáját olvasva egy a kortársainál műveltebb, természettudományokban nagyon jártas figura bontakozott ki előttem, aki pár apró naiv jellemvonással rendelkezik. A nagy háború idején a világ jelentős hányadához hasonlóan militarista nézeteket vallott, amiért így visszatekintve nem szabad elítélnünk. Ebben látta a lehetőséget az előrehaladásra. A művészi világlátására szintén jellemző a fejlődésbe vetett hite. Az élet lényegének kibomlása számára, ha képes elérni önmaga legteljesebb kifejődését. Mint minden élőlény, a tehetetlenség ellenére engedelmeskedik az örök parancsnak és összes energiáját mozgósítva felfelé törekszik.
Lapozzatok bele a képregénybe:
Csontváry_beleolvaso.pdf by on Scribd
