Fotó: Valuska Gábor
1. AZ ELTŰNT FEJ NYOMÁBAN
A történelmi Rózsa Sándorról viszonylag kevés mű született – már a népi legendák és a szépirodalmi művek számához képest –, viszont 1999-ben Szentesi Zöldi Lászlónak megjelent egy Rózsa Sándor-monográfiája, melynek erénye nemcsak az olvasmányosság és a szórakoztató ismeretterjesztés, de a szerző szépen összegyűjti a témában fellelhető történeti forrásokat is. Én főként ezt a könyvet használtam, mikor a történelmi Rózsa Sándorról kellett adalék a Sömmi. című kisregényemhez. Innen tudom például azt is, hogy mi lett a valóságos Rózsa Sándor valóságos fejének sorsa. Miután 1878. november 22-én (65 éves korában) gümőkórban (tuberkulózis, tbc) meghalt a szamosújvári börtönben, a bécsi udvar elrendelte a boncolást, melyet dr. Zachariás József végzett. Levágta a fejet, és a szívet is kivette. A doktor úr mindezen tetteket nem minden káröröm nélkül végezte, s ennek – állítólag – hangot is adott. A fej szeszbe került, és Pestre vitték dr. Lenhossék József anatómushoz – ő vizsgálta a koponyát. A betyárkirály ezúttal – kivételesen – kitűnő társaságba került, hiszen a doktor úr előzőleg például Deák Ferenc fejét is hosszasan vizsgálta, még tudós értekezést írt róla: Deák Ferencz koponyáján tett mérések és ezekből vont következtetések (1876). A Rózsa-koponya kifogott a tudományos embereken: se Lenhossék, se Herman Ottó nem talált olyan antropológiai jegyet a főn, mely gonosztevőre vallott volna. A betyárfejet sokáig őrizték, a Kórbonctani Intézetből tűnt el a második világháború alatt. Úgyhogy simán lehet, hogy nem pusztult el, és ma is megvan. Talán egy dúsgazdag gyűjtőnél. Vagy mondjuk egy kínai integető szerencsemacska és egy NDK-gyártmányú porcelánlenin között áll egy poros polcon, s a gazdájának fogalma sincs, kinek a szúrós pillantása nézi őt a szekrényről estelente. (Hogy az a koponyatető, amit a budapesti Rendőrség-történeti Múzeumban Rózsa Sándor koponyájaként mutogatnak, tényleg a Kegyelmes Paraszt fejének alkatrésze volt-e, azt csak a Jóisten tudná bizonyosan megmondani.)
Könyves Magazin 2015/5.
Libri-Shopline, 2015, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
2. JÓKAIVAL A CSÁRDÁBAN
„E munka írója több év előtt látta az elítélt Rózsa Sándort a szamosújvári állami fegyházban. A hírhedett rablóvezér – itt szabómesterséget űzött: a fegyverek legkisebbike, a varrótű volt a kezében, katonanadrágokat varrt. Régi ismerős volt. 1848-ban a magyar kormány amnesztiát adott a már akkor is híres rablóvezérnek, azon feltétel alatt, ha cimboráival együtt a csatatérre megy, a haza védelmében keresni bűnbocsánatot. – A kormány amnesztiáját e mű szerzője vitte el Rózsa Sándorhoz a pusztai csárdába, mely a rablók tanyájául szolgált. – A másodszori találkozásnál mondá a rabnak szemrehányólag: – Hát önnek harmadszor is ide kellett kerülni? Nem tudta megbecsülni a kétszer visszakapott szabadságát?” – írja Jókai Mór A lélekidomár című könyvében. Csakhogy Jókai itt valószínűleg rendesen vakít. Vagy legalábbis legendát gyárt, romantikusan színez. Mert a második találkozás minden bizonnyal csupán az első lehetett. Ezt egy olyan levélből lehet tudni, amely csak Jókai halála után került napvilágra. A fiatal író 1848. október 4-én írt levelében ugyanis bevallotta Kossuthnak, hogy az amnesztiás papírt Kiskunfélegyházán átadta egy őrmesternek. Majd Mór angolosan távozott: Pestre. Én persze megsajnáltam szeretett, öreg és jeles kollégámat, ki így felsült halálában, ezért a Sömmi.-ben úgy intéztem, hogy mégiscsak Móric vigye a Sándornak azt a bűnbocsátó levelet. A pusztai csárda – ahol e két híres férfiú összetalálkozik – természetesen Szentesen működik, és Szamárdelelőnek hívják.
Kapcsolódó cikkek:
Cserna-hullámvasút az agyevéstől a Jókai-bablevesig (kritika - a hét könyve) >>
Az Ørdøg zenekar klipje a Sömmihez >>
3. SANYI GOES TO HOLLYWOOD
Azt sokan tudják, hogy a Sándor sorsát számos magyar író megénekelte: Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra stb. (Ők sem lustálkodtak a legendagyártás terén.) De az számomra is újdonság volt, hogy egy osztrák író is regényt írt a magyar betyárkirályról. Bálint Sándor néprajztudós munkáiból is sokat merítettem, az ő alapművében, A szögedi nemzetben olvastam először Robert Neumann Rózsa Sándor-könyvéről. A szerző – akinek (Bálint szerint) nagyapja korcsmáros volt Magyarországon – még Móricz Zsigmond előtt írta regényét, mely 1938-ban Zürichben, Londonban és New Yorkban is megjelent (német címe: Eine Frau hat geschrien, angol címe: A Woman Screamed). Bálint Sándort idézem: „Páratlan sikere volt (…) A Metro-Goldwyn filmet akart készíteni belőle, de a háború idején az amerikai vezérkar a magyarbarát filmet nem tartotta időszerűnek.” A sztori igaz lehet, hiszen a New York-i The Film Daily 1938. november 15-i száma azt jelenti Hollywoodból Rozsa Sandor for Korjus címmel, hogy a Metro megvette Neumann regényét, a Rozsa Sandor címűt, s mindezt tette azért, hogy egy újabb főszerepet szállítson Miliza Korjusnak, a lengyel-észt származású hollywoodi üdvöskének. A szőke bombázó éppen ekkor volt sikereinek csúcsán: 1938-ban Oscar-díjra jelölték a The Great Waltz (A nagy keringő) című filmben nyújtott alakításáért. Sajnos, soha nem tudjuk meg, milyen lett volna Korjus a Sándor babájának szerepében. És ki alakította volna Rózsát? James Stewart, Gary Cooper vagy Clark Gable? Én mindenesetre az akkor harmincas évei elején járó John Wayne-re osztottam volna a szerepet. (Korjus Wikipédia-oldala szerint azért nem forgatták le végül a Rózsa-filmet, mert Miliza 1940-ben súlyos autóbalesetet szenvedett.)
De ismerünk egy korábbi történetet is, mikor Rózsa Sándorból majdnem hollywoodi hérosz lett. Móra Ferenc már 1933-ban ezt írja: „Pár évvel ezelőtt Amerika is jelentkezett. Csikágóból írt valami irodalmi üzletes, hogy jó volna egy Rózsa Sándor-filmet csinálni.” Sajnos Móra, a szegedi múzeum igazgatója csúnyán elhajtotta az amerikai producert, mondván, ők a közművelődéssel foglalkoznak, nem a betyárkultusszal, majd nekiállt ecsetelni azokat a borzalmakat, melyeket a Sándor a pusztán elkövetett: „Mindazonáltal kivételesen van szerencsénk közölni, hogy a t. címed b. érdeklődése által megtisztelt férfiú a nyomtatásban megjelent vizsgálati akták szerint egy áldott állapotba került kocsmárosné hasát felvágatta, hogy a meg nem született csecsemő kisujjához hozzájusson, mivel az ő társadalmi köreiben elterjedt hit szerint a golyó nem fogja azt, aki ilyennek a birtokában van.”
A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.
