Csak az utolsó bekezdés olyan fontos, mint az első mondat

Rostás Eni | 2014. december 05. |

Az Könyves Magazin őszi számában elindult Sorvezető című rovatunk, amelyben bevezetjük az olvasót oda, ahol még sosem járt. A könyvek kulisszái mögé. Így készül az irodalom - a címtől az utolsó mondatig. Most az első mondatot körüljáró cikk második részét olvashatjátok (az első itt olvasható). 

Hamis ígéret, a legfontosabb néhány szó, a szöveg magja, vagy csak egy túlértékelt reklámfogás. Tizenhárom író mesélt az első mondathoz való viszonyáról, saját első mondatai születéséről, és arról, hogy kinek az első mondatait irigylik, csodálják a leginkább.

Kondor Vilmos

"A kormányzó háttal állt nekem, kezét összefogta a háta mögött, és tisztán láttam, hogy a jobb kézfeje remeg. "(A másik szárnysegéd)

Az első mondat számomra olyan, mint egy elhajított kő: amerre az elrepül, arra fogok menni. Ennek megfelelően mindig elég sokat gondolkodom az első mondaton – hol pár órát, hol pár napot, hol pedig adja magát. A másik szárnysegéd esetében az első mondat könnyen és gyorsan adta magát, szinte az volt az első, amit előre kitaláltam, utána pedig már könnyű volt elindulni és végigmenni az úton. A Budapest noirt azonban addig nem kezdtem el írni, amíg az első mondatot össze nem raktam, és emlékeim szerint legalább egy hónapig kerestem a módját, hogyan kezdjem el a regényt. A Bűnös Budapest esetében két első mondatot is találnom kellett, lévén a könyv egy prológussal kezdődött. Ugyanígy elég sokat babráltam a Budapest novemberben első mondatával, és örülök, hogy nem látszik rajta. Nem hiszem, hogy egy első mondatnak annyira elementáris erejűnek kell lennie, én legalábbis nem tudok és nem is szeretek ilyet írni. Bár azt is bevallom, hogy könnyen lehet: csak a féltékenység beszél belőlem, hiszen soha nem lennék képes megírni azt az első mondatot, amelynél jobbat nem olvastam. James Crumley The Last Good Kiss című, magyarul meg nem jelent regénye kezdődik a magam fordításában emígyen: „Amikor végre megtaláltam Abraham Trehearne-t, egy Fireball Roberts nevű alkoholista bulldoggal sörözött egy lerobbant csehóban a kaliforniai Sonoma határában, kipiálva egy fájintos tavaszi délután szívét.”

MEGJELENT AZ ÚJ Könyves magazin 2014/3.

Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF 

Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó

Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók

Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal,  Irvine Welshsel, Vlagyimir Szorokinnal

 

Csobánka Zsuzsa

"Az elutazásom előtti héten minden nap elindultam, hogy újra feltérképezzem a várost." (A hiányzó test)

Az első mondat a szöveg magja, egy hang, amibe bele van rejtve az egész zene, abból nyílik ki később minden. Versnél, prózánál egyaránt ez történik, de nálam sokszor az első mondat dönti el azt is, melyik lesz a kettő közül. Mint két lélegzetvétel között a szünet, de abban a csöndben valami ritmus és dallam van elrejtve, és akarja magát megmutatni, vagyis egy folytonos feszültség is az első mondat, mert amíg nem fogalmazódik meg, nem ölt testet, addig nyugtalanná tesz. Egy erő, amivel küzdeni kell, hogy világra jöhessen, aztán amikor elengedem a vele való harcot, akkor születik meg hirtelen, magától. Akkor már hallható, lejegyezhető.

Barnás Ferenc

"Négy napig le sem mentem; végig fent voltam." (A másik halál)

Regényeket írok, melyek több éven keresztül csinálódnak. Ebben a processzusban jó ideig minden bizonytalan, majdnem minden, az első mondat végképp. Az elején teljességgel bizonytalan vagyok abban, hogy az az első mondat, amelyet valamikor – mondjuk a munka első harmadában – ilyen-olyan megfontolásból első mondatnak gondolok, tényleg a megfelelő választás. Ez a kérdés mindig utólagosan dől el. Hosszú időn keresztül még azt sem tudom eldönteni, mi, honnan, és milyen irányba induljon. Ha ez a helyzet, márpedig általában ez, igazából mondatokat sem tudok egymás mellé tenni, az első mondat pozícióját pedig a legkevésbé sem tudom meghatározni. Ezek furcsa időszakok, nem is tudom, mi segít ilyenkor leginkább. Valahogy azonban túl kell jutni ezen, bizonyos idő elteltével döntéseket kell hozni, mert ha nem akarsz túl hosszú ideig egy helyben toporogni, mégiscsak mondatokat kell leírnod. Ilyet-olyat, jót, rosszat. Ezek közül lehet, hogy később valamelyik első mondattá válik. Nem biztos, de lehet. Különben a mondat az csak egy mondat. Legyen bármilyen jó, nem biztos, hogy ezzel az úgynevezett jó mondattal kell nyitnod a regényt. A jó mondat önmagában amúgy sem annyira érdekes. Az első mondat a többi mondathoz képest lesz érdekes vagy kevésbé érdekes, és igazából nem is a többi mondathoz képest, hanem a regényegész koncepciójához képest. Ez más írók esetében nem feltétlenül igaz, más írók talán egész másképp gondolkodnak erről, itt sincs általános szabály, nem is lehet, szerencsére. Attól is függ a dolog, épp mit akarsz megcsinálni. Nem tudom, hogy születtek eddigi regényeim első mondatai. Ha benne vagy a készítési folyamatban, valamelyest másképp nyúlsz a dolgokhoz, mint általában, igyekszel a regény saját léptékéhez igazodni. Ehhez először létre kell hoznod azokat a feltételeket, melyek lehetővé teszik, hogy az aktuális munka léptékéről egyáltalán gondolkodni lehessen. Az igazán nagy alkotások titka nem az első mondatok sokat emlegetett, idézett különösségében áll, hanem sok minden más mellett a művek egészének kidolgozottságában, ami mögött nemritkán valami teljességgel megmagyarázhatatlan dolog működik. Én az ilyet munkákat félni és csodálni szoktam, nem irigyelni. Pilinszky Apokrifjének nyitó sorával is így vagyok.

Baráth Katalin

"- Hun van?" (Az arany cimbalom)

Egy könyvnek az első oldala az a terep, ahol a marketing átcsap a voltaképpeni szövegbe. Ezen belül az első mondat még erősen a reklám eszköze, akárcsak a borító, a cím vagy a fülszöveg. Úgyhogy meg kell bocsátani az írónak, ha az első mondatban némileg túl van lihegve a hatásvadászat, mert hát arra vagyunk idomítva, hogy egy nem eléggé feltűnő első mondattal olvasót lehet riasztani. Ami engem illet, a frappáns első mondatot bármikor boldogan elcserélném egy jó első bekezdésre, még inkább egy jó első oldalra, de főleg egy jó első fejezetre, ezeket ugye nehezebb összehozni, mint egyetlen nyomorult mondatot, és jobban is számítanak az olvasó megtartásában. Az első mondat hatása nem tart tovább, mint a fülszövegé, a borítóé és a címé, és ha az általa fölfokozott elvárásokat nem képes teljesíteni a könyv egésze, akkor az olvasó nem fogja megbocsátani a pofára ejtést. Éppen ezért nem szoktam túlizgulni az első mondatot. Első próbálkozásra olyan lesz, amilyen, végül is ennek a mondatnak a kijavítására van a legtöbb idő, az írás teljes ideje. A Rejtő-féle első mondatokat csodálom legjobban, de mert azok a Rejtő-regényekhez tartozó Rejtő-mondatok, nem importálhatok hasonlókat a saját, nem Rejtő-regényeimbe.

Parti Nagy Lajos

"Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy hejába csapkották Európa szennyes habi a magyarok kősziklánt álló Centrális Erőterit, csak nyőtt attul, mint a pálma." (Fülkeufória és vidéke - Százegy új magyar mese)

Először a hajdani vicc jut eszembe az első mondatokról. A leszerelt polgárháborús szovjet lovasparancsnok, mondjuk Csapajev, könyvet ír, szép vastagot, A jó lovasparancsnok címmel. Az Iszkra kiadó lektora elkezdi olvasni, az első oldalon egyetlen mondat: „A jó lovasparancsnok egy őszi éjszakán jó lovára kap, s elindul, hogy ellenőrizze katonáit a strázsán.” Ez, különösen a maga bizarr kontextusában elég jó első mondat, nem? Mindazonáltal nem mondhatom, hogy irigyelném bárki kollega első mondatait, vagy ha igen, ha netán kicsit igen, akkor sem jobban, mint másodikakat, sokadikakat. Persze, fontos a felütés, de ha kiderül, hogy nincs, illetve nem volt mit felütni, hamar megfakul az az első mondat, legyen akármilyen szárnyas. Gondolom, a kérdés leginkább a prózára vonatkozik, én is elsősorban prózáról beszélek, hisz versben, bár van bizonyos kitüntetett szerepe, minden mondat első mondat. A prózán belül is más novellában, színpadi szövegben és más regényben. A Test angyala első mondata az, hogy „Margittay Edina még sohasem volt egymáséi.” Ez minden elsőmondatírozás nélkül megvolt, s ebből a mondatból, ennek a grammatikájából meg lehetett írni az egész könyvet. Föl se merült, hogy ne ez legyen a kisregény első mondata. A Hősöm terét nehezebb volt fölütni, noha pontosan éreztem, hogy föl kell, hogy éles, erős mondat kell. Volt sok jelölt, volt sok változat végül „A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást.” győzött. A harmadik hosszúprózám esetében, ami egy monológ „Az étkezés ártalmasságáról”, nem volt értelme nagy felütéssel kezdeni, nem is emlékszem az első mondatra, megnézhetném, de nem nézem meg, jellemző, hogy nem jut eszembe, illetve a helyzet, a kép igen, a mondat nem. Hosszan lehetne ragozni, érdekes műhelytéma, bár nem tudom, vannak-e messzemenő tanulságai. Az biztos, tán a költőségem okán, hogy többször megkísértett: ezután csak első és, legfeljebb, utolsó mondatokat kéne írni. Egyébként a Csapajev-vicc utolsó mondata (a lektor rögtön odalapozik, az utolsó kéziratoldalra, hisz eszébe sincs az egész vackot elolvasni) a következő: „És akkor a jó lovasparancsnok megérkezik az őrhelyre, s megkezdi jó katonái ellenőrzését.” Jézusom, fut át a lektoron, mi van, mi volt itt 350 oldalon keresztül? Belelapoz, feltúrja a paksamétát, és látja, hogy végestelen végig, az első sortól az utolsóig, nem tudom, hogy van oroszul, a következő van odakörmölve: gyia, gyia, gyia.

Cserna-Szabó András

"Toportyánféreg vonítása hallatszik a nádasból." (Veszett paradicsom)

Egy novella esetében nincs fontosabb dolog az első mondatnál. Csak az utolsó bekezdés olyan fontos, mint az első mondat. Ha tudjuk, hogy a történet hol kezdődik, és hol kell abbahagynunk, akkor már a nehezén túl vagyunk, akkor már szinte mindent tudunk. Sok első mondatot irigylek kollégáktól, de legjobban talán ezt a kettőt: „Nevem Fanos Farcsik. Tisztességes ágyból szerény sorsra születtem.”

Rakovszky Zsuzsa

"Amikor legutóbb Sókon jártam, megfájdult a fogam." (Szilánkok)

„Amúgy ha már, inkább utolsó mondatokra szoktam irigykedni.”

A cikk eredetileg a Könyves Magazin őszi számában jelent meg.