Fotó: Valuska Gábor
A Margó Extra-sorozat célja, hogy ne mindig csak az írók és az irodalmárok beszélgessenek a könyvekről és olvasási élményeikről, hanem olyan más területen alkotók, akiknek az életére amúgy nagy hatással volt az irodalom. Oltai Kata és Mundruczó Kornél után Beck Zoltán, a 30Y dalszerző-énekese mesélt a dalszövegbe bekúszó olvasmányélményeiről és a betiltott könyv mítoszáról.
Annyira nem meglepő viszont, hogy a könyves beszélgetés is zenével kezdődik, pontosabban két akkorddal meg egy önmagához mindig visszataláló és ismétlődő sorral, amivel a tizenéves Beck annak idején megírta a bús kamasz dalát. Vagy legalábbis valami olyasmit, amit most annak képzel. A zene mellett persze volt egy csomó olyan szöveg is, ami megérintette és új világokat nyitott meg előtte. Ilyen revelációértékű olvasmánya volt az Órarend randevúval című osztrák regény, melynek lányszereplője „beavatódik a felnőttek világába”. A könyv egyik emlékezetes jelenete, amikor a lány rányit az apjára a fürdőszobában, és elmélázik, vajon „a nagy hasától mikor láthatta a pöcsét”. A jelenet jó húsz évvel később az Iker című dal szövegében köszön vissza.
Beck életében a másik revelatív olvasmány a Zabhegyező volt („nagyszerű beavatástörténet, erős jelentésekkel bírt”), melynek szövegét – jó olvasóhoz méltón – persze magára olvasta. A Salinger-kultkönyv olvasása egyfajta szembenállás is volt, főleg azután, hogy a gimnáziumi könyvtárosnő lebénázta a választását. Beck szerint a nyolcvanas évek végén felfedeztek mindent, ami a hatvanas évek volt, és amiről azt hitték, hogy akkor (azaz a nyolcvanas évekbeli jelenben) zajlik. Ekkor kezdődött a Doors-rajongás, felfedezték Allen Ginsberget meg Kerouac kultikus Útonját, és igyekeztek lefordítani a Jézus Krisztus szupersztár szövegét. Becket otthon is rengeteg könyv vette körül, az anyukája festőművésznek készült, de a magyar sorscsavarok folytán végül rajztanár lett, és fia a könyvgerincről olvasta le első szavait, ami, szigorúan fonetikusan, az volt, hogy „degás és renoir”, és persze fogalma sem volt, hogy mit jelent. Amikor a szülei ellen lázadt, talán nem meglepő, hogy a nem-olvasással lázadt („nem olvasok, ők úgyis olvasnak”), viszont az őt körülvevő rengeteg könyv és tárgy, így a festmények, grafikák, réz- és bronzizék, máig meghatározóak számára.
Másik nagy olvasmányélménye Holdosi József Kányák című könyve volt, amire Ott Anna megjegyezte, hogy a moly-on sokan azt írták, hogy csak azért olvasták el ezt a regényt, mert Beck több helyen nyilatkozott már róla. A Kányákat körbelengte a betiltott könyv mítosza: egy családregényről van szó, mely „három és fél” generáció életét követi nyomon, viszont volt, aki magára ismert a műben. Holdosit emiatt beperelték és el is vesztette a pert. Beck saját példánya a devecseri kastélykönyvtárból való, amiért most utólag is elnézést kért, érdekességként pedig elmesélte még, hogy a Kányák-per anyagát Holdosi egy rádiójáték formájában beleírta a Cigánymózes című könyvébe. Beck amúgy élete első és egyetlen OTDK-dolgozatát is ebből a regényből (mármint a Kányákból) írta, és eléggé felháborította, amikor a szóbeli résznél egy neves irodalomtörténész azt bírta mondani, hogy „másodrangú irodalomról csak másodrangú elemzés születhet”. Mindenesetre utóbb Szombathelyen Fűzfa Balázsnak köszönhetően személyesen is megismerhette Holdosit, és néhányszor volt alkalmuk beszélni. Az író akkor már beteg volt, emiatt nem dohányozhatott. Viszont ha nem dohányozhatott, nem is tudott írni, ezért Becket kérte meg, hogy gyújtson rá helyette. A családjával máig tartja a kapcsolatot, és Holdosi fia, aki már csak betegen ismerhette az apját, egyszer azt kérte tőle, meséljen arról, milyennek ismerték mások még a betegség előtt: „Megható volt, hogy ebben az elmesélésben teremtődött meg az apakép”.
Beck hosszan beszélt az alkotás tétjéről is, ami mind az írásban, mind a zenében döntő lehet. Szerinte például a bestseller ott válik el a magasirodalomtól, hogy az egyikben megvan a kockázat. Az évek során az alkotásban kialakul a viszonyulás is. Ha valaki 2003-ban még nem tudta, hogyan énekel Beck Zoltán, 2018-ra már nyilván lesz egy élménye, amihez neki magának is viszonyulnia kell. Szerinte ugyanígy Háy János, akivel a Rájátszásban zenélnek együtt, ahhoz viszonyulva ír, ami már megjelent tőle: „Ezek a szövegek és mások is számon kérnek rajtunk valamit”. Egy szerző megtermeli a maga szövegkorpuszát, ahogy teszik mások is, és ehhez képest tűnik porosnak vagy korszerűnek egy adott mű: „Ezzel meg kell harcolnia minden írónak”.
Mesélt arról is, hogy először megrettent, amikor felkérték a Libri irodalmi díj zsűrijébe, de szerinte az ő felkérése is azt mutathatja, hogy az irodalom élő, mindenkihez el tud jutni és nem egy zárt elit olvassa.
