Fotó: Valuska Gábor
Kertész Imrét köszöntötték 85. születésnapja alkalmából kollégák, barátok, a Magvető, és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az ünnepeltnek nemcsak leírt, kimondott, és a Radnóti-évforduló vagy a holokauszt emlékév kapcsán emlegetett szavai és bölcsességei voltak jelen a PIM díszterében, ott volt ő is, „a maga számára is idegenségben létező ember”.
- Balog Zoltán nem ért egyet Kertésszel, meg is mondta neki
- Balog sejti, hogy Kertésznek nem olyan egyszerű itthon lenni
- Balog azt tanácsolja, Kertész adjon tisztázó interjút
- Spiró mutatta meg Tihanyt Kertésznek
Az életről dosszié, a halálról kocsma
Mit kell csinálni, ha egy olyan ember jön szembe az utcán, akinek nézetei ellentétesek a mieinkkel, nem értünk velük egyet, sőt egyenesen károsnak tartjuk őket? Kertész Imre szerint azt kell mondani, hogy jó napot. Ezzel az 1993-as Kertész-interjúból kiragadott, és minden bizonnyal metaforikusnak szánt bevezetővel kezdi köszöntőjét Balog miniszter, aki hozzátette, hogy köszönt már korábban. Azt mondjuk nem értem, miért épp egy születésnapi ünnepségen kell nyomatékosítani, hogy nem értünk egyet az ünnepelt nézeteivel (netán károsnak is tartjuk?).
Balog nagyon örül, hogy írónk, sőt egyetlen Nobel-díjasunk itthon van – Nobel-díjasunk, aki már „ki is heverte” a díjat, merthogy azt ki kell heverni. Ezt egyébként nem ő állítja, hanem Kertész állította egy korábbi interjúban. Balog azt mondja, „jó, hogy itt van, jó, hogy itthon van, jó lenne, ha tényleg itthon lenne, még ha ez nem is olyan egyszerű”. Még az is lehet, hogy utóbbit öniróniának szánta, nem tudom, már a következő anekdotájára figyelek, amiben arról a rossz politikai kommunikációs tanácsról beszélt, amit Magda asszonynak, Kertész feleségének szokott adni néha. Adjon a férje egy nagy, tisztázó interjút, amiben minden félreértést eloszlat, ami a személye körül kialakult. Magda asszony olyankor minden bölcsességét két szóba sűríti, és azt mondja, nem ad. Olvassák inkább azt, amit írt.
Balog szerint itt jön a képbe a kulturális és oktatási tárca, melynek célja, hogy ezek az írások minél több emberhez eljussanak – hozzánk, magyar olvasókhoz, akik aztán vagy vitáznak rajta vagy élvezik, a lényeg, hogy adják tovább. Balog az olvasás fontosságáról beszél, majd a szokásos jókívánságok végén Philemonhoz és Bauciushoz (sic!) hasonlítja a Kertész házaspárt. Utóbbi, nem tudjuk, kicsoda, előbbi görög mitológiai alak, egy szegény házaspár egyik tagja, akit az emberi alakot öltő Zeusz és Hermész a szállásért és vacsoráért hálául megmentett a pusztulástól. Egyébként találó hasonlat, a pár ugyanis halála után tölgy- és hársfaként létezett tovább, Kertész pedig a könyveiben fog, amelyek ugye egykor faként kezdték.
Spiró túravezető volt Tihanyban
Kulka János 1989 nyarának elejét, talán májusát, de mindenképpen hétfői napját eleveníti fel Spiró György sorait olvasva. Kertész arra kérte Spirót, hogy menjen érte Szigligetre, az Alkotóházba, és fuvarozza fel Budapestre, mert túl sok cucca van.
Az írók általában 2 hetet tölthettek az Alkotóházban, mert kellett a hely a nyaraló bölcsészgyerekeknek, de Kertésszel kivételt tettek, és nem ritkán három hetet is maradhatott. A beutaló kislányok szerették, mert a széles mosoly mögött nem tűnt fel nekik, hogy képes volt bármikor, bárkiről a legnagyobb aljasságot feltételezni. Kertész kedvenc szobájában, az akkor még fürdőszobával sem rendelkező, cserébe világos és emeleti tizenhetesben szállt meg, aminek fali beugrójába Nagy László korábban odapingálta Szent Györgyöt. Spiró akkor már több mint két éve nem járt az Alkotóház közelében, ahol 1976-1984 között minden nyáron, mert nem akart találkozni azokkal, akik meg akarják fosztani a magyarságától – bár így a barátaival való találkozásokról is lemaradt.
A hazaúton felvetette, hogy üljenek be egy kávéra a tihanyi Rege cukrászdába. Kertész nemet mondott, mert a saját maga által főzött, erős feketét preferálta, és nem érte be közönséges presszókávéval, ám mikor kiderült, hogy tulajdonképpen még soha életében nem járt Tihanyban, mégis a cukrászda teraszán kötöttek ki. Kertészt teljesen lenyűgözte a tihanyi táj, és még hazafelé a kocsiban is arról áradozott, hogy ő ilyen szépet még soha nem látott. Tizenhárom évvel és egy Nobel-díjjal később Spirót is behívták az állami televízió késő esti műsorába, hogy a díjról elmélkedjen. Miközben a többi meghívott arról beszélgetett, hogy mekkora dolog ez a magyarságnak, ő, maga se tudja miért, arról kezdett mesélni, hogy képzeljék, ez az ember csak hatvan éves korában jutott el Tihanyba. Ez volt az a pillanat, amikor elkapták róla a kamerát.
"Legyünk jóban"
Nagy jelentőséggel bír számomra, hogy mi ketten találkoztunk – vallja be videóüzenetben a külföldi barát, az argentin karmester, zongoraművész, Daniel Barenboim. Emlékszik első találkozásukra, Kertész első németül megjelent könyvére, és arra is, hogy mennyire lenyűgözte, amikor az író belépőjegyet kért tőle a Bayreuth Fesztiválra, hogy a rossz asszociációk ellenére is (ti. antiszemitizmus) Wagnert hallgathasson. József Attilával köszönti a kivetítőről barátját a német dramaturg, Hermann Beil, aki Salzburgban találkozott először Kertésszel, és aki szerint Berlinben, és a szívükben mindig lesz számára egy terített asztal. Élete egyik legszebb élményének nevezi kettejük találkozását, kedvenc szövege, Az angol lobogó is tőle származik, és nagyon örül, hogy jövőre felolvasást rendezhet a Sorstalanságból. November kilencedike szép nap lett neked köszönhetően, mondja Beil, és az egyetlen zenével kíván minden jót, ami méltó lehet Kertészhez és a műveihez – Mozarttal.
Szülinap nem teljes az ünnepelt beszéde nélkül, de Kertész Imre nem tart beszédet. „Legyünk jóban, mást nem mondok.” Mondtak már sokan, sokfélét.
Az esten közreműködött:
felolvasás: Rezes Judit, Fullajtár Andrea, Kulka János
ének és zene: Lukin Zsuzsanna, Várjon Dénes, Rohmann Ditta, Szőke Szabolcs
