Korábban a KönyvesBlog már bemutatta Görgey Etelka és a Csodaidők-sorozat Magyarországon példátlan történetét: a négykötetes sorozat harmadik részét az első kettőt gondozó kiadó nem vállalta, így a szerző olvasói nyomásra kft-t alapított, és ő maga adta ki a Csodaidők harmadik kötetét. Görgey Etelkával most, a negyedik könyv megjelenése előtt tíz nappal a magánkiadás jövőjéről beszélgettünk.
A Csodaidők magánkiadása elsősorban az olvasók lelkesedésének és folyamatos érdeklődésének volt az eredménye. Amikor az Animus Kiadó a világválságra hivatkozva visszamondta a harmadik kötet kiadását, Görgey Etelka körbeérdeklődött ugyan több kiadónál is, de mivel nem kapott elfogadható ajánlatot – általában azt javasolták neki, hogy állja ő a kiadás összes költségét, és cserébe 15%-os részesedést kap a könyvszakmában megszokott 5-8% helyett –, már-már lemondott a kiadásról. Végül az internetes fórumokon, honlapokon megszólaló olvasók miatt végzett el egy felmérést a könyv hivatalos honlapján, megkérdezve az olvasókat, hogy hajlandók lennének-e akár előre is fizetni a harmadik kötetért. Olyan sokan feleltek igennel, hogy Görgey belevágott a cégalapításba, és a harmadik, Árulás című könyvet már a Shremeya Kft adta ki.
Fotók: Pap Györgyi
„Mindenki azt kérdezi, hogy mennyi a ráfizetésem, mennyire veszteséges ez a kiadás” – kezdi Görgey a saját történetével a beszélgetést. Pedig a Shremeya Kft már az Árulás megjelenése után nem sokkal elért egy kevés nyereséget, és azóta a nullszaldó körül mozognak. A kiadó időközben megvásárolta a két korábbi kötet megmaradt példányait az Animus Kiadótól, és újranyomta a harmadik kötetet. A szerző elmondja, hogy a könyves szakmában dolgozó ismerősei, munkatársai nagyon is óvták a magánkiadástól. „Azzal ijesztgettek, hogy bukás, sőt teljes anyagi csőd lesz az egész, hogy elárverezik a fejem fölül a házat.” Görgey éppen ezért döntött a kft-alapítás mellett, mivel így csak az alaptőke összegéig felelős a vállalkozásért. Jelenleg azonban úgy tűnik, a kft két tulajdonosának – a Shremeya Kft másik alapítója Pohl László – nincs oka az aggodalomra.
Amikor a Csodaidők kiadásáról részletesebben beszélünk, a szerző elmondja, hogy valójában annak köszönhetik azt, hogy nem veszteségesek, hogy sokan „szerelemből” dolgoznak a Shremeya Kft-nek. A tördelő és a korrektor sem kér fizetséget, mindkettő lelkes Csodaidők-olvasóként került a kiadó közelébe. A szerkesztő és a borítótervező pedig a megszokottnál kisebb összegért dolgozik. Ráadásul a kiadónak nincsenek alkalmazottai, így nem kell béreket fizetniük – igaz, cserébe maga a szerző csomagolja és viszi a postára a megrendelt köteteket. Görgey Etelka szerint e nélkül a hatalmas segítség nélkül nem lehettek volna nyereségesek. Továbbá a szerző elmondja, hogy azért tudta sikerre vinni a magán úton kiadott könyvet, mert már volt egy biztos olvasótábora, akik két kötet után várták a folytatást, és nemcsak a nyomtatási árat, hanem még egy magasabb összeget is hajlandóak voltak érte kifizetni.
A konkrét szerkesztéssel és nyomással járó költségek után a következő nehézség, amivel a magánkiadást választóknak meg kell küzdeniük, a nagykereskedő hálózatok elérése. Görgey elmondta, hogy könyvszakmában dolgozó ismerősei ezzel kapcsolatban is szkeptikusak voltak. Márpedig az a könyv, amely nem jut be egy nagykerhez, sohasem fog eljutni a könyvesboltokba – így pedig legfeljebb interneten, postán lehetne megrendelni a köteteket a magánkiadást választó szerzőtől. A Csodaidőknek ebben a tekintetben is szerencséje volt, részben azért, mert a harmadik kötet megjelenése körüli hírverés felkeltette az olvasók figyelmét, ők keresték a könyvet, részben pedig mert a nagykereskedők már ismerték a két korábbi kötetet. Így ősztől már az Anima és a Líra nagykereskedőkön keresztül eljutott a Csodaidők a kiskereskedelmi boltokba.
Görgey Etelka úgy gondolja, hogy a mai magyar könyvpiac túl drága, és mégis pénzügyi nehézségektől szenved. „Mindenki körbetartozik egymásnak a könyvpiacon” – magyarázza, mivel a nagykerek bizományba veszik át a könyveket, és a nagy bevásárlóközpontok is bizományi alapon töltik fel több polcnyi könyvrészlegüket. Így azonban a kiadó és a szerző csak nagyon sokára lát pénzt az eladott kötetek után. Emellett az árak nagyon magasak, mert mindenki, akin keresztülmegy a könyv, mire eljut a vásárló kezébe, ráteszi a maga hasznát. Görgey úgy gondolja, hogy hasznos lehetne, ha a kiadók megpróbálnának kapcsolatot kiépíteni az olvasókkal. A kétirányú kommunikáció mellett létrehozhatnának saját boltokat, webshopokat is, ahol olcsóbban adhatnák a könyvet – és azonnal hozzájutnának az árához. Ezen a területen egy nagyobb kiadónak még több is a lehetősége, mint a magánkiadást végző szerzőnek, hiszen ő több könyvet jelentet meg, több címet is tud mutatni az érdeklődőnek.
A magánkiadásnak akkor van esélye arra, hogy elkerülje a veszteséget, ha a kiadandó műnek biztosan megvan az olvasói köre – ami szélesebb a szerző családi és baráti körénél. Ennek megítéléséhez azonban szükséges egy piackutatás, amely során felmérjük az igényeket, utána pedig valamilyen módon hirdetni kell a kiadott könyvet, hogy a célcsoport tudomást szerezzen a létezéséről. Görgey szerint elsősorban a kiadók és az olvasók közötti kommunikáció a könyvkiadás jövője, nem a magánkiadások sorozata. Ő úgy gondolja, hogy ha ez megvalósulna, a személyesebb kapcsolat és az alacsonyabb árak miatt vonzó lehetne a kiadótól vásárolni – akár nagy nevű kiadó, akár egy-két magánember kft-je az illető. A Csodaidők sikerét a biztos olvasói bázisban látja, akikkel folyamatosan kommunikál a könyv honlapján, az Index fórumán és a Moly.hu megfelelő aloldalán is. Mindemellett azt is elmondja, hogy a magánkiadás nem csak kockázatos, hanem nagyon fárasztó munka is. Ha lenne egy olyan kiadó, aki elfogadható ajánlatot tesz, ő szívesen átadná a csomagolással, számla-lepecsételéssel, postázással járó munkát, amelyet egyéb munkái mellett, szabadidejében kell ellátnia.
