A szerelem győzelme nem lehet cinikus - interjú Stéphane és David Foekinosszal

marczisovszkyanna | 2012. május 12. |

Fotó: Valuska Gábor

Május 10-én mutatták be a Nathalie második élete című francia filmet Audrey Tautou-val és François Damiens-nel a főszerepben. A film készítőivel, a Foenkinos testvérekkel a díszbemutató másnapján beszélgettünk, akik - túl már az aznapi ezredik interjún - olyannyira beszédesek voltak, hogy gyakran ők vették át az újságíró szerepét, és kérdezősködtek mindenféléről. Két szenvedélyes, vicces figura, Stéphane mint a francia Roberto Benigni, David mint a francia Woody Allen.

Stéphane: Ahogy néztük a magyar feliratot, megtanultunk ám egy kicsit magyarul! Na jó, annyit tudunk, hogy igen, nem...
David: De nagyon érdekes nyelv, semelyikhez nem köthető, egy kicsit török, kicsit északi, de az biztos, hogy nem mindennapi. Egyébként ma kérdezgettük, milyen magyar sztereotípiák vannak. Azt mondták, a magyarok mindig szeretnek panaszkodni. Ez igaz?

Sajnos igen, és az is biztos, hogy a panaszkodással könnyű beszélgetést kezdeményezni.
David (Stéphane felé fordulva): Tök vicces lenne egy magyar szereplő a következő filmünkben, aki mindig csak panaszkodik!

Egyébként miért épp a svédeket karikírozzák a filmben? Netán valami svéd lányon akarnak bosszút állni, vagy egyszerűen utálják az IKEA-t?
David: Hát, az IKEA nekem mindig is nehéz ügy volt, nagyon sok pár szokott összeveszni az IKEA-ban, mintha létezne a Jelenetek egy házasságból IKEA-verziója... Na de komolyan, igazából rendkívül szórakoztat a depressziós svéd sztereotípiája. Majdnem mindenki depressziós Svédországban, amúgy ott a legmagasabb az öngyilkossági arány.

Ebben Magyarország sincs annyira elmaradva...
David: Na akkor reméljük itt is majd nagy siker lesz a film! Magyarországon is sok a depressziós?

 

Igen.
Stéphane: De a fiatalok között is? Mert Svédországban közöttük nagy az öngyilkosság aránya, mert már nagyon fiatalon arra kényszerítik őket, hogy nőjenek fel, legyenek függetlenek, és néhányan nem bírnak ezzel megbirkózni.

Jártak már Svédországban?
Stéphane: Igen, de holnap megint megyek, bemutatni a filmet!

És vajon milyen lesz a svéd közönség reakciója?
Stéphane: Remélem, nagyon jól fognak szórakozni.
David: Egy olyan közönség, amelyik nyitófilmül választott minket a fesztiváljukon, azt gondolom, csak jót jelenthet. Egyébként azok a svédek, akik látták, hihetetlenül jól szórakoztak a filmen, főleg azon a jeleneten, amikor megjelennek Markus szülei, és svédül beszélnek az IKEA bútorokkal teli kis konyhában. De a trailer, ami kicsit erre van kihegyezve, sokkal inkább vicces, mint gonoszkodó. Különben meg ne feledjük: végül a svéd visz mindent, hiszen az övé lesz Audrey Tautou!
Stéphane: Különben pedig nagyon örültek, hogy néhány évvel a Millenium-trilógia megjelenése után végre egy teljesen más képet mutattunk be róluk, és kiléptünk a megszokott drogos, sötét, trash hangulatból.

Foenkinos és Foenkinos

David Foenkinos neve itthon sem ismeretlen, A feleségem erotikus potenciálja című regénye 2006-ban jelent meg az Európa Kiadónál. A Franciaországban többmilliós eladott példányszámmal büszkélkedhető szerző 2009-es La délicatesse című regénye, amely a film alapjául szolgált, ősszel jelenik meg Nathalie második élete címmel Magyarországon. Bátyja, Stéphane Foenkinos éveken keresztül castingvezető volt, egyébként rendező, forgatókönyvíró. A testvérpár hat évvel ezelőtt már dolgozott együtt egy rövidfilmen, de ez az első közös nagyjátékfilmjük. A film a férjét elvesztő, majd a munkába feledkező Nathalie (Audrey Tautou) történetét meséli el, aki egy nap, maga sem érti, miért, megcsókolja a kicsit csúnya, melák, ódivatú svéd beosztottját (Markus - François Damiens), aki persze azonnal beleszeret a gyönyörű nőbe...

Kicsi korukban jó testvérek voltak?
Stéphane: Mi ketten? Hát, David azt fogja mondani, hogy sokkal, de sokkal idősebb vagyok nála (hat év van köztünk!), ebből adódóan gyakorlatilag nem foglalkoztam vele. Akkoriban nem érdekelt, de egyébként mindig nagyon féktelen gyerek volt. Húsz, huszonöt éves korunkban kezdtünk közel kerülni egymáshoz. De tényleg vicces, hogy fiatalkorunkban teljesen más dolgokkal foglalkoztunk. Más generáció voltunk.

David Foekinos

És ma nehéz együtt dolgozni?
David: Nem, különben nem csinálnánk, hiszen senki nem kényszerít. És különben is, a filmkészítés nagyszerű dolog, de nagyon sok energiát igényel, mi pedig egy csomó élményt együtt élünk meg, vagy meg tudunk osztani egymással, és ez nagyon jó. Abszolút kiegészítjük egymást, míg Stéphane vezeti a castingot, én írom a regényt, a forgatókönyvet. Nagyon jól ki van találva.

És a regény filmrevitele során sem merült fel semmilyen probléma? Gondolom, azért voltak nehéz döntések.
David: Nehéz döntések? Nem, nem voltak, több regényemből is akartak már filmet csinálni, de én azokkal nem akartam foglalkozni. Ez az első eset, amikor kedvem volt folytatni a munkát, tovább akartam foglalkozni ezzel a szereplővel, így a forgatókönyv éppen hogy lehetővé tette, hogy újabb jelenetekkel egészítsem ki a történetet, és gazdagítsam a regényt. Például a svéd szülős jelenettel, de így született meg Nathalie legjobb barátnőjének az alakja is. Nagyon szerettem új dolgokat hozzáadni ehhez a történethez.

De a regényhez képest nem kellett bizonyos értelemben leegyszerűsíteni a szereplőket?
David: De, nagyon is. A szereplőket sokkal inkább karikírozni kellett, leegyszerűsíteni, hiszen teljesen más műfajról van szó. Ha elolvassa a regényt, látni fogja, hogy Markus szinte megfullad az anyjától, de a filmben ezt nem akartuk bemutatni, vagyis máshogy, sokkal inkább a jeleneteken keresztül akartuk elmesélni ezt a történetet.

Stéphane Foekinos

Miért Audrey Tautou-t választották? Bevallom, nekem kimondottan nehezemre esett elfogadni Tautou-t Nathalie szerepében.
David: Tényleg? Ez nagyon érdekes, mert sok olvasó ugyanezt mondja! Ez nagyon furcsa. De miért, Nathalie szerepéhez képest máshogy képzeli Audrey-t?

Valahogy nem őt képzeltem volna Nathalie személyiségéhez, nem találkozik a kettő.
David: Azt hiszem, pont ez a lényeg, hogy nem nagyon láttuk Audrey Tautou-t ilyen szerepben. Hiszen látjuk a közéletben, a szakmában, érett nőként, olyan nőként, aki drámai helyzetben van, de ez egy teljesen új, más szerep, és nehéz benne elképzelnünk.
Stéphane: Ebben a történetben sokkal kevésbé egy ikon, sokkal kevésbé az a figura, mint amit a többi filmjében megszoktuk. Nem is kosztümos filmről van szó, szóval tényleg teljesen más az egész. De ami érdekes, hogy egyszerre testesíti meg az erőt és a törékenységet, mert mindkettő ott van benne, David pedig ugyanerről ír a könyvében.
David: Egyébként kit képzelt volna Nathalie szerepére?

Akkor már inkább Marion Cotillard-t...
David: Tudja, én tizenöt éven keresztül dolgoztam castingvezetőként, és azt gondolom, hogy igazából divatjelenségekről van szó, ahogy az életben is, minden ciklikusan változik, és Audrey is azok közé a színésznők közé tartozik, akik nem olyan régen emblematikus alakok voltak, de aztán jöttek az újak. Különben pedig Audrey rendkívül tehetséges színésznő, nem könnyű például eljátszani, ahogy egy gondtalan fiatal lányból egy nagyvállalat egyik vezető beosztású embere lesz, miközben elveszti a férjét, és mindezt úgy, hogy közben ne legyen patetikus. Ahogy együtt dolgoztunk vele, láthattuk, mekkora színésznő igazából.
David: Meg hát ez az első filmünk, és azt gondoltuk, ha megszerezzük az Audrey Tautou-t, akkor minden sínen van! És van még egy dolog, amit elfelejtünk: Marion Cotillard nem vállalt volna egy francia elsőfilmes szerepet egy ilyen történettel a középpontban. Amióta megkapta az Oscart, nagyon sok nemzetközi produkcióban vett részt. Audrey Tautou is rengeteget dolgozik külföldön, de bevállal ilyen merész húzásokat is, még egy ilyen valószerűtlen történetet is.
Stéphane: Úgyhogy mi egyből rá gondoltunk. Azt gondoltuk egyébként, hogy az ő egyetlen esélyünk, és ha nemet mond... Miközben a producer azt mondta, más is szóba jöhet, mi csak őt akartuk. Persze volt a forgatás során, amikor le kellett állítanunk, hogy nem, ez most az Amélie-tekintet, ez nem jó, de talán ez érthető, ő még kilencvenévesen is Amélie lesz, ahogy Cotillard-ról meg majd mindig Piaf jut az eszünkbe.

És hogy találtak rá a csúnya, esetlen, de melegszívű, vicces svédet alakító François Damiens-re? Feladtak egy hirdetést?
David: Hát az nagyon vicces lett volna! De nem, igazából elmentünk Svédországba is, jártunk castingonkra, küldtek videókat, fotókat svéd színészekről, végül François Damiens-t választottuk, aki belga színész, de nagyon ismert Franciaországban, és fizikailag abszolút megfelelt Markus regénybeli alakjának. Igazi sokk volt számunkra, amikor először találkoztunk vele, mert a személyisége is nagyon hasonló Markuséhoz. Ez a film mindenesetre nem születhetett volna meg nélküle, egy olyan színész nélkül, aki képes visszaadni mindezt, mert hiába van meg a történet, hiába van meg Audrey Tautou, az egésznek a szívét mégiscsak ez a teljesen valószínűtlen svéd fickó adja.

Markus egyszer mondja is a filmben, hogy olyan érzése van, mikor Nathalie-val randevúzik, mintha Liechtenstein hívná meg egy kávéra az USA-t... Talán nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk., hogy a szerelem győzedelmeskedik a végén. Végülis ez a film optimista vagy cinikus is egy kicsit?
David Optimista, egyértelműen. A szerelem győzedelmeskedése nem lehet cinikus! Egyébként a magyar cím nagyon jól érzékelteti, hogy itt igazából az újjászületésről van szó.
Stéphane: Én azt gondolom, soha nem lehet tudni, mi lesz a szereplőkkel a film vége után, vajon együtt maradnak-e, kitart-e a szerelmük...
David: Hát persze!
Stéphane: Tényleg?
David: Igen. Számomra a könyv is, a film is arról szól, hogy van egy nő, aki végül képes lesz megélni valami egészen új, egészen más dolgot. Szóval nagyon remélem, hogy együtt maradnak! Különben minek ez a sok hűhó, hogy aztán üljenek némán a kanapén, nézzék egymás mellett a tévét, és szakítsanak két hónap után... Na de komolyan, nem akarom azt állítani a könyveimben, hogy minden szép, minden jó, de azért hiszek abban, hogy minden lehetséges.
Stéphane Azt gondolom, hogy olyan filmet csináltunk, ami szembemegy az aktuális trendekkel, a cinikus hangulattal, éppen ezért szerintem ma már az a merészség, ha gyengédségről, érzékenységről beszélünk, ma már ez számít provokációnak.

És nem szokták a szemükre vetni, hogy férfi létükre inkább női témákhoz nyúlnak? A regényeiben visszatérő téma az elhagyástól való félelem, a szerelmi nehézségek, a házasságtörés...
Stéphane: Épp az ellenkezője, nagyon szokták szeretni, hogy David képes a mélyére menni ezeknek a kérdéseknek.
David: Egyébként meg valamit úgyis a szemünkre vetnek! Ha sikerünk van, azt, ha nem, azt, hogy miért Audrey-t választottuk, miért nem mást, és még sorolhatnám... Természetesen nagyon szeretek nőkről írni, női sorsokról, a nőiességről, beleértve a ruhákat, a frizurát, de ugyanúgy érdekelnek az atipikus férfiak is, A feleségem erotikus potenciálja című könyvem főszereplője is egy ilyen bizonytalan, talajt vesztett figura, aki képtelen normális életet élni.

A beszélgetés végén még sok minden szóba kerül, Stéphane kedvenc regénye Davidtól, ami egy 1994-es igaz történeten alapul (egy szerelemittas fiatal pár lelő több rendőrt, és a fiú is meghal), elmondják, hogy szeretnének még együtt dolgozni, de nagyon nehéz olyan történetet találni, amin éveken keresztül ugyanolyan szenvedéllyel tud dolgozni az ember. Végül pedig meghagyják, hogy nagyon gondoljam át, milyen utolsó kérdést teszek fel nekik, mert innen rohannak a repülőhöz, és ez az utolsó mondat cseng majd bennünk, ezzel a képpel fogják elhagyni Magyarországot. Így aztán inkább a befejezetlenségérzést preferáljuk, amiben benne van az is, hogy bármikor visszajöhetnek. Várjuk őket vissza.