Hova helyezné magát a magyar krimi történetében?

A magyar kriminek nincs nagyon hagyománya, mert Mág Bertalan, Mattyasovszky, de krimiíróként még Rubin Szilárd sem képviselt vállalható minőséget. Egyrészt a Kádár-rendszer nem ismerte el, hogy a tökéletes felé haladó államformában létezik bűnözés, másrészt, ahogy arra Bán Zoltán András is rávilágított, a krimi a realista irodalomból nő ki, és nálunk ez nem volt elég erős. Az első igazán jelentős szerzőnek Kondor Vilmost gondolom, a kortárs írók közül pedig azokat szeretem, akik sajátos realizmus felé tolták a prózát: Tar Sándort, Bodor Ádámot, Nádas Pétert. Én őket figyelve próbáltam kitalálni, hogyan is kell írni. Jo Nesbø mondta, amikor itt járt, hogy az ember az első krimit megírja, mert az benne van, a másodikon átviszi a lendület, de a harmadiknál lesz igazán csak krimiíró. Én most kezdtem bele a harmadikba.

Mi jellemző a főhőseire? Milyen szempontok alapján rakta össze őket, mennyi van meg belőle a figurákban?

Köbli Norbert barátom találta egy feledhető forgatókönyvíró-tankönyvben a következő mondatot: „A legunalmasabb, legüresebb karakter általában a főszereplő – aki nem más, mint az álruhába bújt író." Küzdök azzal, hogy a protagonistám ne én legyek, távolítani próbálom magamtól, de persze sok a közös. Én is sokat ittam a húszas éveimben, akárcsak a Péter nevű hős, én is újságíró voltam és joghallgató, és én is a szegedi lap kulturális rovatához tartoztam. A kilencvenes évek Szegedje kitüntetett hely volt: az opera világába olyan nagyságok vezettek be ott, mint Gregor József, Pál Tamás, és együtt dolgozhattam Podmaniczky Szilárddal, Solymosi Bálinttal, Darvasi Lacival, Szilasi Lacival. Annyi tehetség sűrűsödött össze, hogy azt tényleg csak ivással lehetett kibírni. Meg egyébként is a mulatozások tartották össze az egész kört, mindez talán a rendszerváltást követő szabadságigényből és felszabadultságból is következett. Ennek már a nyomai sincsenek meg. Azért is írtam, hogy felidézzem a légkört, aminek következménye mondjuk a mai magyar fiatal irodalom.

Több részt eltervezett előre?

Öt részt terveztem. Azt gondolom, a krimiből brandet kell csinálni, a nyomozó: márkanév. Az első könyv csak alapozás, a többi a brand felépítése. Hakan Nesser svéd krimiíróval vezettem egy beszélgetést, ő mondta ki, hogy a skandináv krimi lényege, hogy a főhősök magánélete fontosabb, mint maguk a történetek.

Miért a mába helyezte a sztorikat? Milyen tapasztalatok vezették?

Meg akartam írni, milyen az, amikor ismerősökről, barátokról derül ki, hogy félni kellett volna tőlük. Találkoztam bulikban Magda Marinkóval, és egyszer csak ő lett a gonosz. Farkas Helga húgával járt az egyik legjobb barátom, egyszer ránk bízta azt a kislányt, akinek a szüleit Marinko brutálisan kivégezte. Olyan volt ez, mintha felismernénk, hogy aki ártatlannak látszott, valójában a legnagyobb céda. Egy barátunk egyszer a saját barátnőjét látta strichelni az ötös út mellett. A hasonlat nem is pontos: amit éreztünk, ennél is rosszabb volt. Azokról akartam írni, akik ennek tanúi voltak.

Hogyan tud a krimi olyan kérdéseket felgöngyölíteni, amire az újságok vagy a rendőrség nem képes?

Én az alaptörténetet, mint vázat fontosabbnak gondolom, mint a rá felhúzott, valós bűncselekmények momentumaira építő felépítményt. Az első regényemben a felismerés erejéről akartam szólni, arról, hogyan döbbenünk rá, hogy magunkra maradtunk. Az első regényben lesznek a hősök igazán nagykorúak. A második könyvemet az a kérdés mozgatja, hogy van-e jelentése azon eseményeknek, amelyekben több véletlen egybekapcsolódik, és azt a látszatot kelti, hogy ami történt, az sorsszerű. Engem azok a sorsesemények izgattak, amelyek után már nem lehet úgy élni, mintha nem történtek volna meg, mert ezekből jobban kiolvasható, milyenek vagyunk, mint bármilyen horoszkópból.

Kimondhat-e a fikció többet annál, mint ami az újságokban megjelenik?

Az analitikus krimi – Agatha Christie – azt mondja ki, hogy a világ tökéletes, és ha volt is bűn, leleplezése a rendet helyreállította. Én ezt nem tudom kimondani, inkább arról írok, ha ártatlannak hisszük magunkat, sürgősen önvizsgálatot kell tartanunk. Magda Marinko ügyéről nem mondok többet, mint ami az újságokból kiderült, ahogy nem mondok többet a második könyvben az egyházi ügyekről sem. Bár a képzelet tényleg nem könnyen választható le a valóságról: sokan hitték azt például, hogy a képzeletem műve, hogy egy korrupt főpap PAX-001 rendszámú autóval furikázik... Az olvasó érdeklődését azzal is szeretném felkelteni, hogy sok mindent csak sejtetek.

Milyen extra nyomozás szükségeltetett a történetekhez?

Találkoztam párszor a Marinko-ügy idején nyomozókkal, ismertem a periratokat, olykor találkoztam Marinko azóta már bírók megvesztegetése miatt bekasznizott ügyvédjével. De például arra, hogy a Z. Nagy-gyilkosságok valódi oka a fegyverkereskedelem lett volna, nem találtak egyértelmű bizonyítékokat. Még az is lehet, hogy Marinko maga találta ezt ki, mert így Szerbiában nem azt a szimpla bűnözőt látták volna benne, aki valójában volt.

Milyen munkamódszerrel dolgozik? Sokat kutat?

A második könyvhöz több adatot szedtem össze, mint az elsőhöz, mert a Marinko-ügyhöz sok anyagom maradt a kilencvenes évekből. Mélységesen megdöbbentem, amikor láttam, mi folyik a katolikus egyházban. Egy szegedi barátom a Vatikán könyvtárában dolgozott (egyébként Ördögnek hívják), ő mondta nekem, a hitének legnagyobb próbája volt, hogy bekerült a Vatikánba. Azt gondolom, a katolikus egyház megerősödése az utóbbi években a magyar politikai élet egyik legkevésbé látványos, ugyanakkor legveszélyesebb fejleménye.

Használ-e bármilyen kézikönyvet, ami a könyvírást segíti?

Forgatókönyvírást tanítok, és forgatókönyveket is írok. Forgatókönyvírás-tankönyvekből tanultam, hogyan kell történetet szerkeszteni, feszültséget fenntartani. Sokat olvastam olyan szerzőket is, akiktől meg lehet tanulni a nézőpontok mozgatását: Hemingwayt, Maupassant, Tolsztojt, az amerikai midcult nagy szerzőit, Updike-ot, Austert és mostanában Jonathan Franzent.

Mitől különlegesek a sztorik, amik a két regényében megjelennek? Mennyire jellemzőek a magyar társadalomra?

A magyar társadalom tele van feszültséggel, főleg a távoli, keleti területeken feszült pattanásig a helyzet. Égetően szükség van krimikre: nem azért, mert fel tudja oldani a feszültséget, hanem mert a diskurzus kezdeményezőjévé válhat. Ma már csak provokálni lehet a mélyebb beszélgetéseket. Én a témaválasztásommal kicsit provokálok.

Mit lehet tudni a későbbi regényekről?

A következő könyvem a cigánygyilkosságokat járja majd körül. Péter beépül egy Szebb Jövőt-típusú alakulatba, és onnan küld tudósításokat, ám egyre jobban azonosul a gárda nézeteivel, egyre közelebb kerül a vezetőhöz. Amikor kilépne, megkérik a rendőrök, hogy maradjon még, mert az alakulatából követik el a gyilkosságokat. Most éppen a Cigányvadászat.blog.hu-ról szedek le jellemrajzokat, jegyzőkönyveket. Az ezt követő regény Londonban játszódik majd, Péter egy olyan bébiszitter lányt látogat meg kinn, aki egy orosz családnál dolgozik. Ehhez a könyvhöz is sok anyagot gyűjtöttem, talán a legtöbbet. Én Londonban egy fura családnál laktam, az anyuka MI5-ügynök volt, nem mellesleg Victor Hugo leszármazottja, és sokáig dolgozott Moszkvában. Van tehát ehhez is felhasználható életanyagom. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy mind a társadalom alját, mind a krémjét közelről ismerhettem – apám harminc évig volt éjszakás taxis Pesten. Ha nem így lenne, tán bele sem mertem volna kezdeni a regényeimbe.