A zárka csendje az, ahol a valódi kérdések visszhangozni kezdenek egy nő fejében

A zárka csendje az, ahol a valódi kérdések visszhangozni kezdenek egy nő fejében

Ruff Orsolya | 2018. december 09. |

A 29 éves Romy Hall kétszeres életfogytiglani büntetését tölti egy amerikai női börtönben (plusz hat év), és emberi lépték szerint esélye sincs élve kikerülni a rácsok mögül. Hogy mit követett el, arról sokáig csak sejtéseink lehetnek, de a stanville-i börtönben ez már igazán senkit sem érdekel – a magyarázkodásokra kiszabott idő a falakon túl végérvényesen lejárt. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. A fiatal nő csupa nagypályás, elvetemült bűnöző közé kerül: a múltjuk lesújtó, a jövőjük kilátástalan, és tényleg szó szerint mindenbe belekapaszkodnak, ami kicsit is átsegíti őket a sivár mindennapokon. Romy a körükben paradox módon már-már családra lel, miközben, amire és akire vágyik, elérhetetlen messzeségbe kerül tőle. Rachel Kushner regénye az idei év nagy szenzációja volt, amely felkerült a Man Booker-díj rövidlistájára is (olvassatok bele!). Nem hibátlan regény, de a Keresztapa-effektus A Mars Klubnál is jól működik, így Romy Hall személyében újabb izgalmas, megfejthetetlen figurával gazdagodott a popkulturális antihősök sora. Welcome in the club, Romy!

Ha a könyveknek is lenne családfájuk, akkor két olyan kötetet is lazán A Mars Klubhoz lehetne kötni, melyek idén jelentek meg magyarul. Az egyik Edward St Aubyn önéletrajzi ihletésű kisregényfüzére, a Patrick Melrose, melynek gyerekként abuzált, drogos hőse akár Romy Hall férfi alteregója is lehetne. Fontos különbség viszont, hogy Patrick Melrose-t, bármilyen mélyre süllyedjen is, mindvégig megtartja az a társadalmi védőháló, amely származása okán szinte alanyi jogon jár neki, soha nem bukik át rajta, míg Romy Hallnak legfeljebb a masszív kétségbeesés jut, meg a tudat, hogy ezen a világon egyes-egyedül magára számíthat. Szintén rokonregény Margaret Atwood Alias Grace-e, amely egy megtörtént 19. századi bűnesetet dolgoz fel, és amelynek sokéves börtönbüntetését töltő hőséről, a tiszta tekintetű Grace Marksról sokáig lehetetlen eldönteni, hogy tevékeny részese volt-e egy kettős gyilkosságnak, vagy csak rosszkor volt rossz helyen.

Rachel Kushner: A Mars Klub

Fordította: Müller Péter Sziámi, Müller Máté, Müller Brúnó Noé, Athenaeum Kiadó, 2018, 300 oldal, 3999 HUF

 

Romy Hall-lal kapcsolatban igazán nincsenek ilyen kétségeink, róla már a legelejétől tudni lehet, hogy bűnös. Kushner regényének nagy erénye, hogy nem is próbálja mentegetni szereplőjét, viszont az antihős-történetek ökölszabálya A Mars Klubnál is érvényesül, és hiába tudjuk, hogy a fiatal nő egy nagyon súlyos bűntényt követett el, nem tudunk nem együttérezni vele. Még úgy is, hogy a kívülálló szemével nézve kevés olyan vonása van, ami meglágyíthatná az erre fogékonyak szívét. Foglalkozását tekintve egy sztripper, aki a Mars Klub nevű bárban járja az öltáncot a férfiaknak. Saját bevallása szerint is ez az egyik legszutyokabb hely a környéken, ahol különösebben az se érdekel senkit, ha a dolgozók egy családi bunyó után monoklival a szemük alatt járnak be dolgozni:

„Ha zuhanyoztál, máris versenyelőnyöd lett a Mars Klubban. Ha a tetkóid nem voltak elírva, már dögösnek számítottál. Ha nem voltál öt-hat hónapos terhes, aznap éjjel te voltál az ász a klubban.”

A drogokkal akkor hagyott fel, amikor terhes lett a fiával: Jackson az egyetlen ember, akit igazán szeret, Romy mégis egy klasszikus elhanyagoló szülő, aki a rácsok mögött már bánja, hogy az utolsó közös hálaadásukat elpocsékolta, és a gyerekét lepasszolta a szomszédnak, holott az aznap megkeresett pénzre nem is igazán volt szüksége („Senki nem kényszerített, hogy a Mars Klubban töltsem a hálaadást.”) Akire viszont igazán nem volt szüksége, az egy Kurt Kennedy nevű alak, aki valósággal Romy megszállottjává válik, minden szabadidejét levakarhatatlanul a Mars Klubban tölti, gondolatai pedig egyfolytában a fiatal nő körül forognak. Nem nehéz kitalálni, hogy Kurt Kennedynek elég sok köze lehet ahhoz, ahogyan Romy sorsa majd alakul, de Kushner sokáig csak sejteti, lebegteti, és a teljes kép flashbackek sorozatában bomlik majd ki. A regény elején ugyanis egy börtönbuszon ülünk, amelyen nem ismerik a retúrjegy fogalmát, a rajta ülő megbilincselt nők útja pedig egyenesen a kaliforniai Stanville-be vezet.

Innentől kezdve a regény cselekménye tulajdonképpen meglehetősen sovány: Romy bekerül a rácsok mögé – azon belül is rögtön az elkülönítőbe, miután segíteni próbál egyik rabtársán –, és kénytelen egy új életet kialakítani a börtön falai között. Kushner egy alternatív világot vázol fel, melynek lakóit férfias megjelenésű nők (adott esetben nővé operált férfiak), többszörös életfogytiglanra ítélt nők, halálsoron tengődő nők, betépve gyilkoló nők, a börtönben rajongásig szeretett nők alkotják. A nagy egész felől tekintve ezeknek a nőknek a történetei csak egy keretet adnak Romy saját történetéhez, mégis ezek a figurák és jelenetek A Mars Klub legélénkebben megrajzolt részei. Bemutatásuk sokszor a fő cselekményszál rovására is megy, mintha Kushner kimondottan tobzódott volna a sittes nők történeteinek felskiccelésében, de ettől még igaz, hogy végeredményben a regény legemlékezetesebb mellékszereplői ők lesznek. Köztük van például a siralomház femme fatale-je, Betty LaFrance, aki egy mocskos zsaruval meggyilkoltatott egy bérgyilkost, akivel Betty a saját férjét ölette meg. A Doc nevű zsaru ráadásul maga is felbukkan a történetben, kizárólag azért, mert története valahogy kötődik még a rács mögött senyvedő nőéhez (hogy hogyan, az erősen spoileres, legyen elég annyi, hogy kell hozzá egy balek harmadik személy is).

Doc története sokat hozzátesz ahhoz a miliőhöz, melyből Kushner kiragadja hősét, és egy pillanatra mintha James Ellroy mocskos Los Angelesében merülnénk alá, ahol a korrupció, az olcsó emberélet, a fékevesztett vágyak és a jövő kilátástalansága szabná meg a mindennapok ritmusát. Ezekkel a történetszálakkal ugyanakkor Kushner eltávolít hősétől, a fókusz elcsúszik, és ahhoz nem megy eléggé mélyre, hogy egy olyan feszes, mégis részletgazdag tabló szülessen, amely valamiféle alulnézeti lenyomatot adna a kora 2000-es évek Amerikájáról. Romy mindenesetre a börtönben egy olyan közösségre lel, amelynek tagjai egyszerre jelentenek fenyegetést, illetve valamiféle családpótlékot a számára. Az egyetlen ugyanis, aki látogatja, az anyja, a rácsok mögött pedig csak az vigasztalja, hogy majd az asszony gondját viseli a fiának. (Innentől kezdve kicsit spoileresek leszünk, az erre érzékenyek ugorjanak a következő bekezdésre!) Éppen emiatt éri hidegzuhanyként a hír, hogy az anyja váratlanul meghal, a fia sorsáról pedig onnantól kezdve nem tud semmit. Szülői jogaitól megfosztották, így a gyerek bekerül az állami gépezetbe és idegenek döntenek róla. Hiába az anyja, Romynak nincsenek jogai, legfeljebb illúziói, hogy a börtönben megismert irodalomtanár majd belészeret és örökbe fogadja a fiát.

A börtönlakó nők álmokkal kereskednek, amihez nem árt, ha kéznél van egy balek: például egy olyan levelezőpartner, akiből potenciális áldozat vagy megmentő lehet. Ezek a nők ki-bejárnak az elkövető és az áldozat szerepköréből, amit Kushner mindvégig pátosz nélkül mutat be. Romyt se próbálja mentegetni, hiszen nyilvánvalóan bűnös, és ezzel maga felé is el kell számolnia:

„A zárka csendje az, ahol a valódi kérdések visszhangzani kezdenek egy nő fejében. Az egyetlen valódi kérdés, amire lehetetlen válaszolni. Az, hogy miért tetted. Hogy hogyan tehetted meg. Nem a gyakorlati értelemben vett hogyan, hanem a másik. Hogy hogyan lehettél képes ilyesmire. Hogyan?”

Kushner nem akar szolidaritást vállalni ezekkel a nőkkel, a kötetből mégis süt a rendszerkritika, egy olyan társadalom kritikája, ahol bizonyos embereknek esélyük sincs arra, hogy letérjenek a nekik kijelölt vágányról. Ezek a nők szinte egész életükben szenvednek, és ők maguk is szenvedést okoznak. A lelki nyomorúság újratermeli önmagát, ezek a nők pedig menthetetlenül kipotyognak a rendszerből, és nincs senki, hogy kifeszítse azt a védőhálót, amely végeredményben egy kicsit is megtarthatná őket.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.