A tavaly ősszel elhunyt Tom Clancy, a technothriller atyjának nevezett bestseller író legnépszerűbb hőse kétségkívül Jack Ryan volt. Egy jól megírt, komplex karakter, akinek fordulatos életútját - katonából és CIA-elemzőből végül az Egyesült Államok elnöke lett – 16 regény örökítette meg az utókornak. És ha Hollywoodon múlik, Ryan figurája még sokáig köztudatban lesz a moziközönség köreiben is. Eddig öt film készült Clancy intelligens, analitikus, leleményes hazafijával a főszerepben, négy különböző színész megformálásban. Mivel a legfrissebb – siker esetén egy új sorozat nyitódarabja – most fut a mozikban, áttekintjük Jack Ryan pályafutását, a mozi és a könyvek kapcsolódási pontjait.
Vadászat a Vörös Októberre (1990)
Clancy első, 1984-ben publikált regénye egész pályafutásának legszórakoztatóbbika: politikával még csak enyhén körített, az író később elszabaduló prózáját még féken tartó, pörgős thriller – tökéletes filmes alapanyag. John McTiernan, aki a ’80-as évek néhány legnagyszerűbb akciómoziját rendezte (Die Hard, Ragadozó), Alec Baldwin és Sean Connery párosa segítségével mesterien vezényelte le az államokba szökő szovjet atomtengeralattjáró történetét. A filmhez összeszedett gárda példás: a képek hol monumentálisak (a rakétateremben játszódó lövöldözés a fináléban), hol klausztrofóbok vagy legalábbis furcsán, nyomasztóan bensőségesek (Connery és Sam Neill beszélgetése amerikai jövőjükről a kapitány kabinjában), a zene grandiózus, a színészek pedig nagyszerűek. Igaz, pont Baldwin tejfölösszájú Ryanje lóg ki egy kicsit: Connerynek mind a karaktere mind a színészi jelenléte jóval fajsúlyosabb. A Vadászat a Vörös Októberre az év egyik legsikeresebb filmje lett.
Férfias játékok (1992)
A „folytatást” egy egészen más stáb vette át (a színészek közül csak James Earl Jones tért vissza Greer admirális szerepében), és nem különösebben törődtek az események kontinuitásával. Ryant a Baldwinnál jóval idősebb Harrison Ford alakította, annak ellenére, hogy Clancy könyvsorozatában a Férfias játékok korábban játszódik, mint a Vadászat a Vörös Októberre. Ryant itt egy személyes bosszúhadjárat célpontjává válik, miután megakadályozza az IRA merényletét egy brit miniszter ellen. A ’80-as években, a Halálos nyugalom után thrillerspecialistának tartott Phillip Noyce biztos kézzel vezényli le a sztorit, a film izgalmas, pörgős és realisztikus, Ford pedig nagyszerű Jack Ryan – tökös, kemény és agresszív, ha kell, de szépen kidomborodik az emberi, érzelmes oldala is, ráadásul ezúttal nincs egy másik, karizmatikus főkarakter (és színész), hogy ellopja előle a show-t. Noha ez nem válik hátrányára, ez az adaptáció (ami, követve Clancy könyveinek high-tech miliőjét, az első, amiben a szereplők valós időben figyelnek meg egy támadást műholdon keresztül) ezúttal jobban eltér az eredetitől: pl. teljesen kimarad a filmből az amerikai terrorista csoport, és a könyv befejezését is alaposan megváltoztatták. 
Végveszélyben (1994)
A Végveszélyben (ami a magyarul Kokainháború címmel megjelent könyvből – Clear and Present Danger – készült) az eddigi adaptációk közül a leginkább politikai színezetű, és még így is leegyszerűsített és kissé konformizált a vaskos, komplex alapanyaghoz képest. Ahogy a CIA háborúba keveredik egy kolumbiai drogkartellel, lényegében azért, hogy a választások előtt álló amerikai elnök ne veszítsen a népszerűségéből, ügynökségen belüli hazugságok, átverések, zsarolások és fenyegetések piszkítják a történetet. A szovjet kapitány és tengeralattjáró kimenekítése és a terroristák elleni harc „tisztasága” már a múlté: ahogy Ryan mászik felfelé a ranglétrán, úgy ömlik egyre több mocsok a nyakába. A film, kihasználva a Férfias játékok-beli szerepét megismétlő (és Ryanként ezzel máig egyedüliként duplázó) Harrison Ford akcióhős-imázsát, jobban tűzvonalba tolja a főhőst, aki a könyvben egy-két kivételtől eltekintve inkább telefonokat kapkod és kutat, mint robbanások elől menekül. Noyce, aki Fordhoz hasonlóan visszatért a folytatásra, viszonylag szép egyensúlyt alakít ki az akciófilm és a politikai thriller zsánerei közt, bár a Végveszélyben ereje sajnos pont a klisés és lapos fináléra fogy el. 
A rettegés arénája (2002)
Ford és Noyce egy harmadik filmben is benne lettek volna, de a forgatókönyvírók először Clancy masszív regényszörnyetegét, A Kardinálist voltak képtelenek megfelelően szélesvászonra ültetni (nem csoda), majd pedig A rettegés arénájának adaptálásával is problémák adódtak, így végül mindketten kiszálltak a projektből. A stúdió úgy döntött, hogy akkor már akár rebootolhatják is az egészet, és újrakezdhetik Ryan történetét egy fiatalabb színésszel. Így került a képbe Ben Affleck, és a 2002-es, Phil Alden Robinson rendezte thriller furcsa kiforgatása lett az alapanyagnak: Ryan itt fiatalabb, mint filmen valaha, pedig a könyvben ekkora már tapasztalt, magas rangú és apa (Clancy ráadásul pont ezzel a résszel kezdett eltávolodni a politikai realitásoktól, és lassan a saját szakállára rajzolta át a világtérképet). A film két szék közt a pad alá esett: politikai thrillernek nem volt elég csavaros, okos és feszült, akciófilmnek pedig nem volt elég tökös és látványos, atombombarobbantás Baltimore-ban ide vagy oda. Afflecket kevesen tudták elfogadni a szerepben, a film pedig a korábbiakhoz képest csak mérsékelt sikert aratott. Ettől függetlenül a stúdió nem mondott le a folytatásról. 
Jack Ryan: Árnyékügynök (2014)
Ehhez képest mégis 12 évet kellett várni az új Ryan-filmre. Mire több sikertelen próbálkozás után végül 2009-ben kezdtek kirajzolódni az új projekt körvonalai, a Paramount úgy döntött, hogy Chris Pine-nak adja a főszerepet, és ismét rebootolja a mozgóképes Clancy-univerzumot. Ezúttal azonban már nem is fárasztották magukat azzal, hogy az író egy adott regényét ültessék át vászonra – csak a karaktert vették alapul (elvégre csak ez számít igazán: a név, a brand, ami eladható), és új sztorit kreáltak hozzá. A filmben, amiben feltűnik Kevin Costner, Keira Knightley és Kenneth Branagh is (utóbbi a rendező is egyben), Ryannek egy orosz gazdasági terrortámadást kell megakadályoznia. A New York és Moszkva közt ingázó cselekmény egyes elemei ugyan láthatóan Clancy könyveiben gyökereznek (kezdve a főhős helikopteres balesetével), ám stílusában, hangvételében a Jack Ryan sokkal inkább tűnik egy Jack Bauer/Jason Bourne-kalandnak. Trendi akciók, trendi tempó, a részletek, a nüanszok ideje lejárt – Clancy szebb napokat látott karaktere, bár a film a maga módján nézhető, belesimult az átlagos akcióhősök sorába.
