Kétszázharmincöt évvel ezelőtt született Kazinczy Ferencné Török Sophie. A grófkisasszony huszonnégy évesen ment feleségül a nála jó húsz évvel idősebb Kazinczyhoz, akivel huszonhat éven át élt boldog házasságban. Kapcsolatukból nemcsak nyolc gyermek, hanem számos szerelmes vers is született, köztük a legelső szabályos magyar szonett.
Török Sophie 1780. február 19-én született Ónodon, kétszeresen is grófi családban: gróf Török Lajos és gróf Roggendorf Alojzia második gyermekeként. Hatéves korában húgával együtt Bécsbe került, ahol nagynénje felügyelete alatt a szaléziánusok kolostorában nevelkedett: mivel a lányok itt csak németül és franciául tanultak, Sophie idővel elfelejtette a magyart, és később többször szabadkozni kényszerült hiányos nyelvtudásáért: „…diákkoromban Bécsben a szaléziánusoknál magyar nőből francia és német nővé formáltak; és amikor én onnan a virágzó ifjúság éveiben hazámba visszatértem, nem volt elég bátorságom az elfelejtetteket bepótolni”. Házasságuk alatt egyébként Kazinczyval is németül beszélgettek és magázták egymást, legalábbis nappal: amint leszállott az este, magyarra váltottak és tegeződni kezdtek. Nagyon fontosnak tartották, hogy gyermekeik mindhárom nyelven megtanuljanak, mégis a magyarra fektették a legnagyobb hangsúlyt: Kazinczy nagyon büszke volt, amikor első gyermeke magyarul szólalt meg legelőször.
Sophie kisgyermekkora óta ismerte Kazinczyt, aki apjának, a szabadkőműves grófnak barátja, pártfogoltja sőt, egy ideig beosztottja is volt. Az író kistestvéreiként tekintett a három Török-gyerekre, ezért amikor évekkel később, 1801-ben kiszabadult a fogságból, a családot a legelsők közt látogatta meg Kázmérban. Sophie ekkorra feltűnően szép fiatal lánnyá fejlődött, és Kazinczy ekkor már szívesen szaván fogta volna a lányt, aki kislányként megfogadta neki: ha nagy lesz, hozzámegy feleségül. Ám Sophie ekkor már egy francia emigráns fiatalember jegyese volt, Kazinczy ezért inkább a húgának, Marie-Susie-nak csapta a szelet. Az ügy nem lehetett túl komoly, hiszen az író nemsokára már egy másik hölgyért epekedett: a híres szépség, Sárosiné jó két évig tartotta fogságban Kazinczy szívét, aki a kedvéért még barátjával, Batsányival is összerúgta a port – hiába, hiszen a hölgy férje halála után végül egyikükhöz sem ment feleségül. Pedig Kazinczy számára ekkor már a nősülés tűnt az egyetlen járható útnak: kiterjedt levelezése sok pénzét felemésztette, ráadásul a börtönévek alatti ellátását is kifizettették vele – viszont a családi vagyonból csak a legkisebb birtokrészt, Bányácskát kapta meg (ezt nevezte el később Széphalomnak). Bár az író így egyáltalán nem számított jó partinak, a család mégis abban reménykedett, hogy sikerül elvennie egy gazdag és előkelő lányt. A nősülést annál is inkább erőltették, mert Kazinczy feltűnően összemelegedett egy cselédlánnyal, Marissal, rosszakarói pedig mindenfelé azt terjesztették, hogy teherbe is ejtette a lányt.
Ekkor már Kazinczy maga is hajlott a házasságra, igaz, nem anyagi, hanem inkább érzelmi okokból: negyvenöt évesen egy saját család biztonságára vágyott. Lehetőségként felmerült benne Sophie neve, azonban eleinte tépelődött: „A házasság nálam elmúlaszthatatlan kötelességnek tetszett mindég. Midőn hánykódnám, hogy kit válasszak, valamely jó démon a Sophie nevét súgá fülembe. De én a Török Lajos házának nemcsak vőt, hanem ragyogó vőt is óhajtottam; én pedig az nem vagyok”. A véletlen szerencsére a segítségére sietett: Sophie francia vőlegénye amnesztiát kapott, mire visszament Franciaországba, és azonnal felbontotta a jegyességet a lánnyal. Kazinczy nem minden hátsó szándék nélkül vigasztalta Sophie-t, akit napokon belül feleségül is kért. A lány először összezavarodottan elrohant. Kazinczy már-már le is tett a dologról, amikor Sophie egyszer csak elébe állott a gyakorlatias kérdéssel: „És hol fogunk lakni, Ferenc?”.
Bár az elszegényedett grófkisasszony a család szemében nem tűnt a legjobb választásnak, házasságuk mégis jól sikerült, talán éppen azért, mert az (a korban szokatlanul) nem az anyagi érdeken, hanem a kölcsönös megbecsülésen alapult. A művelt Sophie egyenrangú szellemi partnere volt Kazinczynak, aki huszonhat éves házasságuk során végig tisztelte és szerette őt: sok szerelmes verset is írt hozzá, köztük a magyar irodalom első szabályos szonettjeit. Az egyik legszebbet, Az ő képét például akkor jegyezte le, amikor 1811-ben Sophie elutazott az édesanyjához, és az egyedül maradt költőnek csak a falon függő képmása adhatott vigaszt:
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.
Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegűlt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sűlyede, elfogadván jobbomat.
S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.
S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,
S sugárival körűle glóriát von.
Kazinczy visszaemlékezéseiben is nagy szeretettel rajzolta meg Sophie arcképét:
„Sophie középszerű termettel bír. Szebb mellyet, szebb kezet, szebb kart, szebb lábat, szebb derekat nem képzelhetsz. Hajai feketék. Képe vonásai nincsenek a regula szerint, talán bizarrak, mert orra Pálffy-orr, de az egész kedves és sokakat bájoló. (...) Bizarr lelke is; de tisztább lelket Éva anyánk olta nem teremtett az Isten. Őtet első pillantással ismeri minden a’ ki látja. (...) Sophie a legjobb nő, a legjobb anya, a legjobb gyermek és testvér, a legjobb házi asszony. Nem tudós, de éppen nem műveletlen lelkű: merő jóság, s merő szeszély, de tettetés és mesterkéltség nélkül.”
Az író több történetet feljegyzett felesége rendkívüli jóságáról is:
„Sophie betegeinket orvossággal, étellel tartja, s egy úgynevezett jobbágyunk csecsemője, kinek anyja megbetegedett, míg rendelés tétethetett iránta, Sophiemnak tejével élt együtt a mi leányunkkal.”
„Sophie Kázmérból jött haza hintós szekéren, s egy csoport fáradt asszony, akik a mezőről jöttek haza, kitért előle. Megállította szekerét, s felvett mindenkit, aki felfért.”
Kazinczy Ferenc
Az asszony mindvégig meg tudta teremteni Kazinczy számára az ideális munkakörülményeket és a biztos érzelmi hátteret. Házasságukból nyolc gyermek született, és közülük csak az első lány, Iphigenia nem érte meg a felnőttkort – ez a korban nagyon jó aránynak számított.
Kapcsolódó anyagok:
Mikor 1831-ben Kazinczyt elragadta a kolera, Török Sophie-ra maradt a hét gyermek felnevelése és a hagyaték méltó gondozása. A családnak nemsokára el kellett hagynia Széphalmot, és az özvegynek egyre több anyagi gonddal kellett szembenéznie. Utolsó éveiről és halálának körülményeiről nem sokat tudunk: 1842-ben Nagyváradon egy barátnőjénél halt meg, elszegényedve, betegen. Széphalmon, férje mellé temették el.
Török Sophie emlékét nemcsak Kazinczy írásai őrizték meg: Weöres Sándor Psychéjében is felbukkan, mint szigorú erkölcsű, féltékeny feleség, a tavaly megjelent Kitömött barbárban pedig Péterfy Gergely az ő szemszögéből meséli el Kazinczy és néger barátja, Angelo Soliman történetét. A Török Sophie név pedig szerzői álnévként is bevonult a magyar irodalomba, hiszen Babits a házasságkötésük után ezt a nevet „ajándékozta” feleségének, Tanner Ilonának, aki Babitsnéként már nem akart a saját nevén publikálni. Az író önmagát egyébként játékosan Francinak nevezte, ezzel is kifejezve, hogy a széphalmi pár házasságát saját életükre nézve is példaértékűnek tartja.