Fotó: Valuska Gábor
Még mindig a húszas évei elején jár, de már az ötödik regényét írja Miklya Anna: békés megyei időjárási viszonyok, budapesti hispter- és prostivilág után most marsbéli krónikáit írja tizenéveseknek. Három kisregény után tényleg azért kezdett el szórakoztató irodalmat írni, mert hisz benne, hogy jobb ifjúsági regényeket tud írni, mint a Twillight, vagy a Harry Potter, és a többi fölkapott angolszász young adoult mű? Miklya Annával (a Könyvesblog állandó szerzője - a szerk.) többek között a szórakoztató irodalom szerepéről, leküzdhetetlen grafomániájáról és író-költő szüleivel való kapcsoltáról beszélgettünk.
Legutóbb A hivatásos című regényedről beszélgettünk, ami a tavalyi könyvhétre jelent meg. Idén az Eső című regényeddel debütáltál a könyvhéten, de már megírtad a legújabb regényedet, aminek már készül a folytatása is.
Idén egy ifjúsági science fiction-ön kezdtem el dolgozni, amit a nyár elején fejeztem be. Amikor egy részét megírtam, elküldtem Sárközy Bencének, a Libri Kiadó vezetőjének, aki elfogadta a szöveget, és azt írta, örömmel várja a folytatást. Miután befejeztem a regényt, úgy éreztem, ha nem folytatom, cserbenhagyom a szereplőimet. Most írom a második kötetet, és lassan elkezdjük az első szerkesztését, ami Könyvfesztiválra jön majd ki. Most körülbelül a második regény felénél, kétszázezer leütésnél tartok. Nehezen adok címet, de muszáj volt legalább munkacímet találnom a trilógiának a NKA pályázat miatt, ezért a „Mars legkisebb gyermekei” címet kapta, amiről még nem döntöttem el, hogy megtartom-e. A köteteket egyelőre a főszereplők után neveztem el: most épp Rebeka regényét írom.
Az előző három kisregényed a Jelenkor Kiadónál jelent meg. Hűtlen lettél a Jelenkorhoz és a szépirodalomhoz?
Ez a regény nem passzol a Jelenkor profiljába, mivel a Jelenkor főleg szépirodalommal foglalkozik, ez pedig szórakoztató irodalom, ráadásul young adult. Ezt a korosztályt csak nagyon erős, célzott marketinggel lehet elérni. Amikor megalakult a Libri Kiadó, éppen azon gondolkoztam, hogy melyik kiadónak küldjem majd el a kéziratot. Úgy éreztem, a kiadó megalakulása egyértelmű válasz a kérdésemre. Ez persze nem azt jelenti, hogy ott akarom hagyni a Jelenkort. Mindig a szövegnek legmegfelelőbb kiadót kell választani, a regényhez kell „hűnek” lenni.
A sci-fi és a kisregényeim között az alapvető különbség egyrészt a megformálásban rejlik. Természetesen a sci-fit is megpróbáltam minél jobbra írni, de a korábbi szövegeim sem voltak túlirodalmiaskodva, mert azt szeretem, ha mindenki érti és átérzi, amire gondolok. Másrészt Jonas, a sci-fi főhőse facebookozik, politizál, zenéket hallgat, és egyszer sem gondolkodtam el azon, hogy bele merjem-e írni, amit szeretnék, mert ennek a könyvnek itt és most, ennek a meghatározott korosztálynak kell szólnia. Azt szeretném, hogy amikor a könyv megjelenik, elolvassák a mai 18 évesek. A jelenkoros könyveknél már jóval óvatosabban szűrtem a jelenre reflektáló kiszólásokat. A Jonas-nek egyértelműen az a szándéka, hogy szórakoztasson. Ennek megfelelően sokkal könnyedebb, és nem kaptam súlyos depressziós rohamokat az írása közben, mint például amikor Erikát vagy Diát kellett megírnom A hivatásosban és az Esőben, akik önreflektívebb, a saját tépelődéseimet és problémáimat vagy körbejáró vagy épp ellentételező karakterek voltak. Nagyon kimerített érzelmileg az első három regény, ezért elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet. Ilyen amikor aktívan kipihenem magam: scifit írok.
A megjelent regényeidről szinte semmit nem nyilatkoztál előzetesen, és részleteket sem publikáltál belőlük folyóiratokban. Valamennyit elárulsz az új regényed történetéből?
Ez a regény a jövőben, körülbelül 15-20 év múlva játszódik. Ebben az alternatív valóságban az űrprojektek fontossága megmaradt: lassan, de biztosan bejárjuk a Naprendszert. A 90-es évek közepén az egyik űrhajónkat fölrobbantotta egy földönkívüli faj, ami miatt háború robbant ki. A Föld ennek a háborúnak a háttérországa, ahol a külső fenyegetettség hatására létrejött egy diktatórikus rendszer, amiben mindent globalizáltak: azonos lett a nyelv, a kormány mindent kamerákkal felügyel, nincs szólás- és internetszabadság, és az egész élet nagyon szigorúan be van határolva azzal, hogy nincs pénznem, hanem mindenki pontokat gyűjt. Például pontokért lehet egyetemre járni, és a demográfiai robbanás miatt csak akkor lehet gyereked, ha összegyűjtöttél bizonyos számú pontot. A Marson található egy katonai bázis, ami egyben fegyenctelep is, ahová a bűnözőket, és az illegálisan teherbe eső nőket küldik. Azzal kezdődik a regény, hogy a három kamasz főszereplőt megzsarolják, hogy kövessenek el egy terrorcselekményt, ami miatt bíróság elé kerülnek.
Honnan jött az ötlet, hogy belevágj egy ifjúsági regénybe? A kisfiad és/ vagy a kisebb testvéreid inspiráltak?
A gyerekirodalom mindig is nagyon fontos volt számomra, rengeteg kritikát írtam róla. Nekem a sci-fi és a fantasy jelenti a kikapcsolódást. A kamaszkoromra talán Asimov volt az egyik legnagyobb hatással. Azért nagy élmény sci-fit írni, mert úgy mondhatom ki a kritikámat aktuális problémákról és égető politikai kérdésekről, hogy nem kell az egyik oldal mellett sem állást foglalnom. Ebben a regényben nagyon sok olyan lokális és globális problémáról tudtam írni, amelyek már régóta foglalkoztatnak, de nem tudtam kiírni magamból. Közben nagyon zavar az is, hogy rengeteg sikerkönyv szól ennek a fiatal felnőtt korosztálynak, de ezek a könyvek egyáltalán nem reálisak.
Azt mondod, hogy nincsen tétje ezeknek a bestsellereknek?
Igen. Szerintem semmi értelme, ha nem emeljük be a szövegbe az aktuális problémákat. A Twilight-típusú könyvekben az is rettenetesen frusztrál, hogy nincs semmiféle realitása annak a szerelemnek, amit leírnak. Szerintem az ifjúsági irodalomnak az is fontos funkciója, hogy fölkészítse a kamaszokat a felnőtt életre. Hatalmas hazugság elhitetni velük, hogy a szerelem úgy működik: rádnézek, és tudom, hogy örökké egymáséi leszünk, holnap már össze is házasodunk. Azt sem értem, hogy az internet miért nem szerepel ezekben a regényekben. A science fiction-ökben mindenki űrhajókban és utópiákban gondolkodik. Ezek nálam is szerepelnek, de teljesen hétköznapi dolgokkal együtt.
A te ifjúsági regényednek mi a tétje?
Ha az ember vállalja a véleményét a közéletről, akkor ezt hogyan lehet kommunikálni: mi az, amit az ember a politikában megengedhet magának. Ebből az unalmasnak tűnő kérdésből szeretnék most valami olyasmit írni, ami legalább annyira izgalmas, mintha lézerpisztollyal rohangálnának. Az én hőseim azért nem rohangálnak se lézerpisztollyal, se macheté-vel, mert nem tartom reálisnak, hogy egy kamasz ilyesmit csináljon. Azt viszont igen, hogy bizonyos helyzetekben felelős döntéseket kell hoznia.
Szerintem az előző három regényed is húsbavágó, aktuális témákkal foglalkozik, például A hivatásos a prostitúcióról szól, ami sokkal több embert érint, mint gondolnánk, az Eső pedig a gyerekvállalás és ugyanígy a felnőtté válás témáját feszegeti.
Nem érzek nagy különbséget Jonas és a többi regényem között, csak most másfajta embereket szeretnék megszólítani, akikhez másfajta nyelven beszélek. Az viszont hatalmas újdonság volt számomra, hogy végre fiút írok, nagyon élveztem. A főhősöm egy 17 éves srác, de a narráció ugyanolyan fókuszú, mint eddig: egyes szám első személyben beszélek, mert ezt nagyon szeretem. Most először írok fiút, aki szemtelen, beszól, lázad: nagyon jó dolog belebújni a bőrébe. A legérdekesebb kérdés az, hogy hogyan éli meg az érzelmeit. Most az is új kihívás számomra, hogy először dolgozom olyan szövegen, amihez nagyon komolyan jegyzetelnem kell.
Miket jegyzetelsz? Tudományos cikkeket, és IT blogokat?
Elég széles az érdeklődési köröm ahhoz, hogy nem kellett külön jegyzeteket készíteni a tudományos oldalához, mert elég up-to-date vagyok, legalább a kommersz NASA-hírekből. És persze ott a google, ami szerintem önmagában kész science fiction. Annak utánaolvastam, hogy milyen lehetőségei vannak a teraformálásnak a Marson, ez nagyon érdekelt. De amire még a tudósok sem tudják a választ, például hogy hogyan utazhatnak a hőseim mindössze három nap alatt a Marsra, azt nem kell részletesen elmagyaráznom, mert az egyes szám első személyű elbeszélő ezt miért magyarázná el? Ez nem egy 17 éves gyerek feladata. Annyi érdekli, hogy ott az űrhajó, elindul-e vagy sem, és persze, hogy lelövik-e útközben. Amit ő nem tud, arról nem kell írnom, így a valóságtól sem kell túlságosan elrugaszkodnom. A jegyzet főleg az idővonalhoz kellett, hogy mi mi után történik, ki kicsoda. Ez egy nagyon bonyolult, összetett szerkezet, sok erős mellékszereplővel, csattanókkal, és teljesen új élmény volt az, hogy egy ilyet ki kellett találnom. Eddig mindegyik regényem olyan volt, hogy egyszerűen elkezdődött és befejeződött.
Ezek szerint az Eloldozás, A hivatásos és az Eső egy lezárt egység. Többen mondták rá, hogy trilógia.
A Jonas mellett elkezdtem két kisregényt is megírni, de ezek csak nagyon laza skiccek, novellányi szövegfutamok és ötletelések. Mindkettőből lehetne egy Eső típusú regényt írni, de most a hosszadalmas és aprólékos nagyregényteremtő munka jobban izgat. A Jonas után szeretnék egy nagyregényt írni: most 4-5 történet kavarog a fejemben, és ezeket szeretném egy egész szerkezetté összegyúrni. Szeretném megtalálni azt a közös fonalat, amire ezeket mind fölfűzhetem. Valószínűleg vissza fogok térni az Esőhöz, mert a nagyon távoli, tervezett nagyregény egyik szála biztos, hogy Márta, a főszereplő édesanyjának története lesz, mert ő még nem tűnt el. Most olvastam a Litera kritikájában, hogy sematikusak a mellékszereplők az Esőben, és nem fordítok rájuk elég figyelmet. Ezért is gondolkoztam azon, hogy az egyik regény mellékszereplőjét főszereplővé teszem egy másik regényben. Tudom, hogy ez az egyik írói hibám, hogy túlságosan ráfókuszálok valakire, azért nem mutatom be eléggé részletesen és árnyaltan a többi karaktert, pedig ők is léteznek.
Visszatérve az érzelmekre, hogyan tudsz belehelyezkedni egy 17 éves fiú lelki világába: nyilván sokkal egyszerűbb együtt érezni egy vagány, budapesti, huszonéves lánnyal, vagy egy terhes nővel.
Jonas karakterét azért nem volt nehéz megírni, mert van egy öcsém, akit nagyon szeretek, aki olyan, mint én, csak fiúban. Ő kijelentette, hogy csak akkor fog tőlem szöveget elolvasni, ha valami értékelhetőt írok, például sci-fit. Attilával részenként együtt olvassuk a történetet, és mindig szól, ha valami nincs rendben. Gyakorlatilag ő lektorálja a szöveget.
A szüleid is lektorálják a szöveget? Milyen hatással volt/ van rád, hogy a szüleid is író emberek?
Anya, Miklya Luzsányi Mónika asztala a próza, apáé, Miklya Zsoltté inkább a vers, de mindketten pedagógusból lettek először tankönyvírók, és utána írók, és ez meghatározza a beálítottságukat is. Hihetetlenül sikeresek a gyermekirodalomban: folyamatosan verseskönyvek, regények, segédanyagok, játékok és hittankönyvek kerülnek ki a kezük alól. Emellett mindketten írnak „felnőtteknek” is, de erre sajnos nincs annyi idejük, mint amennyit szeretnének. Próbálom nagyon élesen elkülöníteni a saját utamat az ő dolgaiktól, mert ők annyira jól csinálják a saját dolgaikat, hogy én inkább más irányba, szűz területek felé indulok. Ilyen például a Young Adoult kategóriába tartozó Jonas. Ilyet még senki nem írt a családban, ahogy terhes,- vagy prostituáltas „szingliregényt” sem. Van arra egy százasom, hogy sosem merek majd a fiatalabb korosztálynak írni. A kisfiam babakori beceneve Pufimalac volt. Szerinted vannak-e már Pufimalacos, külön neki írt mesék vagy nincsenek? A legnagyobb ajándék számomra az, hogy nagyon korán elkezdtem írni. Gyakorlatilag kaptam tőlük egy plusz évtizedet ajándékba, amit írással tölthetek.
Szerző: Hercsel Adél
