Nádas Péter budapesti látogatásai mindig várakozással és izgatottsággal töltik el az irodalmat kedvelő embert, hiszen nem túlságosan gyakori vendég. Tavaly ugyanígy, az újra és újra fellobbanó Nobel-díj láz lecsengése után, a hetvenedik születésnap ünneplésekor találkozhattunk vele, ebben az évben pedig hasonlóan kiemelkedő eseménynek lehettünk szemtanúi. Nádas Péter fotós életművét a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékozta, ami egy igazán szép és felemelő gesztus. Díjak jöhetnek és esélyek szállhatnak el, de Nádas Péter számunkra mindig a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb szereplője lesz, akit találkozáskor mindig a fontos vendégeknek kijáró izgalommal fogadunk.
1958 nyarán, tizenhat évesen megszakította tanulmányait, majd ősztől fényképész szakmunkástanuló lett és 1961-től a Nők Lapja szerkesztőségében fotóriporter-gyakornokként dolgozott, itt ismerkedett meg feleségével, Salamon Magda újságíróval is. A MÚOSZ kétéves újságíró-iskolájának elvégzése és a kötelező katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, előbb fotóriporterként, majd néhány hónap múlva újságíróként dolgozott.
E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója az est bevezetéseként kifejtette, hogy Nádas Péter ünneplése mellett a mai alkalom a múzeum számára is öröm és ünnep egyszerre. A fényképgyűjtemény a múzeumnak való ajándékozása bizalom, ugyanakkor felelősség is. Mivel a közönség a tavalyi Nádas-kiállításon már megismerhette, most nem láthatta az említett gyűjtemény, ugyanakkor elhangzott az ígéret egy későbbi, nagyobb szabású, a nádasi szöveg és kép összefüggéseit középpontba állító kiállítás megrendezésére.
Nádas fotográfusi pályájának rövid áttekintése után, a gyűjtemény átadásának aktusát Nádas és az igazgatónő ünnepélyes aláírása szentesítette, és habár megtudtuk, hogy a hivatalos esemény korábban már megtörtént, a mi kedvünkért mégis szívesen imitálták ezt még egyszer.
KAPCSOLÓDÓ
A (nem is annyira) hivatalos bevezető rész után a nádasi életművet ma talán leginkább ismerő és tanulmányozó Bazsányi Sándor tartott ünnepi beszédet. A felolvasott szöveg a fénykép és a hozzányúló ember kapcsolatáról szólt, amelyben a fényképek tiszták és az ember pedig koszos, ezért a megfelelő hozzányúláshoz, a semleges látáshoz szükségesek a hófehér cérnakesztyűk. A fényképek viszont tisztaságukban is a zsíros ujjú emberről szólnak, aki a tiszta fénykép előtt a maga koszosságával, így a kudarc tudatával áll. Ám pont ebből fakadhat az az öröm, amelyet a képek látványuk ajándékozásával nyújtanak.
Az ünnepi beszéd után Nádas Pétert és a közönséget megajándékozva Fejérvári Zsolt Julien-Francois Zbinden Hommage J.S. Bach c. művét adta elő nagybőgőn, amely Bach nevének zenei hangokként való értelmezéseként, a b-a-c-h hangok harmóniájára épült.
Az este befejezése, de sokkal inkább csúcspontja Nádas felolvasása volt készülő memoárjából, a Világló részletekből. Már ha valóban ez marad a végleges cím, mint ahogyan előttünk változott a felolvasott fejezet címe is „A túlélő tudatából" „A túlélő elméjére". Ez a kis spontán változtatás a szövegen mintha hirtelen a nádasi kulisszák mögé engedett volna minket, és vált ezáltal még bensőségesebbé a hangulat. Elhamarkodottság lenne tehát még a felolvasott részletből bármire is következtetni az egészre, de annyit talán biztosra vehetünk, hogy a memoár új fénytörésben, másként láttatja majd Nádas személyét és életművét, és a bő félórás felolvasás igazán világló részletekkel szolgált ahhoz, hogy a megjelenését ne hiába várjuk fokozott izgatottsággal.
Szerző: Takács Dóri
