Daniel Tammet autista, savant-szindrómás és zseni; a közismert film, az Esőember Raymond Babbitjához hasonló figura. Kilenc nyelven beszél, saját, mesterséges nyelvet dolgozott ki, elképesztő tehetségű fejszámoló és felfoghatatlanul hatalmas memóriával rendelkezik. Nem mellesleg olyan autista spektrumzavarral élő ember, aki jól ír, így képes élményeit, tapasztalatait megosztani az olvasóval. 2006-ban írt, Kék napon születtem (Born on a Blue Day) című memoárja az Európa Kiadó és Lelik Krisztina fordító jóvoltából februártól a magyar olvasók számára is elérhető.
Daniel Tammet: Kék napon születtem
Fordította: Lelik Krisztina, Európa Könyvkiadó, 2019, 272 oldal, 3999 HUF
A könyv önéletrajzi regény, nagyon egyszerű, dísztelen, hétköznapi stílusban megírt, jól követhető, kronologikus rend szerint felépítve. Tammet születésétől egészen a megírás idejéig kalauzol, részletesen bemutatva élettörténetét, sorsát, különös adottságának előnyeit és árnyoldalait.
„1979. január 31-én születtem – szerdai napon. Abból tudom, hogy szerda volt, mert a dátum kék a fejemben, és a szerdák mindig kékek, mint a kilences szám vagy a hangosan vitázók hangja.”
Így kezdődik a kötet, egyrészt hagyományosan, a születéssel elindítva az élettörténetet, másrészt már az első sorokban rámutatva arra a különleges képességre, mely Tammet (és a legtöbb savant-szindrómás) sajátja: a különböző érzékszervekhez kapcsolódó érzetek összekapcsolásán alapuló szinesztéziás gondolkodásra. A szinesztézia az ő esetében nem egy irodalmi szókép, hanem egy neurológiai „hiba”, melynek köszönhetően a különböző érzetek összekeverednek, kombinálódnak egymással, ezért a számokhoz különböző alakokat, hangokat, színeket rendel, a szavakhoz látványelemeket társít, a hangokhoz ízeket vagy színeket kapcsol. A valóság szinesztéziákban való érzékelése nem meghaladja az átlagember felfogását, hanem egy egészen más módja annak. Tammet és a hozzá hasonló, viszonylag kevés savant-szindrómás autista nem azért képes összeadni ötjegyű számokat, mert agya gyorsabban vagy jobban működik, mint a miénk, hanem mert egészen másképp működik. Nem mennyiségileg több, hanem minőségileg más. Éppen azért érdekes olvasmány a Kék napon születtem, mert belülről mutatja meg egy ilyen elme működését. Nemcsak a végeredményt látjuk (mint például a már említett Esőember című filmben), hanem azt a sajátos módot is, ahogy dolgozik.
Ez az átlagos ember számára szinte felfoghatatlan érzékelés és elmeműködés azonban hátrányokkal is jár, és a szerző ezeket sem kendőzi el, hanem nagyon nyíltan és egyenesen, mindenféle önsajnálat nélkül vázolja fel őket. Az autizmus kutatásának és a közbeszédben is egyre erősödő jelenlétének köszönhetően kevesen lepődnek meg azon, hogy az életrajzi szöveg szerzőjének nem volt könnyű gyerekkora, hiszen mindig kívülállónak érezte magát, nehezen tudott kapcsolatokat létesíteni, de még egy teljesen hétköznapi párbeszéd vagy városi séta is leküzdhetetlen akadálynak tűnt számára.
Könyvet írt a szinesztéziáról egy brit autista zseni
Daniel Tammet pontosan 45 gramm zabkását fogyaszt reggelire, és anélkül el sem indul otthonról, hogy megszámolná a rajta lévő ruhadarabokat. Ha stresszes vagy boldogtalan, csak behunyja a szemét, és számol. Ugyanakkor nem csak rutinszerű kényszerei vannak.
Daniel Tammet azon kevés savant-szindrómások egyike, aki minderről be is tud számolni, hiszen képes az alapvető szociális érintkezési formákat betartani, önmagáról gondoskodni, így meg tudja mutatni magát (és ezzel együtt a hozzá hasonlókat) a nagyvilágnak. Ezért válhatott híressé, lehetett vendég például David Letterman műsorában, illetve forgathattak dokumentumfilmet különleges adottságairól (Brainman, 2005). Bár a szöveg végig mentes a hatásvadász beszédmódtól, mégis megdöbbentő az utolsó fejezetben azt olvasni, mi mindent tanult meg az évek során, és mi az, amiért hálás:
„Ez a tapasztalat fényesen bizonyította, hogy már képes vagyok egyedül boldogulni a világban, hogy olyasmit tudok egyedül megtenni, amit mások adottnak tekintenek, mint például rövid idő alatt felkészülni egy utazásra, egyedül tartózkodni és úgy gyalogolni egy forgalmas utcán, hogy közben nem zavar össze a sok különböző látvány, hang és szag, ami körülvesz.”
Elgondolkodtató, hogy míg teljes természetességgel beszél saját különlegességéről, addig nagy lépésnek könyvel el olyan fejlődést, amely az átlagember számára teljesen hétköznapi.
A könyv egyik legnagyobb erénye éppen ez. Mivel a nézőpont az autista elbeszélőé, így megfordul a normális és a különleges viszonya. Mindezzel együtt jár, hogy a szövegből hiányzik a témához gyakran kapcsolódó pátosz. Daniel Tammet egyszerű, kendőzetlen, melodrámától mentes stílusa miatt igazán értékes a kötet. Mert ő önmaga számára teljesen hétköznapi. Ennek oka többek között az, hogy képes önmagát maximálisan elfogadni, elsősorban azért, mert a szülei is elfogadták őt, soha nem különc csodabogárnak tekintették, hanem sok gyermekük egyikének.
Egy kilencgyermekes munkásosztálybeli család első gyermekeként sokszor anyagi nehézségek között, de az elfogadás, a megértés és a feltétel nélküli szeretet légkörében nevelkedett. Azt, hogy ennek fontosságával és érvényességével maga is tisztában van, egyrészt a könyv ajánlása bizonyítja (Szüleimnek, mert segítettek azzá az emberré válnom, aki ma vagyok), másrészt az a mód, ahogyan a szüleiről ír. Érdekes epizód, mikor az elbeszélő saját homoszexualitását felismeri és szinte gond nélkül elfogadja, mert tudja, hogy a szülei számára sem fog problémát jelenteni. Kérdés nélkül fogadják el őt, holott nevelése nem könnyű feladat, hiszen az első években egy hiperérzékeny, állandóan síró baba, aki négyévesen komoly epilepsziás rohamon esik át, majd később magába forduló, nehezen megközelíthető, magányos gyerekké válik. Szülei azonban egy percig sem inognak meg, kitartó következetességgel és megértéssel kezelik elsőszülött fiukat. Annak ellenére, hogy a könyv fókuszában nem ez a kapcsolat áll, nagyon fontos téma a szülők empátiája, az a magától értetődőség, mellyel gyermeküket körülveszik.
Ahogyan szülei, úgy Daniel sem sajnálja és nem is dicsőíti magát, éppen elbeszélésének eszköztelensége, objektivitása teszi hitelessé, sikeresen kerüli el a memoár műfajára sok esetben jellemző dagályosságot, érzelgősséget. Ez a puritán elbeszélői hang valószínűleg összefügg a szerző autizmusával, hiszen mint a legtöbb aspergeresnek, Danielnek is problémái vannak az érzelmek kifejezésével, megértésével és közvetítésével. Bár az olvasót valószínűleg azok az érdekes adalékok nyűgözik le, melyek egy nem mindennapi elmébe engednek bepillantást ( „A pi 22 514 számjegyét mondtam el fejből hiba nélkül öt óra és kilenc perc leforgása alatt, amivel brit és európai rekordot értem el.”), mégsem csak ennek a bepillantásnak a könyve a Kék napon születtem, hanem önmagunk elfogadásának és ebből következő kiteljesítésének példázata is.
Szerző: Kolozsi Orsolya
