Utazás a föld középpontja felé

RóbertKatalin | 2010. június 14. |

B-
Roderick Gordon & Brian Williams: Zuhanás a mélybe, ford.: Huszár András

Agave Könyvek, Budapest, 2010, 435 o., 3280 Ft

Mindig kérdéseket vet fel bennem, ha egy sorozat szerzője előre megmondja, hogy hány kötetet tervez – aztán mégis túllépi azt. A rosszindulat hajlamos életbe lépni, és ha eddig nem is gyanakodtunk arra, hogy gazdasági megfontolások állnak a jól bejáratott szereplők és helyszínek újrázása mögött, akkor most már bizony ez is felmerül. Persze van olyan is, hogy a történet, a világ annyira terjedelmes lesz, hogy a sorozat túlnyúlik eredeti keretein, és kell a több kötet, már ha nem akarunk egy összecsapott fércművet olvasni. A kérdés csak az, hogy az angol hobbi-régész szerzőpáros könyvei, az Alagutak rejtélye sorozat melyik csoportba tartozik – és a furcsa az, hogy erre a kérdésre bizony nem kapunk választ a harmadik – mégsem befejező – kötet elolvasása után sem.

A második kötettel ellentétben a harmadik könyv olvasóbarát módon folytatódik: az első oldalakon lassan gördülnek tovább az események, és a szerzők módot találnak arra, hogy felelevenítsék a második kötet záróeseményeit, és eszünkbe idézzék, kicsit megmagyarázzák a könyvhöz tartozó nem egy különleges kifejezés jelentését. Mindez élvezetesen, egyáltalán nem túlírtan vagy szájbarágósan sikerült. E tekintetben tehát fejlődtek a szerzők, hiszen a második könyv első ötven oldala alatt az átlag olvasó csak bután pislog – aztán előveszi az első könyvet, és onnan tájékozódik. Most ezt megúsztuk: van idő és mód arra, hogy visszahelyezkedjünk Will Burrows és családja, barátai és üzletfelei történetébe, amely most már egészen mélyen a földkéreg alatt játszódik. Ahogy a főhősök egyre mélyebbre másztak, vonatoztak és zuhantak a föld alá, úgy változott meg lassan a könyvek műfaja is. A szerzőpáros az első kötetben még ügyesen illesztgette a mai, modern Anglia világához a 19. századi élet- és gondolkodásmódban megrekedt földalatti világot. Olyan részletességgel és hiteles pontossággal meséltek az ásatás és régészeti feltárás mikéntjéről, hogy a különleges eseményekre váró olvasó még akár bele is unhatott a túl mindennapi elbeszélésbe.

A második kötet világa már fantasztikusabb lett, de még ekkor is úgy tűnt, hogy a szerzők nagyon igyekeznek, hogy hitelesen alakítsák a föld alatti világot. A megjelenő, itt fent már régen kihalt élőlények esetében magyarázatot kerestek arra, hogy hogyan húzódhattak vissza a földmélybe, és szereplőik szájába újra meg újra biológiai és geológiai témájú okosságokat adtak. A harmadik könyv azonban lassan, alig észrevehetően fantasyba fordult át. A föld mélyének is mélye alatt, ahova a szereplők az előző kötet végén zuhantak, először tengeralattjáróra bukkannak hőseink, aztán egy hatalmas méretű atombunkerre (amelyet állítólag a hidegháború idején telepítettek oda, de a konzervek szavatossága szerencsére még nem járt le), majd még lejjebb zuhanva eljutnak a Föld középpontját alkotó gömbbe, ahol mindig süt a nap, hatalmas dzsungel húzódik és különleges állatok élnek. Eközben továbbra is megpróbálnak minderre koherens geológiai magyarázatokkal szolgálni, pedig ezt hitelesen megmagyarázhatónak beállítani már elég érdekes vállalkozás. Végül az abszurditás csúcspontjaként a Föld magjában felbukkanó második világháborús német bombázóra nem is kapunk magyarázatot – erre várni kell a negyedik kötetig.

A fantasy-kalandregényben a túlélés és kutatás mellett még egy mozgatórugó jelenik meg: egy világméretű összeesküvés-elmélet, amelynek alapjait már a második kötetben megvetették a szerzők. Eszerint a föld alatt élő emberek vezetői, a különleges mentális képességekkel rendelkező, rettenthetetlen harcos nép, a styxek célja az, hogy megtizedeljék a fenti lakosságot, aztán átvegyék felettük az uralmat, és felköltözzenek a föld alól. Hőseink ezt akarják megakadályozni. A történetben most már nem csak Will és a legjobb barátja, az apja, valamint ikerhúgai, hanem az anyja is fontos szerepet kap. A cselekmény ismét több szálon fut, azonban a szereplők útjai ezúttal újra meg újra keresztezik egymást, hogy végül ismét három teljesen különböző irányba indulva érjenek véget. Valószínű, hogy a további kötet(ek)ben ennél mélyebbre már nem áshatják magukat a hősök, most tehát vagy elindulnak felfelé, vagy más irányt kell megszabni a szerzőknek.

Visszatérve tehát a kiindulási kérdésre, hogy vajon miért nyúlik egyre hosszabbra a történet: élek a gyanúperrel, hogy ezúttal nem egy alaposan végiggondolt, előre megtervezett sorozattal állunk szemben. Az, hogy ismét nem jutottunk közelebb az első kötet olvasásakor felvetődő kérdésekhez – kik ezek a föld alatt élő emberek? miért költöztek oda? miért éppen ők? –, már fel se tűnik, lassan lemondunk a válaszokról. Úgy tűnik, mintha lett volna néhány ötlet – például a Föld mélyében lévő második nap legendája –, amely az első kötet óta megjelenik, és értelmet nyer, ugyanakkor rengeteg dolog öncélúnak hat. Igaz, mindeközben a könyv továbbra is olvasmányos, izgalmakkal teli, borzongató és nehezen letehető. Csak az a kár, hogy hiába várom már három kötet óta, hogy valami összefüggő, igazán érdekes, kerek egésszé álljanak össze a könyvek, mert ez csak nem akar bekövetkezni.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.