Az Éjszakai szolgálatban le Carré megteremtette a tökéletes gonoszt

Az Éjszakai szolgálatban le Carré megteremtette a tökéletes gonoszt

Kiss Orsi | 2016. február 22. |

„Az Úr, miután megteremtette Dicky Ropert, maga is beleborzongott abba, amit tett (…) Kicsit később mély lélegzetet vett, és összeütötte a mi Jonathanünket, hogy helyreállítsa az ökológiai egyensúlyt.”

Jó húsz éve jelent meg eredetileg John le Carré The Night Manager című regénye – ez volt az első olyan könyve, amely a kétpólusú világrend összeomlása után született, nem csoda, hogy mindenki kíváncsi volt, mihez kezd majd az egyik kedvenc témájától és hátterétől megfosztott író az akkor még sok szempontból formálódó és bizonytalan szép új világban. A regényt az elmúlt években már többször és többen próbálták megfilmesíteni – köztük például Hugh Laurie is licitált rá – sikertelenül. És valószínűleg ez volt a sztori szerencséje. Az itthon most Éjszakai szolgálat címen újrakiadott regény cselekménye ugyanis annyira szerteágazó, figurái pedig annyira összetettek, hogy az valószínűleg szétfeszítette volna egy átlagos játékfilm kereteit. Susanna Bier rendezésében végül tévésorozat készült belőle, melynek ezen a hétvégén volt az angliai premierje, itthon ma este mutatja be az AMC. Az író fia már korábban elmondta, hogy az adaptációban több változás is lesz a regényhez képest, minket azonban elsősorban az érdekelt, hogy jó húsz évvel a megírása után mekkorát tud még ütni le Carré sztorija. Az igazság az, hogy elég nagyot.

Jonathan Pine látszólag a világ legunalmasabb állását tölti be a világ legunalmasabb országában. Egy svájci felsőkategóriás szálloda éjszakai menedzsere, az a dolga, hogy – bármilyen későn vagy korán is legyen – minden flottul menjen. Szeszélyes kívánságokat elégít ki, mosolyog, hajbókol, teljesít. A monotóniát Richard Roper és sleppjének éjszakai érkezése szakítja meg: Pine soha nem találkozott személyesen a férfival, mégis ismeri. Állítólag ő a világ legrosszabb embere. Legalábbis ezt mondta róla egy Sophie nevű nő még Kairóban: ő túl sokat tudott Roperről, nem volt elég óvatos, és ezért az életével fizetett. Pine még mindig felelősnek érzi magát a nő haláláért, a számlát azonban nem most rendezi, annak törlesztése csak akkor kezdődik, amikor megkeresi Leonard Burr az angol titkosszolgálattól, és arra kéri, próbáljon meg Roper köreibe férkőzni. Mindketten tudják azonban, hogy Roper minden földrészre kiterjedő, az állami hivatalokat át- meg átszövő és korrumpáló birodalmát nem a szél fújta össze: okos, ravasz és nagyon óvatos, ezért hihető legendát, azaz fedősztorit, hátteret kell kiépíteniük Pine köré.

John le Carré: The Night Manager - Éjszakai szolgálat

Fordította: Fazekas László, Agave Könyvek, 2016, 576 oldal, 3980 HUF

 

A férfi útja Cornwallon és Québecen át egészen Nassauig és Curaçaóig, majd egy pompás jachtig és egy magánszigetig vezet. Egy darabig lehetségesnek látszik a lehetetlen: Pine, pontosabban az a férfi, akinek Pine-t hiszik, bekerülni látszik a legbelső körbe, azzal azonban sem ő, sem az őt mozgató titkosszolgálati figurák sem számolnak, hogy ellenlábasaik nemcsak a terepen, hanem az Atlanti-óceán másik partján, sőt, még házon belül is keresztbe tehetnek nekik.

John le Carrét érezhetően nem hozta zavarba a hidegháború kifulladása, nem úgy, mint a könyvbeli szereplők némelyikét:

„Most úgy érzik magukat, mint a partra vetett hal. Nincs többé Thatcher. Nincs már orosz medve, ami ellen harcolni lehetne, eltűntek a hálószobánkban, az ágyunk alatt megbúvó vörösök. Valamikor övék volt a világ, aztán egy szép napon arra ébredtek… szóval tudod… – Palfrey csak legyintett, nem fejezte be a mondatot. – Senki nem szereti a vákuumot, ugye? Még te se szereted, vagy igen? Valld be őszintén, hogy utálod! – Vákuum alatt a békét érted?”

Hiába hangoztatja ugyanakkor az illegális fegyverkereskedelemből meggazdagodott Roper, hogy amit ő csinál, az nem bűncselekmény, hanem politika, az Éjszakai szolgálatban a klasszikus értelemben vett politika mintha másodrangúvá válna. Jó, persze itt is vannak egymás vérét szívó szolgálatok, dúl az intrika, a kormányok szépen egymás alá tesznek, ahogy kell, a hangsúly mégsem ezen van. És nem is a főhős Jonathan Pine-on. Pedig le Carré az előkészítési szakaszon nagyon szépen végigvezeti a hősét, és látjuk, hogy a NAGY TERV érdekében hogyan válik az egykori katonából, majd egyszerű szállodai alkalmazottból a közvélemény szemében hétpróbás bűnöző. Mindez azonban csak porhintés, figyelemelterelés, pipafüst. Pine közben teljesen aláveti magát a feladatnak – csak néha inog meg –, és megy előre rendületlenül. Igazából nem a hazája iránti kötelesség vezérli, nem is a pénz, hanem valamiféle nehezen megfogható bűntudat, amelyet egy felszínesen ismert nő halála miatt érez. Ő maga annyira tökéletes, hogy már fáj. És mégis, a regény igazi kulcsfigurája nem ő, hanem Richard Roper, a tökéletes gonosz.

Kezdjük ott, hogy Roper egy cseppet sem ellenszenves. Jóképű, megnyerő, udvarias. Első regénybeli felbukkanásakor így jellemzi le Carré:

„Magas, karcsú, külső megjelenésre is végtelenül nemes. Gondosan hátrafésült, őszbe játszó haj, s olyan arc, amelynek tulajdonosával pókerezve bárki csak veszíthet.”

A világot járja gyönyörű szeretője, barátai és közeli… izé… mondjuk úgy, munkatársai oldalán. Saját vállalatait igazgatja, odavan a műkincsekért, szabadidejében a karibi szigetvilágban hajózgat a saját jachtja fedélzetén. Soha senki nem tudna rábizonyítani semmi rosszat – már csak azért sem, mert egy dokumentumon se szerepel az aláírása, a rizikós üzletekre külön alkalmazottja van. Vonzó ember, az a típus, akinek számít a véleménye, és akinek mindenki szeretné elnyerni a tetszését. Van, aki szerint nem rossz ember, csak rossz dolgokat művel. Bizonyos igényeket elégít ki. Közben persze mocsokgazdagra keresi magát, és ha kell, embereket likvidáltat, kormánytisztviselőket ken meg, hivatalokat ugraszt egymásnak – mindezt azonban kesztyűs kézzel teszi, vigyázva, hogy egyetlen csepp vér se hulljon az elegáns hófehér szmokingjára. A kezdeti megtévesztés ugyanakkor 100 százalékosan működik, és egy bizonyos pontig az ember szinte drukkol, hogy derüljön ki: tévedés az egész, Roper mégsem egy aljas rohadék.

Ez az, ami igazán izgalmassá teszi az Éjszakai szolgálatot. Mert az, hogy le Carré nagyon otthonosan mozog a titkosszolgálatok intrikus világában, nem újdonság. Megbízhatóan hozza ezt a vonalat, és a megbízható itt egyáltalán nem egyenlő az unalmassal, sőt. Az elmúlt húsz év sem tette avíttá a történetet, holott technikailag iszonyú sokat változott a világ, és nyilván vannak a cselekménynek olyan pontjai, amelyek kimenetele az internet, a GPS-ek vagy csak az egyszerű mobiltelefonok miatt ma már más lenne. Nem is a kissé sótlan Pine miatt marad igazán emlékezetes ez a regény, hanem Roper miatt, akinek személyiségét tökéletesen építette fel le Carré a regényben. Az ő antagonistája nagyon hasonló például Jo Nesbø protagonistáihoz: íróként mind a ketten játszanak az olvasóval, fokozatosan szimpátiát ébresztenek a sztori kulcsfigurája iránt, és amikor már megvették az olvasót kilóra, akkor szépen az arcukba tolják a kellemetlen valóságot. Persze, a módszer nem új, filmben is számtalan példa van rá (Nesbø például a nekünk adott egyik interjújában a Keresztapát hozta fel inspirációs példaként), hogy az utóbbi évek meghatározó tévésorozatairól aztán tényleg ne is beszéljünk. Le Carré azonban a kilencvenes évek elején vetette papírra az Éjszakai szolgálatot, a sztorin ugyanakkor ez egyáltalán nem érződik.

Az külön vicces, hogy Hugh Laurie, amikor először olvasta a könyvet, mindenképp Pine-t akarta eljátszani benne, ám a dolog akkor nem jött össze. Sok év után, amikor megkeresték, azt mondta, nagyjából bármit eljátszana, csak benne lehessen, a mostani adaptációban végül ő lesz Pine nemezise, Roper. A forgatás előtt a produkció jogászai felkérték, hogy a felkészülés során lehetőleg ne lépjen kapcsolatba igazi fegyverkereskedőkkel, egyrészt jogi gubanc lehet belőle, de akár rosszabbul is elsülhet a dolog. „Ezek nagyon ijesztő emberek, és senki sem akar konfliktusba kerülni velük” – mondta egy interjúban a színész. A világban még mindig sok Roper szaladgál. Le Carré azonban megteremtette a tökéleteset.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!