Pornófilm könyvben, hasonló funkcióval

D Emma Ovary: Hatszor gyorsabban öl

Prae.hu−Palimpszeszt, 2008, 192 oldal, 2490 Ft.

 

Semmi bajom a pornográfiával, de tényleg. Azt is tudom, hogy igenis van hagyománya az európai irodalomban, nem is akármilyen, itt van például Sade, hogy csak a legismertebbet említsem, vagy Apollinaire Tizenegyezer vesszője. Csakhogy Sade-nál a nemiség megszűnik az lenni, ami, mert érzelmek és intimitás nélküli, hogy durván fogalmazzak, csak az élvezi, aki kihasználja a másik testét, és nem is a gyönyör okán, hanem mert éreztetheti a hatalmát. Sade a szexualitást használja eszközként egyfajta filozófia, világnézet kifejezésére, csakhogy ebben a formában a szexualitás már rég nem azonos önmagával. Apollinaire hedonista román arisztokratája, Bebascu herceg párizsi kalandozása „ártalmatlan” orgiasorozatnak indul, a regény végén azonban a harcmező kellős közepén találjuk, csecsemőket erőszakolva-mészárolva. Szexualitás, hatalom, uralni vágyás és kiszolgáltatottság összekapcsolódása tehát nem új jelenség, és nem is véletlenül hoztam föl.

Másik recenziónk ugyanerről a könyvről itt >>>

Aztán itt vannak a nők, azaz nőnemű elbeszélők, akik nem rejtik véka alá a szexualitásukat, és írnak is róla. Vegyük csak a magyar irodalmat: például Spiegelmann Laura, de többé-kevésbé idesorolhatjuk Lónyay Erzsébetet (Psychét) is, aki amúgy Weöres Sándor. Spiegelmann Laura személyéről a mai napig folyik a találgatás, gyanakodtak már férfi szerzőre is, ugyebár. Sokat szexelt még fura partnerekkel Csokonai Lili, aki igazából szintén nem nő, de hagyjuk is ezt. Mi a közös ebben a három nőben − azonkívül, hogy (majdnem mind vagy valószínűleg) férfiak, úgyhogy inkább a nem túl szerencsés „női elbeszélő” kifejezésnél maradok – a szexualitáshoz való hozzáállásukat tekintve? A Psyché erotikus jelenetei gyakran társulnak kiszolgáltatottsággal és undorral, Csokonai Lili szexuális élete sem feltétlenül egyenlő az egyenrangú partnerek közti kölcsönös örömszerzéssel, Spiegelmann Laura pedig instabil lelkiállapota miatt menekül a promiszkuitásba. Ezek a nők nincsenek jól, pedig sokat szeretkeznek, vagy mert túl sokat szeretkeznek – a tyúk és a tojás klasszikus esete. 

A testiség alapvetően az életörömmel kapcsolódna össze, lásd példáit már az antik vagy később a reneszánsz művészetben, akár a szerelemről, akár futó kalandokról van szó. Jó, a szexualitás meglehetősen terhelt az európai kultúrában, ugyanis mint bűnt kellett meggyónni pár évszázadon át (nem, nem megyek bele Foucault fejtegetéseibe). Egyrészt rejtegetni való, a francba is, hogy csak így lehet szaporodni; másrészt meg hülye, aki nem szereti, mondta Luther. Nagyon leegyszerűsítve ez az irodalomban ez vagy életszeretettől áthatott erotikus versekként, vagy Sade-féle gyilkos orgiákként hagyott lenyomatot.

Emma Ovary, akinek minden bizonnyal nem ez a valódi neve, de biztosan nő, már ha valóban ő az, akit a fotókon láthatunk, a közelmúltban megjelent egy beszélgetésen, pornóregénynek szánta művét. Akkor én most elkülöníteném a pornográf vagy pornográf elemeket tartalmazó irodalmat a pornóregényektől, mert az előbbi esetében igazából nem a pornográfiáról van szó, az csak eszköz, míg a pornóregény az pornóregény, vagyis pornófilm könyvben, hasonló funkcióval. Gondolom én, de lehet, hogy rosszul tudom.
Mert mit is olvashatunk? Adott egy regény, egy élettörténet, mert az, ha nem is követi az események kronológiai sorrendjét: az elbeszélő-főhős tanyán tölti gyerekkorát, elvégzi iskoláit, férjhez megy, elválik, közben és utána szeretők és hajmeresztő kalandok nem kevésbé ijesztő fazonokkal, amelyekről egyébként nehéz eldönteni, valósak vagy csak az elbeszélő morbid fantáziálásai. A nőket a mosdóban leteperő antropológus még belefér, a szexshopos incidens a vibrátorral meg a hajkefével meg a töméntelen mennyiségű örökítőanyaggal már inkább tűnik a képzelet játékának; nemcsak a szituációk irreális voltából következtetek erre, hanem abból is, hogy az elbeszélő belső monológjaiban gyakran ír le fantáziálásokat (rémes víziók vonulnak végig előtte), amikor pedig odaértem a szövegben, ahol a szeretője felesége kínozza válogatott módszerekkel (és nem hal bele), végképp elkezdtem kételkedni.

Apropó kínzás. A regény nagyobb arányban tartalmaz olyan pornográf jeleneteket, amelyek fájdalmasak vagy aberráltak (mert ha valaki erotikusnak és szépnek találja azt, hogy egy kislány végignézi az anyja és annak barátnője enyelgését, és még ugyan hogy finoman fogalmaztam, arra már nem tudok mit mondani), és persze hatásvadászak, sokkolóak szeretnének lenni, csakhogy ömlesztve kapjuk a perverziókat, így azok, ha nem társulnak mondjuk Sade tehetségével és filozófiai indíttatásával, öncélúak, üresek. Ami a férfi-nő viszonyokat és a szexualitás örömteli mivoltát illeti, a szöveg ezen részei mind tartalmilag, mind stilisztikailag a kilencvenes évek romantikus regényújságjaira ütnek (kristálykék szemű doki a tengerparton, piros kisestélyit viselő nővel – ne már), csak éppen nincs happy end, mert a vágy tárgya nős. Vagy éppen a nő házas, szóval sehogy se jó, már névrokona sem jött ki jól ezekből a kacifántos viszonyokból, pedig ő sem csak a gyönyört hajszolta. Nyilván a Hatszor gyorsabban öl hősnője is valami ilyesmire akar kilyukadni, meg házasságtörő, meg a kölcsönös, gyöngéd szerelem olyasmi távoli, rózsás ködben lebeg előtte, mint Emma Bovary regényekre alapozott ábrándjai a hozzáillő férfiról. Ezenkívül, akárhogyan és akárhányszor utal rá a szöveg, meg az írói álnév is összecseng Flaubert hősnőjéével, semmi, de semmi köze a Bovarynéhez. Bovaryné amúgy Flaubert, Emma meg tényleg Emma, azonos önmagával, sugallják az utolsó sorok, amelyekből kiderül, az elbeszélőt is Emmának hívják. És?

Olyan szituációk sorozata a regény, amelyekben a nő a szexualitás (vagy általában a férfiakkal való viszony) révén áldozattá válik (amely jelenséget fentebb említettem) a szexualitás pedig az elnyomás egy módszerévé aljasulna, csak annyi meg nem forog kockán, hogy elnyomásról beszéljünk. A pornográf jelenetek, ha éppen nem szadisták, akkor átcsúsznak paródiába:

„Hosszú hullámokban jött az orgazmus, lüktető hüvelyem körül megfeszült az ágyékom, és utána nagyon relaxáltnak éreztem az izmaimat. Kihúztam a banánt. Persze, miután felvettem a bugyimat, átázott, mert még akkor is folyt belőlem a nedvesség. A banánokat kivettem a kotonból, de büdös gumiszaguk lett, úgyhogy nem ettem meg, hanem kidobtam.”

Már csak azért is, mert a magyar grammatika szabályai szerint nem érezhetjük relaxáltnak az izmainkat, de az „elég határozottan kemény fasz”-hoz hasonló szintagmák miatt is elkelt volna egy erőskezű szerkesztő (ebben a kontextusban félreérthető, tudom). Mert van itt minden, kísérletezés a pornográfiával mint szöveggel, játék az idősíkokkal és a történet-elbeszélés módszereivel, még sőt még a tipográfiával is (az utolsó fejezet két hasábra tördelése mint kétféle befejezés), sőt még irodalmi-kulturális kontextusba, hagyományba is beilleszthető, de ez a szöveg összességében a közmondásbeli szarka sorsára jutott.