A
Lavie Tidhar: Oszama, fordította: Kleinheincz CsillaAd Astra, 352 oldal, 2012, 2372 HUF
ELSŐ MONDAT: „Nyáron a napfény rázuhan Vientiánra, és áttetszővé teszi a falakat és az embereket.”
Egy titokzatos nő megbízásából a magándetektív az Oszama bin-Láden: Az igazságosztó című könyvsorozat írójának nyomába ered, miközben a háttérben halkan pufognak a klasszikus noirklisék. A terrorizmus ebben a világban látszólag csak olcsó botrányponyvák oldalain létezik, ám ahogy haladunk előre a történetben, már nem lehet úgy tenni, mintha kizárólag sikerkönyvek alapsztorija lenne. A jól ismert szakállas arc mellett felsejlik Philip K. Dick alakja, és amikor úgy érezzük, hogy megoldottuk a rejtélyt, átlök a valóságba. Lavie Tidhar könyve úgy beszél a minden porcikába beférkőző borzalmakról, hogy közben nem oktat ki, nem ítélkezik, és egy pillanatig sem válik hatásvadásszá. Az izraeli kibucban felnőtt, Ázsiát és Dél-Afrikát is megjárt írót jelölték már World Fantasy- és BSFA-díjra, ám az Oszama korántsem sci-fi. Pedig egy terrorizmus nélküli világ kimerítené a tudományos fantasztikum fogalmát. Súlyos és kényelmetlen olvasmány, amelyben a fikció és a valóság fojtogató ópiumfüstként keveredik műfajok sokaságával és az Igazságosztó-regények fiktív passzusaival. A minden érzékszervre ható rövid fejezetekben olyan intenzíven csúsznak egymásba a színek, szagok, hangok és mozdulatok, mintha egy felgyorsított videoklipet néznénk. Mire feleszmélünk az első sokkból, máris egy másik országban találjuk magunkat. Hiába szédülünk, tovább kell menni, hogy a végén beleájulhassunk az elfojtott emlékek sűrű és nyomasztó masszájába.
A cikk a Könyves Magazin 5. számában jelent meg.
