Önismereti test

A-
Borbély Szilárd: A testhez

Kalligram, 2010, 176 oldal, 2300 Ft

 

Borbély Szilárd címe szerint A testhez szóló verseskönyve egyúttal a testről szóló legendagyűjtemény is. Nehezen emészthető kötetről van szó, hiszen a testet a legtöbb esetben betakarja a szimbolikus vagy metanyelvi versnyelv az ódákban, a legendák pedig a személyes (abortusz) illetve a kollektív (holokauszt) testromlás vagy testrontás eseményén szűrik át a testtapasztalatot fenekestül felforgató negatív élményeket.

A kötet címlapján található Joel-Peter Witkin-kép (a művész egyik legismertebb képe itt) egy ember-robot-angyal-torzót ábrázol, Borbély a kötet utolsó, a képhez címzett ódájában ezt írja: „A Test csak kódolt üzenet / jelek találkozása / a női test a férfiagy / zárt transzcendenciája” majd „a megalázott test marad / a fotókódba zárva / a női test halott Anya: / az angyal poszthumánja”. (Woman once a bird) Az összegzésként is felfogható strófák egyaránt utalnak Borbély elvont test-definícióira, a kötet „nemiségét” játékba hozó versnyelvre, az archívumként is felfogható kötet egyik fő témájára, a megalázott testre, majd az Anyára, az Anya testére is, amely minden test eredőjeként fogható fel.

Ha végignézünk a tartalomjegyzéken, bizarr listát találhatunk: szólnak itt versek a kesztyűbábhoz, a körvonalhoz, a disznóbélhez, az inkubátorhoz, de a Lélektérhez, az Anatómiához és De Sade rózsájához is. A szövegek félredobva mindenféle logikus struktúrát, a maguk összevisszaságában próbálják kijelölni a testről szóló beszéd rendkívül illékony határait, miközben az ódákban egy, a test anyagiságától elrugaszkodott beszélő, a legendákban pedig a saját történeteiket, élményeiket elmesélő nők, lányok és asszonyok kapnak szót. A Testhez így rendkívül heterogén kötetté válik, a cím csupán ideig-óráig tudja összefogni a verseket: míg az ódák számos alakban próbálják megrögzíteni a testet („költött alak”, „nyelvnek hordozója”, „elsődleges jel”, sőt „hullámhossz”), addig a legendák sok esetben vulgárisan a pusztítás/pusztulás vonatkozó témaköreit erőltetik.

A végeredmény ehhez mérten nem járhat megvilágosodással, azaz nem találunk hagyományos értelemben vett választ arra, mit is gondol a kötet számtalan beszélője a testről. Olyan történetekkel és eszmefuttatásokkal szembesülhetünk, amelyek egyfelől rámutatnak arra, hogy a test abszolút konkrét paraméterei mennyire távolíthatók el egy olyan (metaforikus) beszédmód felé, amelyben a test az elvont összefüggések láncszemeiként jelölődik ki, másfelől azt bizonygatják, hogy az élet testtől testig terjed, ugyanakkor a történelem és a kultúra sem más, mint végtelenbe nyúló test-történet. Az olvasás során többször hihetjük azt egy „profán” legendát követően, hogy akkor itt és most véget érnek a nehéz percek, a kötet pedig varázsütésre egy könnyebben emészthető szövegcsokorrá alakul át, de nem: a kötet játékosságát az a vibráció szolgáltatja, amelyet a versbe szedett filozofikus szövegek és a versbe vagy szabad versbe kényszerített vallomások egymásutánja alakít ki.

Tulajdonképpen már a Talmud-mottó (Minden Isten kezében van – az istenfélelmet kivéve) megelőlegezi, hogy olyan szövegek közelébe férkőzhetünk majd, amelyek minden értelemben próbára tesznek, bár tegyük hozzá, hogy Borbély az eddigiekben sem rímes játékaival kényeztetett el minket. A Testhez nem az általános értelemben vett olvasóbarát kötet, ugyanakkor semmiféle háttértudást nem igényel (illetve ezek csak felfokozzák a versélményt). Odafigyelés, türelem kell hozzá: „A feltétlen odaadás / A kérdést is kizárja / Hogy mit rejt a csomagolás / A teológiába?” (3.2.)