Harlan Coben: Nincs több esély, fordította: Illés Róbert
Jaffa Kiadó, 2014, 320 oldal, 2499 HUF
B
Vannak a puhafedeles krimik, és az olvasó pontosan tudja, mire számíthat egy puhafedeles krimitől, de persze a puhafedeles krimik között is vannak jók és rosszabbak, és ha mondjuk egy rosszabb kerül az ember kezébe, akkor csalódott és szomorú, ha meg nem, akkor egy bizonyos fajta elégedettséggel teszi le a könyvet. Coben a szakma egyik megbízható mestere, többmillió példánnyal a háta mögött, meg lehet benne bízni. Én a Nincs több eséllyel elégedett is voltam, bár azt nem mondanám, hogy nem olvastam még ennél jobbat a műfajban.
Coben nem totojázik túl sokat, az első pár mondatban a plasztikai sebész (nem olyan, hanem amolyan jótét lélek, baleset után rekonstrukciós műtéteket végző plasztikai sebész) aput lelövik, anyut is, az alig féléves gyermeket elrabolják. Az addig nem túl boldog, de nem is kiemelkedően boldogtalan házasságban, teljesen normális életet élő Marc Seidman pedig a tizenkét napnyi kómából felébredve, épp hogy megúszva a két, rá leadott lövést, csak kapkod fűhöz-fához, hogy most akkor mégis mi van. Hasonló magabiztossággal kezeli a helyzetet az ügyre állított két rendőr, és az FBI is, a nyomok zavarosak és egymásnak ellentmondóak, a gyerekrablók egy darabig nem jelentkeznek váltságdíjért, aztán mégis, nem tudni, hogy Marc drogos húga benne volt-e, aztán mégis előkerül, aztán eltűnik ismét a képből, és persze, ahogy azt kell, a távolról harmonikusnak tűnő élet szépen-lassan darabjaira hullik, és kiderül, hogy annak majd minden szereplőjével akad valami bibi, múltbeli probléma, gyerekkori abúzus, elfojtott majd feltörő frusztrációk etc.
A műfaj szokásainak megfelelően persze a doktorhoz legközelebb álló két személy, gyerekkori barátja, Lenny, az ügyvéd, és nagy szerelme, Rachel, a volt FBI-ügynöknő is segítségére sietnek, amikor az első, sikeresen (khm) elbaltázott váltságdíj-átadási kísérlet után másfél évvel újabb esélyt kínálnak fel a gyermekrablók. Miért vártak másfél évig? Mit csináltak a gyermekkel? Valóban él még? Valóban hajlandóak visszaadni? Közben kiderül, hogy a volt feleség terápiára járt, és magánnyomozóval figyeltette a férjét, aki így természetesen gyanúba keveredik, a rendőrség üldözőbe veszi, ő pedig Lenny és Rachel segítségére bízza magát - de ahogy annak lennie kell, az ő indítékaik sem olyan makulátlanul tiszták, hol az egyikük keveredik gyanúba, majd tisztázódik, hol a másik.
A végén persze van egy baromi hosszú, de izgalmas autós üldözés, túszejtéssel, lövöldözéssel, tettenéréssel, főgonosz monológokkal, aztán van rádöbbenés, csavar, döbbenet, végső megoldás, és közepesen, életszagúan happy end. A Nincs több esély a sablonokhoz és bevált fordulatokhoz ragaszkodó könyv, nincs benne semmi igazán új, vagy meglepő. Mégis, ha nem akarunk mi magunk nyomozósat játszani, hanem hagyjuk, hogy az író vezetgessen minket, izgalmas, fordulatos és akciódús, és tökéletesen azt adja, amit én egy puhafedeles krimitől elvárok. Miután a napon heverészve végigolvastam, az öcsém megkérdezte, hogy „Nem tudsz ajánlani egy olyan könyvet, amin nem kell különösebben sokat gondolkodni?”, én pedig fogtam, és a kezébe adtam ezt. Boldog napozós olvasást mindenkinek!
