Carmen Maria Machado könyve az elmúlt évek egyik legtöbb figyelmet érdemlő kisprózaválogatássá vált hazájában. A számos díjat és rangos jelölést bezsebelő novellafüzér nem csak a kritikusok, de a közönség köreiben is többnyire pozitív visszhangra talált – ám a szövegek jellegük miatt mégis megosztóak lehetnek. Machado ugyanis nem riad vissza semmiféle határsértéstől. Legyen szó akár tabutémákról, narratív finomságról, vagy éppen zsánerek megbolygatásáról, az írónő pimasz módon állítja feje tetejére az irodalmi berögződéseket. Teszi mindezt úgy, hogy írásainak középpontjában mindvégig a speciálisan női élmények kerülnek terítékre sokszor naturalista, hátborzongató, vagy végtelenül szürreális módon.
A kötetben található nyolc írás meglehetősen sajátos atmoszférával rendelkező történeteket mesél el. Machado, ha esetleg a hagyományos fantasztikus zsánerekre építkezik, vagy éppen nagyon is ismerős panelekhez nyúl, egyedi hangvételével mégis képes akkorát csavarni a szövegein, hogy azok könyörtelenül ütősek és emlékezetesek maradjanak. Egyetlen klisé sem marad kiforgatatlanul, az ismerős közeg sokszor csak egy ürügy,
egy mondvacsinált setting, és valójában semmi sem az, aminek elsőre látszik.
A könyvet nyitó Még egy öltés a férj kedvéért erős és meghatározó felvezetése annak a szürreális és kényelmetlen utazásnak, ami a későbbiekben vár az olvasóra. Talán Machado legközérthetőbb novellájáról van szó, ami szépen kijelöli és felsorakoztatja az írónő mondanivalójának sarokköveit. A történet mesélésében helyet kaptak olyan szokatlan kis instrukciók is, amelyek az egyes részletek felolvasásához adnak tippeket (a végére már egészen furcsákat). A narrátor korai és nem is igazán tervezett teherbeesése, majd a szülés egyszerre eufórikus és traumatizáló élménye hat ki teljes életére. Teste mellett átalakul a férjével, később a gyerekével ápolt kapcsolata is. A nő nyaka körül tekeredő zöld szalag pedig egyre jobban izgatja, sőt, szinte megszállottá teszi családtagjait. A Még egy öltés…-ben hangsúlyos szerep jut a bizonytalanságnak, kétkedésnek, öngyötrésnek és az erotikus vágyaknak. Itt kiemelt motívum még a folklór, azon belül is a szájról szájra terjedő (természetesen főleg nőkről szóló) rémtörténetek, amik meghatározzák a főszereplő életét is.
Ugyanakkor a rémtörténetek, klasszikus, gótikus horrorsztorik, de még az internetes folklór egy szelete is felbukkan a könyvben.
Ez utóbbira példa a creepypasták (tipikusan az interneten terjesztett horrortörténetek, innen ered például Slenderman figurája is) egy népszerű alkategóriáját, a betiltott/elveszett epizódokat idéző Különleges ügyosztály: Esküdt ellenségek 272-szer. A népszerű televíziós sorozat egy alternatív szériájába csöppen az olvasó az egyes epizódok szinopszisain keresztül. A fragmentált leírásokból egy hosszabb, bizarr doppelgänger sztori körvonalazódik, és az eredeti sorozathoz híven az erőszak áldozatául esett, kegyetlenül kihasznált nők gyötrelmei sejlenek fel. Az esetek többségében Machado ugyanis olyannyira tartózkodik a szájbarágástól, hogy csak egy-egy elejtett félmondatból következtethetünk a kifacsart, látomasszerű képek mögött húzódó traumákra. A Különleges ügyosztály… sem teszi nyilvánvalóvá fókuszpontjait, és talán nyugodt szívvel lehet nevezni a gyűjtemény leginkább egyedi, határsértő szövegének. Formabontó narratív megoldásai és a bizarro irodalomba át-átlopózó borultsága miatt bizony nem egy könnyű falat.
Kiemelt szerep jut a testhorrornak is, ami elsősorban a média és a társadalom által elvárt női testképpel szemben támasztott sztereotípiákra reflektál. Az igazi nőknek van testük és a Nyolc harapás különböző nézőpontokból közelíti meg a témát. Előbbiben lányok és nők válnak köddé nyomtalanul, utóbbiban pedig egy családi tradíciónak minősülő orvosi beavatkozásnak jelentkeznek váratlan „melléhatásai”. De közös a két történetben, hogy ugyanolyan kényes kérdéseket tesznek fel: van-e értelme megfelelni és alkalmazkodni az elvárásokhoz, ha a végeredmény csak kellemetlenséget szül?
„Lent van az a valami. Összehúzódik a betonpadlón a fényben, és eltekereg előlem.
Egy kislány. Úgy néz ki, mint a lányom. Ez az első gondolatom. Emberi test formája van. Prepubertás, csonttalan. 45 kiló és csuromvizes.
(…)
Mellé térdelek. A testnek nincs semmije: nincs gyomra, csontjai vagy szája. Lágy bemélyedésekkel van tele. Lekuporodok, és megrázom a vállát, vagyis a vállának gondolt részét.
Megfordul és rám néz. Nincsenek szemei, mégis rám néz. Ő néz rám. Szörnyű, de őszinte. Groteszk, mégis valódi.
Megrázom a fejem.
– Nem tudom, miért akartam találkozni veled – mondom. – Pedig tudnom kellett volna.
Még szorosabban összehúzza magát. Lehajolok hozzá, oda, ahol a fülének kéne lenni.
– Felesleges vagy – súgom. Remegés fut át a testén.
Fel sem fogom, mit csinálok, csak amikor rugdosni kezdem.”
A lakó című írás a test helyett a női psziché feltérképezését tűzi ki célul. Machado könyvével nemcsak elnyerte a Shirley Jackson-díjat, de a Hill House szelleme írónőjének hatása egészen kézzelfoghatóvá is válik ebben a novellában.
A hisztéria, az őrület, vagy korábban már említett a testképre is kiható pszichológiai zavarok sunyin megbújnak a lapokon, és csak néhány cselekedetben, vagy szürreális kép formájában manifesztálódnak.
A Női test és más összetevők nem egy szokványos novellafüzér. Formájában, nyelvezetében eléggé furcsa, gyakran profán és egyenesen extravagáns ahhoz, hogy a weird és a bizarro kedvelőit megragadja. Tartalmilag azonban egy teljesen más közeghez is eredményesen szólhat. Kiáltványszerűen jelennek meg az olyan, még mindig bántóan aktuális témák, mint a szexuális erőszak, a családon belüli bántalmazás, az anyaság mibenléte, kóros testkép zavarok és a társadalmi elvárások, amikről kifejezetten fontos lenne beszélni az össztársadalmi mentálhigiéné fejlesztése érdekében. Machado könyve könnyedén lehet ennek a diskurzusnak egy központi darabja.
