A gyilkos halála nem öli meg a feszültséget

Rostás Eni | 2018. június 23. |

Sorozatgyilkosos thrillerben nem könnyű újat mutatni, különösen a nagy true crime-bumm óta, J. D. Barkernek mégis sikerült. Pedig az ő könyvében is akad bőven a zsánerklisékből, a gyerekkori kisállatgyilkosságtól a személyes traumával küzdő zsaruig. A negyedik majom tizedik oldalán sem járunk, amikor a Chicagót évek óta rettegésben tartó Négy Majom Gyilkos (4MGY) kilép egy busz elé. A főhős nem a történet végén hal meg tehát, hanem már a legelején, mégis végig nagyon élő marad.

J.D. Barker: A negyedik majom

Fordította: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018, 405 oldal, 3680 HUF

 

A 4MGY fő ismertetőjegye, hogy a gyilkosság előtt előbb levágja az áldozatai fülét, majd kiszedi a szemüket, végül kivágja a nyelvüket, és a testrészeket gondosan becsomagolva elküldi a családjuknak. Öt év, „hét áldozat, fejenként három doboz”, összesen huszonegy. Amikor a helyszínelők felfedezik az emberi fület tartalmazó huszonkettedik dobozt, elkezdődik a versenyfutás az idővel. Meg kell találniuk az áldozatot, mielőtt elvérezne, vagy éhen/szomjan halna. Mivel az ember, aki ismeri a hollétét, halott, a rendőrségnek egyetlen esélye maradt: kiismerni a gyilkos észjárását a naplóból, amit nála találtak. Barker innentől három szálon görgeti a cselekményt, és mindháromban az utolsó pillanatig fenn tudja tartani a feszültséget:

  • az elsőben a nyomozást követhetjük végig, amelyben Parker nyomozó és társa, Nash, valamint egy Paul Watson nevű bűnügyi technikus próbál az áldozat nyomára bukkanni,
  • a második maga a napló, amelyben feltárul a gyilkos korántsem szokványos gyerekkora,
  • a harmadik pedig Emory, a 4MGY utolsó áldozatának története.

A karakterábrázolás épp annyira aprólékos, amennyire egy folytatásos thrillersorozatól elvárható (a második rész The Fifth to Die címmel jelenik meg 2018 júliusában), a napló hátborzongató olvasmány, és legalább ennyire hátborzongató a levágott fülű fiatal lány agóniája is. Barker egy interjúban arról beszélt, hogy két dologtól retteg a leginkább: a szűk terektől és a patkányoktól, a regénybe mégis mindkettőt beleírta. Emory egy szűk, ablaktalan helyiségben próbál életben maradni, a patkányok sűrű szerepeltetése pedig Bret Eason Ellis Amerikai pszichóját is odarakja az irodalmi/popkulturális párhuzamok közé, a Hetedik és A bárányok hallgatnak mellé, és kiteszi a regényre a képzeletbeli tizennyolcas karikát.

A naplóban, amely Barker legerősebb húzása, kiderül, honnan a név: a 4MGY élete Konfucius bölcs majmainak tanításai körül forgott, akik a közhiedelemmel ellentétben nem hárman, hanem négyen vannak.

– Van egy negyedik majom is, de csak nagyon kevesen tudnak róla – magyaráztam.

Apa bólintott.

– Az első három majom írja elő azokat a szabályokat, amelyeket mindenkinek be kellene tartania, de a negyedik majom a legfontosabb.

– Sizaru – mondtam. – Sizarunak hívják.

– Az ő szabálya a ne cselekedj rosszat – magyarázta apa. – És természetesen itt van a bökkenő. Ha valaki rosszat lát vagy hall, gyakorlatilag semmit sem tud tenni ellene. Ha valaki rosszat beszél, akkor hibát követ el, de ha rosszat cselekszik… nos, ha rosszat cselekszik, akkor nincs helye a megbocsátásnak. (106. o.)

Barker egy interjúban azt is elárulta, mi adta a regény ötletét: 2014-ben egy élelmiszerbolt pénztáránál állt sorba, előtte egy nagydarab nő, mögötte egy nyolcévesforma kisfiú az apjával. Amikor a kisfiú tett valami megjegyzést a nőre, az apja annyit mondott neki, ne beszéld a rosszat, fiam. Barkernek ez az egy mondat elég volt, hogy azon kezdjen gondolkodni, milyen családból jöhetett a kisfiú, az elképzelt háttértörténet pedig a gyilkos gyerekkorának alapja lett.

Bár A negyedik majomban kitüntetett szerep jut a 4MGY szüleinek, a trauma, amely a gyilkost gyilkossá teszi, nem a rossz bánásmódból vagy a szeretethiányból fakad.

Rögtön az elején tisztázni szeretnék valamit.

Ez nem a szüleim hibája.

Szerető családban nőttem fel, amely még Norman Rockwell figyelmét is felkeltette volna. (15.o.)

Sőt, valójában traumáról sem beszélhetünk, az, ami más gyerek életében törést jelenthetne, a 4MGY-t csak megerősíti abban, hogy már az első macska megölésével rálépett a számára kijelölt útra. Barker ezzel elkerüli gyilkosa romanticizálását, a 4MGY nem a körülmények áldozata, hanem egy született pszichopata. A naplóból ugyanakkor kiderül, hogy egy szerető környezet sem mindig problémamentes: a kertvárosi Jekyll és Hyde család élete lassan egy különösen véres és gyomorforgató Tarantino-filmmé változik, és a stratégiailag legmegfelelőbb ponton ér véget ahhoz, hogy már az utolsó oldal után alig várjuk a folytatást.

A napló számos kérdést vet fel: mennyire mond igazat benne a tulajdonosa, mennyire színezi ki a történteket, és vajon nem csak egy kegyetlen tréfával állunk-e szemben, amivel az egér (vagy inkább patkány) próbálja félrevezetni az őt üldöző macskát. A választ valószínűleg a következő részben kell keresnünk.

Különösen meggyőzőek és maradandóak a szabadulás reménytelenségébe, a fájdalomba és a folyadékhiányba szépen lassan beleőrülő áldozat fejezetei is. Barker nemcsak a naplóval, de Emory szenvedéseinek részletes taglalásával is életben tartja a gyilkosát, a 4MGY jelen van minden eszméletveszésében, minden sötét gondolatában.

Bár a végkifejlet némiképp kiszámítható, Barkernek az utolsó néhány mondatban sikerül még egyet csavarnia a sztorin. A negyedik majommal kimozdítja a műfajt a komfortzónájából (bár a komfortzóna talán nem a legmegfelelőbb kifejezés egy olyan műfaj esetében, ami egy mindenre elszánt sorozatgyilkos és egy mindenre elszánt zsaru küzdelmén alapul), és bebizonyítania, hogy a gyilkos halála nem öli meg a feszültséget. Sőt. Az pedig egy különösen erős húzás volt, hogy egy könyvet, amelynek egy ennyire problémás édesanya is fontos szereplője, épp az édesanyjának dedikálta.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.