Sorozatgyilkosos thrillerben nem könnyű újat mutatni, különösen a nagy true crime-bumm óta, J. D. Barkernek mégis sikerült. Pedig az ő könyvében is akad bőven a zsánerklisékből, a gyerekkori kisállatgyilkosságtól a személyes traumával küzdő zsaruig. A negyedik majom tizedik oldalán sem járunk, amikor a Chicagót évek óta rettegésben tartó Négy Majom Gyilkos (4MGY) kilép egy busz elé. A főhős nem a történet végén hal meg tehát, hanem már a legelején, mégis végig nagyon élő marad.
J.D. Barker: A negyedik majom
Fordította: Bosnyák Edit, Agave Könyvek, 2018, 405 oldal, 3680 HUF
A 4MGY fő ismertetőjegye, hogy a gyilkosság előtt előbb levágja az áldozatai fülét, majd kiszedi a szemüket, végül kivágja a nyelvüket, és a testrészeket gondosan becsomagolva elküldi a családjuknak. Öt év, „hét áldozat, fejenként három doboz”, összesen huszonegy. Amikor a helyszínelők felfedezik az emberi fület tartalmazó huszonkettedik dobozt, elkezdődik a versenyfutás az idővel. Meg kell találniuk az áldozatot, mielőtt elvérezne, vagy éhen/szomjan halna. Mivel az ember, aki ismeri a hollétét, halott, a rendőrségnek egyetlen esélye maradt: kiismerni a gyilkos észjárását a naplóból, amit nála találtak. Barker innentől három szálon görgeti a cselekményt, és mindháromban az utolsó pillanatig fenn tudja tartani a feszültséget:
- az elsőben a nyomozást követhetjük végig, amelyben Parker nyomozó és társa, Nash, valamint egy Paul Watson nevű bűnügyi technikus próbál az áldozat nyomára bukkanni,
- a második maga a napló, amelyben feltárul a gyilkos korántsem szokványos gyerekkora,
- a harmadik pedig Emory, a 4MGY utolsó áldozatának története.
A karakterábrázolás épp annyira aprólékos, amennyire egy folytatásos thrillersorozatól elvárható (a második rész The Fifth to Die címmel jelenik meg 2018 júliusában), a napló hátborzongató olvasmány, és legalább ennyire hátborzongató a levágott fülű fiatal lány agóniája is. Barker egy interjúban arról beszélt, hogy két dologtól retteg a leginkább: a szűk terektől és a patkányoktól, a regénybe mégis mindkettőt beleírta. Emory egy szűk, ablaktalan helyiségben próbál életben maradni, a patkányok sűrű szerepeltetése pedig Bret Eason Ellis Amerikai pszichóját is odarakja az irodalmi/popkulturális párhuzamok közé, a Hetedik és A bárányok hallgatnak mellé, és kiteszi a regényre a képzeletbeli tizennyolcas karikát.
A naplóban, amely Barker legerősebb húzása, kiderül, honnan a név: a 4MGY élete Konfucius bölcs majmainak tanításai körül forgott, akik a közhiedelemmel ellentétben nem hárman, hanem négyen vannak.
– Van egy negyedik majom is, de csak nagyon kevesen tudnak róla – magyaráztam.
Apa bólintott.
– Az első három majom írja elő azokat a szabályokat, amelyeket mindenkinek be kellene tartania, de a negyedik majom a legfontosabb.
– Sizaru – mondtam. – Sizarunak hívják.
– Az ő szabálya a ne cselekedj rosszat – magyarázta apa. – És természetesen itt van a bökkenő. Ha valaki rosszat lát vagy hall, gyakorlatilag semmit sem tud tenni ellene. Ha valaki rosszat beszél, akkor hibát követ el, de ha rosszat cselekszik… nos, ha rosszat cselekszik, akkor nincs helye a megbocsátásnak. (106. o.)
Barker egy interjúban azt is elárulta, mi adta a regény ötletét: 2014-ben egy élelmiszerbolt pénztáránál állt sorba, előtte egy nagydarab nő, mögötte egy nyolcévesforma kisfiú az apjával. Amikor a kisfiú tett valami megjegyzést a nőre, az apja annyit mondott neki, ne beszéld a rosszat, fiam. Barkernek ez az egy mondat elég volt, hogy azon kezdjen gondolkodni, milyen családból jöhetett a kisfiú, az elképzelt háttértörténet pedig a gyilkos gyerekkorának alapja lett.
Bár A negyedik majomban kitüntetett szerep jut a 4MGY szüleinek, a trauma, amely a gyilkost gyilkossá teszi, nem a rossz bánásmódból vagy a szeretethiányból fakad.
Rögtön az elején tisztázni szeretnék valamit.
Ez nem a szüleim hibája.
Szerető családban nőttem fel, amely még Norman Rockwell figyelmét is felkeltette volna. (15.o.)
Sőt, valójában traumáról sem beszélhetünk, az, ami más gyerek életében törést jelenthetne, a 4MGY-t csak megerősíti abban, hogy már az első macska megölésével rálépett a számára kijelölt útra. Barker ezzel elkerüli gyilkosa romanticizálását, a 4MGY nem a körülmények áldozata, hanem egy született pszichopata. A naplóból ugyanakkor kiderül, hogy egy szerető környezet sem mindig problémamentes: a kertvárosi Jekyll és Hyde család élete lassan egy különösen véres és gyomorforgató Tarantino-filmmé változik, és a stratégiailag legmegfelelőbb ponton ér véget ahhoz, hogy már az utolsó oldal után alig várjuk a folytatást.
A napló számos kérdést vet fel: mennyire mond igazat benne a tulajdonosa, mennyire színezi ki a történteket, és vajon nem csak egy kegyetlen tréfával állunk-e szemben, amivel az egér (vagy inkább patkány) próbálja félrevezetni az őt üldöző macskát. A választ valószínűleg a következő részben kell keresnünk.
Különösen meggyőzőek és maradandóak a szabadulás reménytelenségébe, a fájdalomba és a folyadékhiányba szépen lassan beleőrülő áldozat fejezetei is. Barker nemcsak a naplóval, de Emory szenvedéseinek részletes taglalásával is életben tartja a gyilkosát, a 4MGY jelen van minden eszméletveszésében, minden sötét gondolatában.
Bár a végkifejlet némiképp kiszámítható, Barkernek az utolsó néhány mondatban sikerül még egyet csavarnia a sztorin. A negyedik majommal kimozdítja a műfajt a komfortzónájából (bár a komfortzóna talán nem a legmegfelelőbb kifejezés egy olyan műfaj esetében, ami egy mindenre elszánt sorozatgyilkos és egy mindenre elszánt zsaru küzdelmén alapul), és bebizonyítania, hogy a gyilkos halála nem öli meg a feszültséget. Sőt. Az pedig egy különösen erős húzás volt, hogy egy könyvet, amelynek egy ennyire problémás édesanya is fontos szereplője, épp az édesanyjának dedikálta.
