B-
Sven Hassel: Kárhozottak légiója, fordította: Nitkovszki SztaniszlavPartvonal kiadó, 2008, 294 oldal, 2990 Ft.
Mivel a Kárhozottak légiója az orosz fronton játszódik a második világháború idején, januárban is ideális olvasmány mínusz 10 fokban, egy fűtetlen MÁV-kocsiban. Vagy otthon, miközben a háttérben az Elitalakulat pereg, a Csendes éjt éneklő németekkel.
A dán születésű Sven Hassel egy német büntetőezredben dezertőrökkel, tolvajokkal és kirúgott SS-katonákkal szopta végig az összes fontosabb európai hadszínteret Sztálingrádtól Normandiáig, és még Afrikában is harcolt volna, ha nem lövik szét a csapatszállító hajóját a Földközi-tengeren.
Mások szerint soha életében nem járt a fronton, a háború alatt a megszállt Dániában volt aktatologató, a regényeihez pedig egyszerűen lenyúlta és kiszínezte a Wiking SS-hadosztály dán önkénteseinek történetét. Nem vagyok se hadtörténész, se fegyverbuzi, így nem tisztem eldönteni, melyik verzió igaz. Olvasóként viszont jó háborús ponyvának tartom Sven Hassel regényeit (persze azért még mindig Alistair MacLean az isten!), bár fegyverek, harci járművek, rendfokozatok és évszámok tekintetében ugyanolyan pontatlanok, mint Kurt Rieder aluljárókban utánunk dobott "szakkönyvei".
Sven Hassel saját bevallása szerint a 27. harckocsizóezredben harcolta végig a háborút, ami büntetőezred volt (bár a hozzáértők szerint ebben a formában nem is létezett, a titkos fegyvernek számító Tigris tankokat nem bíztak köztörvényes bűnözőkre), azaz őket küldték ki először a frontra, és visszavonuláskor mindig ők voltak az utóvéd. Így kevesen tudják nála erőteljesebben, filmszerűbben, egyes szám első személyben bemutatni azt, mit érezhetett egy huszonéves suhanc, miközben egy bombatölcsér alján kuporgott félig vakon és süketen, vagy egy acélkoporsónak csúfolt tank belsejéből nézte a túlerőben lévő orosz nehéztüzérséget, és közben annak a bajtársának az agyvelődarabkáit vakargatta a csizmájáról, akivel előző nap még a lövészárokban kártyázott.
És Hassel nemcsak az ütközetek gyomorforgatóan naturalista bemutatásában jó, hanem a karakterábrázolásban is. Igaz, a szereplői végletekig leegyszerűsítettek: nála a német tisztek mind élére vasalt egyenruhás ördögök, akik az áhított Lovagkereszt érdekében több ezer katonájukat képesek a mészárszékre hajtani. De hadnagyi rangtól lefelé már mindenki kockázik, kurvázik, illegális bokszmeccsekre fogad, itallal és cigarettával üzletel. A főszereplők meg nőket, kiskutyákat, és zsidókat(!) is mentenek, hogy a következő pillanatban gyalogsági ásóval fejezzék le a nyakukat szorongató szibériaiakat.
A Kárhozottak légiója 1953-ban született. Ez Hassel egyetlen olyan regénye, ami kronologikusan végigmegy a második világháborún, kezdve a lengyelországi dezertálástól a büntetőszázadba, majd hadikórházba kerülésen át egészen a keleti front pokláig. A későbbi regényekhez képest (Hassel 13 másikat is írt 1958 és 1985 között) itt még feltűnően sok a "háborúban nincs jó és rossz oldal, egyformán könyörtelen mindeki"-jellegű moralizálás, és túlságosan idilli a kép a szovjet fogolytáborról. A főszereplő gárda sem teljes, egyedül Papát, Portát, Stegét és Picit ismerjük meg (aki itt még igazából Plútó), sehol sincs a többi könyvből ismerős címeres gazember, a (valószínűleg kitalált) frankofon Légiós, a spanyol polgárháborút megjárt Barcelona, vagy a mintanáci Julius Heide.
Sven Hassel maga is megjelenik ugyan a könyvekben, hiszen ő a nézőpont karakter, mégis róla tudunk meg a legkevesebbet. Általában csak csöndes szemlélője az eseményeknek, lesoványodott, gyámoltalan fickó, aki csak azért marad életben, mert a bajtársai az utolsó pillanatban megmentik. Mégis mindig ő jön össze a legjobb csajokkal, a Kárhozottak légiójában rögtön hárommal is (bár közülük ketten később meghalnak).
Megismerjük, sőt, megkedveljük viszont azokat, akikkel évekig egy tankban ül. Papát, azaz Willi Beier Unteroffiziert, akit otthon Németországban feleség és gyerek vár, ezért mindenáron túl akarja élni a háborút az embereivel. Kiváló stratéga, és mivel 32 évesen mindenkinél idősebb, egyszerre apja, anyja, pszichológusa és gyóntatója a többieknek. A szakasz bármikor tűzbe mennének érte, de minimum szó nélkül odaadnák neki az utolsó cigarettájukat vagy konzervüket is. Stege ezzel szemben az egyik legfiatalabb a csapatban, ő latinul is tudó diák, aki a zseniális ötleteivel sokszor szerez plusz alvásidőt a többieknek: például amikor leitatott orosz parasztokkal ásatja ki a fedezéküket.
Joseph Porta (ahogy mondani szokta: "Isten kegyelméből káplár Adolf seregében") már sokkal színesebb egyéniség, nem csoda, hogy ő a rajongók kedvence, akiről Sven Hassel rajongói portálokat neveznek el. Sisak helyett cilindert hord (a grófi címet persze csak kártyán nyerte), mindig van egy jó ételreceptje, egy vicces története, és egy üveg lopott bora. Medvebundától szentképeken át az ópiumig mindennel üzletel, ugyanakkor az egyik legjobb katona (általában ő vezeti a tankot, amíg ki nem lövik alóluk) és a háború végére legalább annyi kitüntetést összeszed, mint tetvet. "Mindig kavarja", akárcsak Piszkos Fred, miatta Sven Hasselt akár "a dán P. Howardnak" is nevezhetnénk - ha ezzel nem sértenénk meg Rejtő emlékét, aki munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában.
A Kárhozottak légiójában megismert Pici viszont nem a későbbi könyvek kétméteres, bamba óriása (Creutzfeldt, a hamburgi gengszter), hanem a hasonló fizikai adottságokkal és rovott múlttal rendelkező Gustav Eicken, alias Plútó. A fordító, Nitkovszki Sztaniszlav az Index Sven Hassel-fórumán korábban bevallotta, hogy itt bizony elkúrta, összekeverte a két karaktert. A Partvonal kiadó ha kicsit is igényes, kijavíthatta volna ezt a hibát (a Kárhozottak légiója már 1998-ban megjelent az Aquila/Lap-Ics kiadónál!), nem tette. És az új borító kitalálásakor sem erőltette meg túlságosan magát: Sven Hassel nevében most is SS-rúnák vannak (pedig ő nem náci, pont arról ír, hogy a Wermacht-katonák mennyire utálták a fanatikus párttagokat, akik a keleti frontra küldték őket meghalni a Führerért), alá meg odabasztak valami szemcsés fotót, amit elsőként dobott ki a google a "world war 2" kulcsszavakra, oszt jónapot!
Oké, már az Aquila-sorozatban megjelent Sven Hassel-kötetek is hatásvadász bórítókkal készültek: az SS-rúnás név alatt vaskeresztek, koponyás sisakok meg harckocsizós kitüntetések sorakoztak, alattuk meg a cím, cikornyás gót betükkel. De ezek nagyon jól mutatnak a polcon, az új kiadású sorozatnál viszont nem tudom, megérjük-e egyáltalán mind a 14 kötetet. Mert aki nagyon akarta, az utóbbi 15 évben összegyűjtögethette az összes Sven Hasselt. Aki meg most ismerkedik a második világháborús ponyvákkal, először inkább a Kémek a sasfészekbent vagy a Navarone ágyúit vegye meg a Partvonal kiadótól!
