C
Kukorelly EndreEzer és 3, Kalligram, Budapest, 2009.
A Tündérvölgy óta vártam a következő nagyobb regényt Kukorelly Endrétől. A könyvhétre megérkezett a Don Giovanni- és Anna Karenina-utalásokkal terhelt Ezer és 3, és zavarba jövök, hogy erre vártam. Férfiként szembesülni azzal, hogy milyen szupermacsó érzelmes kúrógépeknek tartjuk magunkat, az borzalmas. A cél: "Végére járni annak, hogy igazából mit kezdenek egymással férfiak és nők, konkrétan én velük."
Egy érzelemmentes, hideg, midlife crisis-be belefásult listaíró macsó keresi a női szív rejtélyét, amit persze a büdös életben nem fog megtalálni, amíg csak számokat lát nők helyett. Mert a sorszámozásnak vannak negatív történelmi kontextusai, lássuk be. Alapvetően a nőből elvesz minden lényegit, meghagyja a baszó+szopó testet, és a nagy érzelgős futamok között felvázol az elbeszéőn keresztül egy férfit, aki hol kemény, hol nyafogós, hol mama kedvence, hol meg petyhüdt. Ennek a könyvnek a nőkhöz nincs köze, a férfiakhoz annál inkább, mert ilyenek vagyunk. És ilyen szempontból lehet remek könyv, mert mondjuk többet megmutat a férfiakból, mint Csernus Imre A férfi című könyve.
A szöveg a szépirodalom és az esszé határán mozog változó minőségben, még az is belefér, hogy egy Anna Karenina-s rész után Foucault-t vagy Pierre Bourdieu-t idézzen Kukorelly. Ez utóbbi idézetek az igazán zavarba ejtők, mert mindkét férfiember nagy harcosa volt a hagyományos nemi szerepek kritikájának, sőt munkáikban a hatalom és a nemi szerepek egymásból következtek. Valószínűleg nem véletlenül tette ki ezeket a jelzéseket a szerző, az más kérdés, hogy mennyire működnek. Foucault-t elsősorban a tekintet, a nemi szerep és az általuk kialakított hatalmi pozíció miatt hozhatjuk játékba ezen a ponton, hiszen a regény főszereplője minden nőt és önmagát is pontosan megfigyeli, hiszen csak így alakíthatja ki saját hatalmi pozícióját, amiből egyenesen következik saját férfiúi pozíciójának megerősítése. Bourdieu-nek a Férfiuralom című tanulmányát kell beidézni itt, amely elemzés megmutatja, hogyan termelődnek újra a férfi-nő közötti alá-fölérendelt viszonyok. A szöveg lehet, hogy második vagy harmadik olvasásra rendkívüli módon reflektálni kezd ezekre a problémákra, de egy olvasás után csak az látszik, hogy ezek a jelzések feleslegesek.
Már olvasni sem könnyű Kukorelly új regényének szövegét: folyamatosan meg-megakad a mondat, sok a központozás, az élőbeszédet imitálja. Példa:
"Mozdulatlanul ült a ((536)), támasztotta a falat, mintha nem tudna megmozdulni, én mozgok helyette, tényleg, kinek jó így?
Kinek.
Kinek. Néz rám, nem szól, és nem úgy nem, hanem végképp nem, ilyenkor fogalmam sincs, mit kellene csinálni. Bármit, nyugodtan. Szólaljon meg. 'Legalább érdeklődjél, baszd meg', kérdezzen, mondjon valamit, aztán mondja meg azt is, hogy mit feleljek."
Rendhagyóan délelőtt is ugyanerről a könyvről számoltunk be, csak akkor egy pozitív kritikét olvashattatok.
Lekúrni mindenkit, legfeljebb szopatni, ha ez a szexualitás valamiféle túlélő program, ami mondjuk a nagy regényekből rendszeresen kimarad, ahogy ezt a regény egyik esszéisztikus részéből megtudjuk, akkor ez nem nagyregény. Az Anna Karenina sem beszél a szexről, ezért Kukorelly most pótol, hogy géppuskalövés-szerűen jöjjenek a különböző számozott nők, akik így vagy úgy, de az elbeszélő áldozatai lesznek. Az elbeszélőnk meg nem hagy ki ziccereket.
A nőkben rejlő szív lett a könyv alcíme, bár ötletem nincsen, miért, mert nőkről nincs szó, csak számokról. A számokban rejlő szívről pedig nehéz beszélni, így Kukorelly sem ezt teszi, bár ő mindenféle úton-módon próbálta megtalálni a nőkben rejlő szívet. Leginkább önmaga tehet arról, hogy nem talált semmit, mert nem mindegy, hogy a nőket nőknek vagy számoknak tartja. A kettő között eldől minden. Ő számozza a nőket, ezer és 3 van, persze a gyakorlatban nem ennyi, de a Don Giovanni-intertextus miatt fontos ez. A kettő között eldől minden. Ahogy sok az intertextus Flauberttől, Tolsztojon át Ibsenig, és még sok-sok minden Zrínyitől Musilig, ahogy ezt Darvas Ferenc írta.
