Istennő és prosti - Emmanuelle: Az antiszűz

NickelADeón | 2013. október 17. |

Emmanuelle Arsan: Emmanuelle 2. - Az antiszűz

Partvonal Kiadó, 2013, 352 oldal, 2990 HUF

Emmanuelle, a kikapós diplomatafeleség bujasága miatt világszerte olvasók ezrei rejtették a könyvet párnájuk alá. A többiek meg bőszen vetették a keresztet, akárhányszor Emmanuelle Arsan, Marayat Rollet-Andriane vagy Sylvia Kristel neve szembejött.  A Partvonal most újra kiadta a kultikus botrányregény első részét, és megjelentette folytatását, Az antiszüzet is. Előbbi csak az eredeti megjelenés után 30 évvel juthatott el hozzánk, utóbbi most olvasható először magyarul. De meg tud-e még botránkoztatni egy szépelgő szexjelenet az erotikus ponyvák korában? A kérdésre egy nő és egy férfi keresi a választ. Íme a második rész, Emmanuelle férfiszemmel.Az első rész kritikáját itt olvashatod.

1959-ben is jó néhány könyv megjelent, mely később híres lett vagy épp kultikussá vált. Bár egy évet kiragadni a folyamból, mintha kiskanállal mernénk a folyó vizét, mégis érdekes megnézni néhány kötetet. Az USA-ban kijött a Pszicho, a Meztelen ebéd vagy a Csillagközi invázió, A Titán szirénjei. Németországban a Bádogdob, nálunk az Iskola a határon, a Harmadnapon. Franciaországban a Zazie a metrón. A divatban ekkor jelenik meg a bikini. Az Egyesült Királyságban irodalmi per zajlik, Lady Chatterley szeretője a vádlott, egy könyv ül a padon, mert a friss törvény szerint obszcén szavak áradnak belőle. A vádlottat felmentik, és 1928 után először jelenik meg az eredeti verzió.

Az Emmanuelle első része is ekkor jelenik meg, 1959-ben Franciaországban. A kötet borítóján nincs feltüntetve a szerző neve. Későbbi köteteken és kiadásokon az Emmanuelle Arsan álnév szerepel. Róla kiderül később, hogy távol-keleti származású diplomatafeleség, UNESCO-s férjével együtt írhatták a történetet, részben saját élményekből (fehérjedúsan) táplálkozva.

Botrányt kavart – írja a könyv fülszövege, de sokan a szerzőt védték, köztük André Breton. Nehéz elsőre elhinni, hogy botrányt kavar abban az országban, ahol mindent leírtak már, ami csak botrányos lehet. Apollinaire Tizenegyezer vesszője, de Sade márki Justine-je, és a legbotrányosabb valóságleírás, a héj konkretizmusa, a naturalizmus, Zola, a szenvedés, szex, erőszak papírba vésett emlékműveivel mind egy szabad szellemre törekvő országban készültek. Franciaországban 1954-ben az első könyvesek díját az O történetének adták, ami, ha nem is az egyidejű behatolások számát, hanem azok módját illetően jócskán elvetemültebb, mint az Emmanuelle.

Az O történetét de Sade művei inspirálták, az Emmanuelle szerzője az O történetét tekinti előképnek.

Miért kavarhatott botrányt mégis? (Mert minden botrány, az élet botrány. Petri verseskötetei is azok voltak. Minden, ami tabut piszkál, botrány.)

Az Emmanuelle második része, Az antiszűz - kiáltvány. Nem csoda, hogy Breton, a szürrealista manifesztátor védte (és későbbi kötetéhez is meghívta Arsant). A könyv filozófiája a tízes-húszas évekbe illik, az izmusok korába. A könyv szereplőinek gondolatai illeszkednek a társadalom- és művészetforradalmi eszmék sorába, szavaik teljes megújulást, új kort, új embert követelnek és hirdetnek. Erotizmus lehetne a neve ennek az eszmének. Ahogy a többi izmus, nem bont ki konkrét társadalomképet, csak felmutatja, milyennek kellene lenni egyénenként az új embernek.

Emmanuelle a könyvsorozatnak ebben a részében Thaiföldön, Bangkokban folytatja testi és spirituális felszabadulását. Őt követjük a lineáris szerkezetű könyvben, le nem vesszük róla a szemünk, mert a történet egy szálon halad. Miután Mario (az egyik tökéletes testű férfi az elkövetkező több tucatból), hősnőnk tanítómestere sok-sok oldalon keresztül elmagyarázza neki, miért kell mindenkivel lefeküdnie, elkezdődnek a csodálatos vonalú és művelt (ám látszólag teljesen naiv és egyszerű) nő testi és spirituális kalandjai, felfedezései egzotikus helyszíneken.

Emmanuelle karaktere sikerét az 1974-ben bemutatott film hozta meg. A film és a könyvsorozat nem teljesen fedi egymást, az adaptáció jóval szelídebb. Sylvia Kristel felejthetetlen. Képregényben Guido Crepax dolgozta fel mesterien a történetet. A regény nem csak szórakoztatni akar. Bár lényegi részek a tizenkilenc éves Emmanuelle egyre sokasodó aktusai, de a háttérfilozófia, a beszélgetésekben elhangzó érvek és ellenérvek egyszerre fontosak a testi érintkezésekkel.

Barátnőjével, Arianéval töltött és jól dokumentált csatakos éjjeleken és nappalokon túl a boldogtalan házasságról (például, hogy sokan úgy mennek bele a házasságba, hogy nem tudják, partnerük mennyit és hogyan maszturbál), a családon belüli szexualitásról (hogy testvérek között természetes a szex) beszélgetnek. Emmanuelle és Anna Marie, a meghódítandó apáca a nyitott házasságról eszmélkednek, egyikük arról, hogy a férjnek a szeretet kiteljesítésének érdekében kötelessége feleségét barátainak felajánlania, a másik arról, hogy így minden nő tárgyiasul, nem más, mint kéjtárgy, amit a férfiak használnak. Ez Emmanuelle viselkedésének paradoxona: a benne megtestesülő nő kívülről tárgy, belülről élet. Anna Marie végig harcol hitéért, hiszen amiről Emmanuelle beszél, az a nő istennővé emelése a testi (és ezáltal spirituális) kiteljesedésben. Ez a viselkedés, a behódolás számára hitének elvesztését jelenti. Nem akar istennő lenni.

Erről szól Emmanuelle élete – a saját nézőpontjából. De ő sem önmagáért teszi. Nem azért vetkőzik le nyilvánosan, és adja magát oda egyszerre több férfinak, mert önző kéjvágy hajtja. Emmanuelle egzisztencialista. Azt vallja, hogy ha ő így tesz, akkor előbb-utóbb más is ezt teszi majd. Hogy amit ő egymagában tesz, az általánosan jó az emberiségnek. Ha mindenki mindenkivel mindenhol mindig azt csinálja, akkor előbb-utóbb valami jó lesz belőle, valami szellemileg is új, generációkon átívelve, új tudás birtokában megszületik valami. Hogy mi, az – mivel a mű kiáltványszerű – nem derül ki, csak egy: ezáltal teljesen szabaddá válik, istenné emelkedik az ember.

A könyv kisebb csúcspontokban egyenletesen gazdag. Mint kerek befogadói élmény, számomra nem áll össze, Mario filozófiája hosszú és zavaros, a fejezetek elé önkényesnek tűnő idézeteket tapasztott a szerző, a jelentésképző elemek, szimbólumok nem képzik a jelentést, csak vannak, halmozódnak. Egy eleinte fontosnak tűnő történetszál hirtelen elvarródik. De vannak nagyon jó részek benne, és változatos. Még humor is fér bele, Christopher, Emmanuelle férjének barátja nagyjelenete arról, hogy mennyire félre tudja érteni egymást férfi és nő, üdítő rész. Hibrid, egyszerre manifeszt irodalom, magasabb irodalom és lektűr.

Sokan sokat élveznek, legtöbbször természetes módon, néha minimális segédeszköz-használattal szép helyszíneken, bálokon, budoárban, tengerparton. Vannak különleges fantáziával elképzelt gépek a könyvben, és különleges, megbotránkoztató jelenések, említés szintjén pedofília, családon belüli szex, állatszex, de ezek egy-egy misztikus jelentésben szerepelnek, talán néha már csak direkt polgárpukkasztásból. De az Emmanuelle-ben nincsenek obszcén szavak. A férfi nemi szerv fallosz, esetleg pénisz, lingam, herék. A nőé ágyék, csikló és hüvely. Az aktus szeretkezés vagy finomabb szinonimái.

A könyvben Emmanuelle célja Anna Marie, a tökéletes angyali szépség meghódítása, és közben Jeannal, a férjjel való közös kiteljesedés a szerelemben (ami azt jelenti, hogy a férje tudtával és kérésére minél több férfinak kell el- vagy odaadnia magát). Nem unatkozik.

A kötet alcíme: az antiszűz. A könyv szerint szűz az, aki csak egyetlen férfival volt.

És rá a válasz: csak a hetedik szeretővel való hetedik szeretkezés után kezdődik el a tanulás.