Felnyitottuk Wes Anderson agyát

Valuska László | 2014. március 30. |

Sokszor szeretném felnyitni kedvenc alkotóim agyát és szívét, hogy az adott területek feltárásával közelebb kerüljek a megértésükhöz. Az alkotók alig-alig fedik fel személyiségük minden apró részletét. Alapvetően az alkotásokhoz nyilván nem sokat tesz hozzá, hogy milyen ember például Wes Anderson, mert a filmjeit amúgy is imádom. Viszont hiába hangzik jól, hogy a szöveg megértéséhez nem kell az alkotót is pontosan ismernünk, a gyakorlatban ez már sokkal problémásabb. Ki nem szeretné tudni, mi jár kedvenc alkotója fejében? Wes Anderson Grand Budapest Hotel című filmjét tíz napja játsszák a mozik, ezért nem lehetett más a hét könyve. 

Egészen elképesztő könyv jelent meg Wes Anderson Collection címmel a rendező munkásságáról, ami egyszer olyan, mint egy hollywoodi blockbuster (hatalmas, vastag, színes, képekkel, rajzokkal teli interjúkötet) és egyszerre hasonlít Wes Anderson munkáihoz (színes, játékos, őrült, vicces). A könyvet ezen a tök cuki honlapon és a lenti videón lehet közelebbről megismerni:

A könyv egy hosszú, maratoni Wes Anderson-orgia, ami több szempontból is szórakoztató: sima lapozgatással napokat lehet eltölteni vele, annyi a szép nagy kép, rajz, storyboard, terv, skicc és böngészni való, az interjúkon túl pedig hihetetlen mennyiségű lábjegyzet és képaláírás fullaszt. Képzeljünk el egy óriási, mély medencét, melyet Wes Anderson személyiségével és filmjeivel, karaktereivel töltenek meg, így amikor az olvasóbúvár akárhányszor és akármilyen mélyre alámerül, olyan kincset hoz felszínre, ami újdonságként hathat. Csak azért lehetséges ez, mert a mindent középre komponáló Wes Anderson rendezői világa annyira egyedi, ha valaki nem tudná, hogy akár a Star Wars új epizódjait is feldobhatná:

Egy olyan alkotót ismerhetünk meg, aki nem fél kockáztatni, és aki könnyed játékossággal teremti meg minden filmjének világát. Erre egy példát is hozunk a könyvből: az Édesvízi életről szóló részben megismerhetjük a díszlethajót, az Adidas Zissout-t, a szobák berendezését. Az előkészítés során bélyegeket, plakátokat is készítettek, majd a Jacques Cousteau figurájából gyúrt Zissou kapott útlevelet és fekete-fehér fiatalkori fotót is. Ez persze egy filmnél nem különleges, viszont elképesztő figyelemmel részletezik a világot és karaktereit, valamint bizonyíthatóan ezektől az apró részletektől is működnek a rendező filmjei.

A szerző, a RogerEbert.com főszerkesztője, Matt Zoller Seitz régóta ismeri Wes Anderson munkásságát, ő írta az első cikket Wes Andersonról még a kilencvenes évek elején a Dallas Observerbe. 1994-ben látta a dallasi filmfesztiválon a Petárda (Bottle Rocket) című rövid filmet, ami Wes Anderson első rendezői és forgatókönyvíró kreditét hozta, és amiben először dolgozott együtt Owen Wilsonnal (később, 2001-ben Oscar-jelölést kaptak forgatókönyv kategóriában a Tenenbaum, a háziátokért). Owen Wilsonnal az egyetemen ismerkedett meg, Owen szobatársa Wes haverja volt. Később a Petárda nagyjátékfilmmé érett.

Wes és Owen jó régen

Seitz felkészült gruppiként kérdez, és ez egyáltalán nem baj egy ilyen könyvnél: nagyobb távolságtartásnál biztos nem készülne el egy ilyen könyv. A probléma kettős: Seitz sokszor elég bénán kérdez, Wes Anderson meg nagyon sokszor elég bénán, vagyis sehogy nem válaszol. Igen, nem, szeretem, hmmm. Az interjúkötetekre általában az jellemző, hogy mindkét félnek, a kérdezőnek és a válaszolónak is bele kell mennie abba a játékba, hogy csak akkor lesz jó az interjú, ha mindketten a legjobbat akarják kihozni magukból (Mihancsik Zsófia-Nádas Péter: Nincs mennyezet, nincs födém). Senki ne várjon elméleti kérdéseket, vagy az andersoni életmű értelmezését a helyéről kimozdító érveléseket. Lépésről lépésre haladunk, biztonságos pályán, nagyon vigyázva arra, nehogy elmélyüljünk a beszélgetésben.

A könyv alapját Seitz és Anderson beszélgetése adja, amit több ülésben folytattak sok év alatt, de alapvetően a rendező filmográfiája alapján haladtak. Az interjúk alapkérdésekből indulnak ki, Seitz nem szuper kérdéseiről, hanem alaposságáról marad emlékezetes, sőt nagyon szép, hogy meghagytak egy csomó kérdést, amire igazi érdemi válasz nem születik. Mert az is egyfajta válasz, ha csak hümmög az interjúalany. Seitz minden filmet egy kis esszével vezet fel, melyekkel megpróbálja kontextusában bemutatni az adott alkotást, illetve az adott kor Wes Andersonját. Milyen hatással volt rá Alfred Hitchcock Hátsó ablak című filmje, vagy a Csillagok háborúja, esetleg a Zabhegyező vagy a Dűne? Mit tanult meg Spike Lee-től a filmkészítésről? Rengeteg infó, mondom még egyszer.

A könyvet Max Dalton képei illusztrálják, például az egyik képen megfestette az összes Anderson-karaktert. A 336 oldalas könyvben a képek mellett van egy 1265 szavas bevezető, egy 896 szavas előszó, az interjúk 5000-11000 szó között készültek. Honnan tudom? Ezt is számolják.

Az Anderson-filmek karakterei

Az elég érdekes, hogy a filmen kívüli életéről semmit el nem áruló Wes Anderson elég sokat tud beszélni a filmjei technikai készítéséről, lencsékről, castingról, forgatókönyvről, de a közös értelmezésekbe már nem megy bele, azt meghagyja nekünk, nézőknek. Viszont kiderül, hogy

  • a Hey Jude-nak az eredeti verzióját nem tudta megszerezni a Tenenbaum-filmhez, de így még jobb lett,
  • Owen Wilson színészi karrierje csak azért indult be, mert az első közös filmjükhöz nem találtak ismertebb színészt,
  • az Okostojást Anderson középiskolájában forgatták Houstonban,
  • a Tenenbaum nevet Anderson és Wilson egyetemi haverjuktól vették,
  • a Darjeeling-ben Francis Ford Coppola, Jack Nicholson és Peter Bogdanovich után kapták a testvérek a nevüket,
  • Mr. Fox Wes Anderson öltözködési szokásait követi,
  • a grafikai világára Jean-Luc Godard és Saul Bass voltak a legnagyobb hatással (utóbbinak elképesztő grafikai világa van).

Wes Anderson zseniális filmkészítő, azon kevesek egyike, akinek minden filmkockájáról sokat lehet beszélni. A könyvből kiderült, hogy először apja Super8-asával kezdett forgatni, konkrétan deszkásokat akart felvenni. Sajnos első filmjeit ellopták néhány éve a kocsijából, így csak abban bízhatunk, hogy majd az Ebayen néhány év múlva felbukkannak.

Sajnos ebből a könyvből nem derül ki, milyen fantasztikus ember Wes Anderson, mert ez konkrétan csak a filmekről szól. Viszont apró sztorikból csak megmutatkozik, hogy a színészek imádják. Kedvenc sztorim ez volt: Bill Murray az egyik kedvenc színésze, ezt lehetett tudni. A rendező szerette volna megnyerni már a Petárdához is, de csak az Okostojásnál (Rushmore) jött össze, bár senki nem hitt abban, hogy elvállalja a szerepet. A produkciónak ugyanis nem volt sok pénze, Murray pedig már nem volt olcsó. Csak adjátok meg a SAG által meghatározott napidíjat - mondta. Végül mindössze 9000 dollárért elvállalta a szerepet. Amikor a Walt Disney nem akarta kifizetni az Okostojás felvételéhez szükséges helikoptert, Bill Murray írt egy csekket 25 ezer dollárról, ami 16 ezerrel volt több, mint Murray teljes gázsija a filmre. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...
Zöld

Hányszor kell kórházba kerülni ahhoz, hogy komolyan vegyék egy nő panaszait?

Elinor Cleghorn bátran, olykor brutálisan meséli el a nők gyógyításának történetet az ókortól egészen napjainkig, miközben esettanulmányokon keresztül igencsak szomorú kép rajzolódik ki arról, hogyan hagyták a férfiak évszázadokon keresztül szenvedni a nőket.