„Segítség, beszorultam magamba.” Akár ez is lehetne a mottója Terézia Mora új elbeszéléskötetének, amely tíz elveszett, magányos álmodozó történetét meséli el. A Szerelmes ufók szereplői olyan különös, már-már bolond figurák, akik érzelmi veszteségeiket cipelve próbálnak örömöt keresni a mindennapokban, de nincsenek körvonalazható céljaik és vágyaik. Életük értelmét ezért többnyire valamilyen kényszeres cselekvésben, furcsa mániában vélik megtalálni.
Terézia Mora: Szerelmes ufók
Fordította: Nádori Lívia, Magvető, 2018, 224 oldal, 3499 HUF
Ezek a különc, köztünk élő „ufók” bolyonganak a Brémai Irodalmi Díjjal kitüntetett könyv lapjain. Sorsukat az köti össze, hogy mindannyian elvesztettek valakit vagy valamit. Az idős, de jó kondiban lévő Marathon Mantől például fényes nappal az utcán lopják el a táskáját, ő pedig hosszú kilométereken át üldözi a vélt tolvajt, hogy visszaszerezze vagyontárgyait. Az anyátlan, drogfüggő Tim a szerelmét veszíti el két joint között az út mentén, a portugál panziósnak pedig egy napon kell lemondania kedvenc antik ágyáról és vonzó szőke barátnőjéről. Az elhagyott, árván maradt, saját gondolataikba zárt szereplőket ilyen és ehhez hasonló szerencsétlen események, balesetek kapcsolják össze.
„Hiába, vannak ilyen napok, amikor semmi sem sikerül tökéletesen.”
Mert Terézia Mora „fanatizmustörténetei” különálló elbeszélések, amelyek a cselekmény, vagy a szereplők szintjén nem kapcsolódnak egymáshoz, de az egész kötetet összefogó motivikus háló révén mégis összetartoznak. A figurákat összekötik például a hiányokat pótló kényszerességek: némelyek az alkoholban vagy a drogban, mások az önarcképfestésben, a tisztítós nő utáni leselkedésben, az antik bútorokban, a fotózásban vagy a napfelkeltében találnak menedéket.
Terézia Mora: Csak németül tudok írni
Fotó: Peter Von FelbertSopronban született, de hosszú évek óta Berlinben él és alkot Terézia Mora, akinek A szörnyeteg című kötete tavaly elnyerte a Német Könyvdíjat. A regényben Az egyetlen ember a kontinensen című kötetből ismerős Darius és Flóra bukkan fel ismét,...
Kicsit minden szereplő áldozat és valamilyen szinten mindegyik gyerek is, bár korukat, nemüket, foglalkozásukat, családi állapotukat és származásukat tekintve a lehető legkülönbözőbb karakterek: van köztük japán nyugdíjas, fiatalon teherbe esett fotós, ügyvédet játszó, eladósodott panziós és volt állatkerti gondozó is. Viszont közös bennük, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalmi rendbe, nem értik annak mechanizmusait és nem látják a mindennapi mókuskerék értelmét sem. Bizonyos szempontból sajnálatra méltóan elveszettek, másrészről viszont őszintétlenek, mert csak eljátsszák, hogy ők is részesei a „normális” hétköznapoknak és csak szimulálják a felnőtt életet.
„Mivel szerettél ügyvédest játszani (és főleg: jó tanuló voltál, de mindig úgy érezted: ezt én mind tudom, de nem értem), valójában minden, ami kívülről megtanulható volt, untatott, és amint beléptél az antik bútorokkal berendezett irodába, képtelen voltál bármire összpontosítani. És mennyire szörnyen megterhelő volt a titkárnőd! Úgy tenni a személyzet előtt, mintha dolgozna az ember.”
Mindennek a kifejezésére Mora elég különös elbeszélői technikát használ a szövegekben. Sokszor váltogatja a nézőpontokat. Előfordul, hogy egy elbeszélésen belül is egyszer az egyik, majd a másik szereplő perspektívája érvényesül. Néha egészen belemerülünk egy adott figura gondolatfolyamába, máskor viszont kívülről kapunk leírást róla, míg a valódi érzéseit zárójeles megjegyzésekből ismerjük meg. Emiatt a kötet narrációs megoldásai is egyfajta elveszettséget, kuszaságot tükröznek vissza, ami magukra a szereplőkre és kiismerhetetlen környezetükre is jellemző.
A magyar származású Terézia Mora kapta a Német Könyvdíjat
Terézia Mora magyar származású író kapta a Német Könyvdíjat, az elismerést hétfőn adták át Frankfurtban. A Sopronban született, Berlinben élő szerző a Das Ungeheuer (A szörny) című regényével érdemelte ki a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését. A 700 oldalas munkában Darius Kopp történetét folytatja, aki a magyarul Az egyetlen ember a kontinensen címmel 2011-ben megjelent könyvének volt a főhőse.
A könyv központi motívuma is ehhez illeszkedik, a Szerelmes ufók történeteit tulajdonképpen egyetlen fő szál kapcsolja össze: a keresés. Van, aki a tolvaját keresi, van, aki a barátnőjét, más egy régi ismerős után kutat Londonban vagy egy gyerekkori barátot keres a temetőben. A szereplők furcsa, sokszor abszurditásig fokozódó, fanatikus kereső-akcióinak tulajdonképpen egy célja van: a céltalanság érzetének felszámolása.
„Mi keresnivalója van az embernek az utcán azonkívül, hogy eljusson egy konkrét A pontból egy konkrét B pontba? Nincsenek véletlenek, így az sem véletlen, hogy aki hosszabb ideig és konkrét cél nélkül tartózkodik az utcán, általában gyanúsnak (csavargó) vagy szánalomra méltónak (hajléktalan) számít.”
Ezt az érzést Mora mindvégig fenntartja a történetekben, és ezt a benyomást erősíti az is, hogy az elbeszéléseknek nincs se tragikus, se katartikus befejezése, nincsenek csattanók. Sorsdarabkák vannak, amelyek a legkülönbözőbb embertípusok kiúttalanságára mutatnak rá. S miközben furcsának, különcnek, néha már-már őrültnek látjuk őket, a szövegek mégsem engedik, hogy távol tartsuk magunktól a problémáikat, és ne kérdezzünk rá arra, hogy mi az, amit mi magunk keresünk az életben.
Margó. A Német Könyvdíjjal kitüntetett Terézia Mora Szerelmes ufók című elbeszéléskötetét június 9-én mutatják be a a Margó Irodalmi Fesztiválon. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Parti Nagy Lajos fog beszélgetni a szerzővel.
A bolyongás-történetek lezáratlansága hordoz valamiféle melankolikus hangulatot, de reménykedést is, hogy valahogy majd mindenki megtalálja a saját útját. Mégis összességében van valami szívszorító ebben a könyvben, mert olyan emberekről szól, akik már megszokták a magányt és a küzdelmeket, ezért szinte észre sem veszik, hogy hiába próbálnak tárgyakba vagy mániákusan ismételt cselekvésekbe kapaszkodni, a szívük már régen megszakadt.
