A-
Daniel Pennac: Testnapló
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Magvető, 2014, 436 oldal, 2827 Ft
"Mivel 1923-ban születtem, közönségesen, ostobán a saját korom polgára voltam, én még használtam a pontosvesszőt, és soha nem ültem le pizsamában reggelihez (...). A test a ti nemzedéketek találmánya, Lison. Legalábbis ahogy manapság használják, és büszkén felmutatják, De azt a kapcsolatot, amit a lélek a testtel mint meglepetésekkel teli zsákkal és lüktetően pulzáló tárggyal tart fenn, ma is éppen olyan sűrű hallgatás övezi, mint az én időmben. (...) Minél többet elemzik és mutogatják ezt a modern testet, annál kevésbé létezik." (8.)
Kevés olyan regény van, aminél büntetlenül lehet spoilerezni. Daniel Pennac Testnapló című regénye ilyen, mert már az előszóban kiderül, hogy egy elhunyt férfi megszerkesztett kéziratát adják közre. A történet főszereplője 1936-tól 2010-ig vezetett naplót saját testéről, életéről: egyszerre szórakoztató és szomorú regény a Testnapló, amiben a főhőst leginkább az izom, a farok, az orrpolip, a prosztata, a fingás érdekli, mint a gyerek születése, a szerelem vagy a sikeres minisztériumi karrier. Ezek is csak a főszereplő testtörténetének alakulása szempontjából fontosak vagy érdekesek. A test mint a világ, a társadalom, a kultúra legfontosabb eszköze. Meg kell tanulnunk a saját testünket olvasni, a Testnapló ügyesen megtanít erre.
A francia szerző, Daniel Pennac kerettörténete szerint megkapja egy barátja (Lison) apjának 20. századon átnyúló naplóját, hogy kiadja. Itt csendes szerződéskötés történik az olvasó, az író és a naplóíró között, amennyiben mindenki elfogadja azt a játékszabályt, hogy ezt tényleg élettörténetként olvassuk, amiben főhős a saját kedvére kanyaríthatja élettörténetét, és mi jóhiszeműen olvassuk. A napló műfajának ez a titka, akármilyen fikcióról is beszélünk. Egy valódi hús-vér férfit látunk és olvasunk.
A napló a főszereplő 12 éves korában kezdődik, sokszor négy-öt naponta van bejegyzés, többször hónapok vagy évek maradnak ki, amiknek mindig konkrét oka is van: a második világháború, betegségek, halálok, és néha az öröm. A Testnapló több szövegből áll össze: a kerettörténet (Pennac megkapja, közreadja, mi olvassuk), a naplóíró kronologikus, lineáris naplóírása, illetve a naplóíró utólagos kommentárjai lányának, Lisonnak.
A történet innentől kezdve a saját test megismeréséről és felfedezéséről szól a sebesülésektől a magömlésen át a farok működéséig. A test elsődleges eszköze lesz az én- és a világ megismerésének. A lendületesen és ártatlanul építkező történet abban a legkülönlegesebb, hogy egyszerre ábrázol egy sikeres karriert és egy átlagos családtörténetet az elbeszélő testének nagyon aprólékos ismertetésével. A testek uralkodnak a szexualitáson, a szerelmen, a családalapításon, a háborún, a társadalomban betöltött szerepen és a szereplők saját boldogságán is. A legsötétetebb háttérhatalom működését tárja fel a könyv.
A testnapló egy cserkésztábori trauma után kezdődik: a naplóíró pórul jár, hazaküldik a táborból, az anyja nagyon dühösen azt mondja a kisfiúnak: "Nem nézel ki sehogy!" A kisfiú ezután ki akar nézni valahogy, férfi akar lenni, egyfelől meg akar felelni annak a képnek, amit a férfiakról gondolunk, illetve szeretné megvédeni magát:
"És én a Larousse izommodeljére, vagyis az anatómiai ábrára gondolok, mert sokat tanulmányoztuk az anatómiát, papa és én, ennek az izommodellnek az alapján. Tudom, hogyan épül fel egy férfi. Tudom, hol található a lépütőér, névről ismerem az összes csontot, izmot, ideget". (23.)
"Papa azt mondta: minden tárgy az érdeklődésünk tárgya. Tehát az én testem is az. Meg fogom irni a testem naplóját" - mondja a naplóíró 13 éves, 1 hónapos és 4 napos korában, amihez 6 nappal később a következőt teszi hozzá: "Alaposan belegondoltam. Ha pontosan leírok mindent, amit érzek, a naplóm hírvivő lesz a lelkem és a testem között. Az érzéseim tolmácsa lesz."
A napló szerepe kettős Pennac könyvében: elsősorban a naplóíró életének lenyomata, amennyiben azok a történések kapnak szerepet, amelyek valóban fontosak számára az első közösüléstől a legsúlyosabb betegségekig. Viszont ugyanilyen fontosak az elhallgatások is, amikről nem esik szó a naplóban: például a felesége terhességei, a gyerekei születése nem kap helyet a naplóban, amire egyébként a naplóíró is felhívja a figyelmet.
Eleinte a férfivá válás történeteként olvashatjuk a testnaplót: "A kamaszkor bizonytalansága: férfivá válok-e valaha? Nyáron a platán leveleivel töröltem a spermát. Nem volt túl praktikus" (307.). Később kiderül, hogy itt nem egy mindentudó férfival van dolgunk, hanem egy sérülékeny, sebezhető férfival, aki saját testének elemzése közben egyszerű eszközökkel rombolja az uralkodó, macsó és mindenható férfiképet.
A testünk meghatározza életünket, sőt a társadalomban betöltött szerepünket is. Ha a testünket nem próbáljuk megérteni, akkor semmit nem fogunk. Daniel Pennac Testnapló cimű könyve aprólékosan, de olvasmányosan mutatja be, milyen az ember viszonya a testéhez, és igy saját életéhez is. Bár egy ember személyes történetét ismerjük meg, a Testnapló pont egy ilyen kiemelt történet miatt lesz nagyon általános is: bármilyen narratívája lehet életünknek, egy ponton a testünk veszi át a hatalmat életünk felett. Nincs mit szépiteni ezen. A Testnapló azért is nagyon érdekes könyv, mert bemutatja azt a fordulópontot, amikor a test átveszi a hatalmat az ember felett.
A Testnapló egyszerre nagyon szórakoztató, önreflexív és borzasztóan nyomasztó olvasmány: egyszer mindenkinek szembe kell néznie életének lehetséges forgatókönyvével. Szakítani kell a vágyakkal és álmokkal, és lehetőség szerint a legjobban megélni azt, ami nekünk jutott. A sok apró naplóbejegyzés gyorsan olvastatja magát, ügyesen adagolja Pennac a házasság jó és rossz oldalait, a fiatalkori szeretkezésektől a későbbi eltávolodásig ("Velence az egyetlen város a világon, ahol úgyis lehet szeretkezni, hogy mindketten egy-egy háznak vetjük a hátunkat" (154.)), a családtörténetet, a humort, a testről szóló leírásokat (az orrpoliptól a prosztata problémákig van minden), a betegségeket és a halált ("Még egyszer bedugom a Larousse izommodelljét a tükör keretébe. Mellette a tükörben ott látom magamat, Jóbot a szemétdombon. Boldog születésnapot.").
Pennac hőse, pontosabban a hős teste, a 20. századot szinte teljes egészében megélte, így pontosan átélhette, hogyan gondolkodnak a diktatúrák a testről: a propaganda anyagokon látható szuperférfiaktól a sorszámmal a gázkamrákba terelt zsidókig, vagy a diktatúrák által megfigyelt magánéletekig. A test társadalomban betöltött szerepére a könyv kevés szót szentel, mert elsősorban az érdekes számára, hogy az egyén életében milyen szerepet tölt be. Milyen más Magyarországról olvasni ezt a francia könyvet: Michel Foucault vagy Pierre Bourdieu könyveket írt tele a testek társadalomban betöltött szerepével.
A testünkről elég sokat gondolkodunk és beszélünk, de elég ritkán foglalkozunk vele úgy, mint az identitásunkat meghatározó tényezőről. Mellplasztika, herevasalás, ráncfelvarrás, konditerem: az énképünkért folyamatosan dolgozni kell, de fontos megérteni, mit miért csinálunk. Én kétszer néztem végig, hogy szabadul el az önálló erővel és hatalommal rendelkező test hozzám nagyon is közel álló emberek életében. Hogyan lesz a sejt, a hús, a véráram az egész életünket leromboló ellenség. Addig a testtel nem igazán foglalkoztam a sportsérüléseken kívül: a saját testemről, ahogy másokéról is volt véleményem, ráadásul ezek alapján hajlamos voltam meghatározni embereket, sőt csoportokat is. A jó nőtől a macsón át a skinheadig mindenkit a saját teste alapján helyeztem el a világképemben, illetve a társadalomban.
A Testnapló sajnos túlságosan ügyesen ábrázolja az ember harcát a saját testével. Az örök harc, amiben mindig a test kerül ki győztesen. Meg kell érteni a saját testünk működését.
"Hölgyeim és uraim, azért halunk meg, mert testünk van, és minden halállal egy kultúra enyészik el"
- mondta 70 évesen, 5 hónaposan és 3 naposan a Testnapló elbeszélője.
