B
Badár Sándor–Horváth János: Közép-európai kalandokJaffa Kiadó, 2009, 216 oldal, 2940 Ft.
Előrebocsátom, hogy nálam a standupnak és Badáréknak is protekciójuk van, azaz ha valami nem annyira tetszik, akkor is tetszik. Ez azért van, mert a műfajt nagyon fontosnak gondolom, oktalan bolondozásnak hihetnők, holott lényeges társadalmi szerepe van, illetve lehetne, csak ez a nulláról, amerikai mintára újra elindult magyar közeg még nem tart ott a fejlődésben, de reméljük a legjobbakat. Badáréknak meg azért, mert már akkor is csinálták, amikor itthon még azt se tudtuk, hogy ezt standupnak hívják.
A neves külföldi standuposok általában dvd-t adnak ki, Badár Sándor és Horváth János ezzel szemben a Gutenberg-galaxis gyermeke: ők a könyvben hisznek, amiből a Közép-európai kalandok már a harmadik. Voltak ugye Jappánban meg Ámerikában, de előtte-utána szakítottak egy kis időt arra is, hogy átruccanjanak például Csehországba szánhúzó kutyát szerezni, mert abban lesz a biznisz. Persze biznisz nem lett belőle, ellenben jó pár elmesélhető sztori igen, amit el is meséltek közönség előtt, az élő könyvfelvételen. A kötetnek tehát az a különlegessége, hogy élőben, közönség előtt elmondott szöveg lett könyvbe szerkesztve. (A többi kötet is hasonlóan készülhetett egyébként, legfeljebb nem közönség előtt, lásd a fentebb belinkelt Jappán-kritikát.)
Egyszer egy idős tanárom előadást tartott egy konferencián, aminek a leirata aztán megjelent egy kötetben, és ő, amikor olvasta, teljesen elhűlt, úgy érezte, borzasztó a szöveg, mintha egy inkompetens idióta makogna, mondta, bár akkor is és most is úgy érzem, hogy túl kemény volt magával. Mert élőbeszédben és írásban teljesen másképp kommunikálunk, konstatálta később.
Ezt csak azért mesélem, mert ami a könyv különlegessége, az a gyengéje is. Mire megszoktam a csapongó, összevissza szöveget, már eltelt a könyv jó negyede, és nem biztos, hogy fel tudtam volna idézni, hogy mikor és pontosan mi történt, sőt hogy kivel. Utóbbi különösen zavaró lehet, mert sokszor úgy kell kisakkozni, hogy most éppen melyikük beszél, merthogy nincs jelölve. Bár a második felére azért bele lehet rázódni, ebben segít, ha már hallottuk őket élőben.
Azt mondják, olyanok a Horváth-Badár-könyvek, mintha egy (mármint több) sör mellett ülnénk a szerzőkkel, és úgy mesélnének. Ez teljesen így van. A sör mellett mesélésnek viszont megvan az a jellemzője, hogy az ember sört iszik közben. Annak pedig az a hatása, hogy egyre lassabban forog az ember nyelve, vissza-visszatér már elmondott dolgokhoz, a szükségesnél hosszabban időzik egy-egy részletnél, és néha legszívesebben azt mondanánk neki: a lényegre, testvér!
De Horváth és Badár szerencsére olyan sörözős cimboráink, akiknek a sztorijait azért érdemes végighallgatni, mert előbb-utóbb csak elkanyarodnak valami poénhoz. Még akkor is, ha Japánban nyilván sokkal több vicces dolog tud történni két világutazó szentesivel, mint Csehországban vagy Olaszországban, de azért "az úgynevezett itthon tartózkodás" sem telt eseménytelenül. Persze egy könyv sosem lesz képes visszaadni az élő fellépést, még közelíteni sem nagyon tudja, de azért bátran tegyük oda ezt is a másik kettő mellé a polcra. (Viszont ha még csak most ismerkedünk velük, akkor ne ezzel kezdjük, inkább a Jappánnal.) Természetesen ebben a kötetben is egy fosós jelenet a fénypont, de ez már csak így van az igazán minőségi standupban.
