Garrard Conley önéletrajzi könyve, amelyben az exmeleg-terápián megélt tapasztalatait írta meg, Magyarországon aktuálisabb, mint valaha. Alig két hónapja történt, hogy a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, az M5-ön lement egy műsor, amelyben a résztvevők – Trombitás Kristóf műsorvezető, Hodász András katolikus pap, valamint Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz egykori újságírója – a homoszexualitás gyógyításának lehetőségeit vitatták meg.
A beszélgetésnek már a felvezetése is elég problémás volt:
„Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: »Ugyan, kit érdekelnek ők?«.”
A műsornak komoly médiavisszhangja lett, sorra jelentek meg a cikkek, miszerint a köztévé arra költi az adófizetők pénzét, hogy azt híresztelje, a melegeket ki lehet gyógyítani „ebből az állapotból, másságból, betegségből”. Az adás mindemellett generált egy elég izgalmas olvasáscsatát is: az Athenaeum Kiadó ugyanis fogta magát és elküldte a témáról szóló Cameron Post rossz nevelése című regényt a műsor szereplőinek, akik vállalták a könyv elolvasását és cserébe Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés című művét küldték vissza.
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Fordította: Nagy Gergely, Európa Könyvkiadó, 2019, 352 oldal, 3999 HUF
A vitából azonban nem érdemes kihagyni Garrard Conley döbbenetes memoárját, az Eltörölt fiút sem, mert annyira őszintén és részletesen írta meg, hogy a gyakorlatban hogyan is működik az exmeleg-terápia, amelyre korábban még nem volt példa. Az ő könyve ugyanis nem regény és nem is pszichológiai munka, hanem egy személyes beszámoló, amelyet a valóság írt. Garrard 2004-ben a saját bőrén tapasztalta meg, hogy pontosan mivel jár az, ha valaki részt vesz egy olyan programban, amely azt ígéri, 12 lépésben segít elérni, hogy heteroszexuálissá váljon.
A fiú, akinek választania kellett a családja és az identitása között
Az autókereskedőből lett baptista lelkész fia, Garrard Conley tizenkilenc éves korában kénytelen volt egy, az egész életét megváltoztató döntést hozni a szülei előtt. Vagy beleegyezik, hogy részt vesz egy egyház által támogatott terápiás programban, amely „kigyógyítja" a homoszexualitásból, vagy pedig elveszíti mindenét, a családját, a barátait és az Istent, akihez eddig minden nap imádkozott.
Az eltörölt fiú egy olyan könyv, amely csak hosszú feldolgozási folyamat után születhetett meg. Garrard a visszaemlékezése végén azt írja, kilenc év kellett hozzá, hogy a történtekről végeérhetetlen önhibáztatás és kétely nélkül tudjon beszélni, mert mindaz, amin keresztülment, nagyon traumatikus. Ahogy arra a könyv is címe utal, el akarták törölni a múltját, mindazt, aki a Love In Action (LIA) nevű szervezet programja előtt volt. Ha ez nem is sikerült végül, azt azért elérték, hogy egy életre összezavarodjon az identitását illetően.
Garrard először kamaszkorában szembesült azzal, hogy a fiúk jobban megmozgatják a fantáziáját, mint a lányok. A gondolatairól nem mert beszélni senkinek, főleg a szüleinek nem, akik mélyen vallásosak voltak és a homoszexualitást megbocsáthatatlan bűnnek tartották. A család a missziós baptisták közösségének meghatározó szereplője volt, sőt, Garrard apja lelkésznek készült, így komolyan kivette a részét a hittérítő tevékenységből is. A fiú sokáig harcolt az érzései ellen, idővel még egy komolyabb barátnője is lett. 19 éves korára azonban egyre világosabbá vált számára, hogy ezt nem tudja folytatni. Szakított a lánnyal és főiskolára ment, ahol teljesen más hatások érték, mint egész életében. Szülei végül egy csoporttársától tudták meg, hogy a fiúkhoz vonzódik.
“Miután David felhívta a szüleimet és lebuktatott, anyám hazavitt kocsival a főiskoláról; átment minden sárgán, és rekordidő alatt hazaértünk. Apám bevitt a hálószobájába, anyám meg a szomszédos fürdőben okádott. Apám egy kattanással behúzta az ajtót maga mögött, és elmondta nekem, hogy amit érzek, egyszerűen helytelen, és hogy össze vagyok zavarodva.”
A kényszerű „coming out” után az apja komoly választás elé állította: ha nyíltan homoszexuálisként akar élni, többé nem léphet be a házba és nem fizetik a főiskolai tandíját sem. Garrard-nak tehát azzal kellett szembesülnie, hogy ha az érzelmei után megy, akkor el fogja veszíteni a családját. Ezután „önként” döntött úgy, hogy vállalja az orvosi vizsgálatokat, valamint a terápiákat, amelyekkel a szülei bizonyítani akarták, hogy amin keresztül megy az minden bizonnyal csak egy betegség, melyet a megfelelő szakemberek segítségével orvosolni lehet. Így kötött ki a Love in Action (LIA) nevű keresztény fundamentalista szervezet Forrás-programjában, ahol egy kisebb vagyonért vállalták is a gyógyítását.
„A saját döntésem volt, hogy eljövök ide, egyre növekvő kétségeim dacára is - annak dacára, hogy titokban legszívesebben elszaladtam volna a szégyen elől, amit azóta éreztem, hogy a szüleim megtudták: meleg vagyok.”
Garrard a tőle telhető legnagyobb nyitottsággal fordult a terápia felé, amelytől megoldást várt a problémáira. A könyvben nagyon izgalmasan tárja elénk, hogy milyen érzelmi hullámvasúton ment keresztül, hogy az elhatározást hogyan váltotta fel a zavarodottság, az üresség, végül pedig a düh érzése. Részletes képet fest azokról a módszerekről és ideológiákról is, amelyek mentén kezelték őket és felfedi azt a különös nyelvezetet is, amelyet az exmeleg-programban résztvevők számára fejlesztettek ki.
Az eltörölt fiút olvasni kicsit olyan, mintha egy disztópiát tartanánk a kezünkben. Olykor olyan, abszurdba hajló jelenetek sorát tárja elénk a szerző, amelyeket még olvasóként sem könnyű befogadni. A terápiának nevezett – finoman szólva áltudományos – foglalkozásokon megalázó helyzetekbe kényszírtették a résztvevőket, valamint arra mentek rá, hogy folyamatosan erősítsék bennük a szégyen és a bűntudat érzetét. Nyilvános gyónásokon kellett vallaniuk szexuális fantáziájukról, a családi múltjukban kellett felkutatniuk a saját „deviáns” viselkedésük lehetséges okait, és napi szinten kellett egymás előtt ostorozniuk magukat amiatt, amiért a Sátán bűnbe csábította őket. A cél nem kevesebb volt, mint hogy hosszútávon feladjanak mindent, amit önmagukról korábban gondoltak.
“A LIA logikája szerint nem volt más választás, mint megtérni, megfojtani a régi énemet a családfa ágai között, és pislogva nézni bele a damaszkuszi napsütésbe.”
A visszaemlékezés több idősíkon mozog, de végül kirajzol egyfajta kronológiát az exmeleg-mozgalomról. Onnan indul, hogy 1973-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság (APT) kivette a homoszexualitást a mentális zavarok közül. Aztán azzal folytatódik, hogy megalakul a LIA nevű szervezet, amely elutasítja az APT döntését, és azt ígéri, az LGBT-híveket kigyógyítják „szexuális függőségeikből” (ide kerül be 2004-ben Garrard is). Végül azzal fejeződik be hogy a program vezetői nyilvános interjúkban vallják be a cselekedeteiket, illetve azt a tényt, hogy a homoszexuálisok túlnyomó többsége számára a terápia nem hozta el a szexuális irányultság megváltozását.
Az eltörölt fiú elolvasása után világossá válik, hogy egy ilyen exmeleg-kezelés mennyire sok negatív következménnyel és veszéllyel jár. Garrard esetében a foglalkozások például pánikbetegséget okoztak és öngyilkos gondolatokat váltottak ki. (Utóbbival nem volt egyedül, állítása szerint legalább húsz-harminc öngyilkosság köthető a Love in Action nevű szervezethez.) De voltak más veszteségei is, például teljesen elhidegült a szüleitől és elveszítette istenhitét is. A könyv megírása számára a feldolgozási folyamat egy fontos állomása volt. Ma már nehéz elképzelnie, hogy képes volt létezni egy olyan világban, amely az önelfojtás ilyen végletes elképzelésére épült. Történetéből az Oscar-díjas Nicole Kidman és Russell Crowe, valamint az Oscar-díjra jelölt Lucas Hedges főszereplésével Joel Edgerton készített filmet.
