B
Gene Wilder: A nő, aki nem
Fordította: Bíró LászlóAthenaeum kiadó, 2009, 2490 Ft, 160 oldal
Gondolom, a szerző méltatása ez esetben nyugodtan elhagyható, a számtalan eset, melyben mosolyt csalt arcunkra, helyettem is beszél. (Recenziónk Wilder korábbi regényéről itt) Ha mégsem ismerjük mozgóképi megnyilvánulásait, a könyvet akkor is bátran a kezünkbe vehetjük, élvezeti értéke ugyanis nem csorbul ettől a hiányosságtól.
Részlet a regényből itt
1903-ban járunk, adott egy kissé elmebeteg hegedűművész, akit Csajkovszkij D-dúr hegedűkoncertjéről egyenesen Németország dimbes-dombos lejtőire deportáltak köszönhetően karitatív tevékenységének, amely során többek között egy pohár vizet öntött egy tubába, gondolván, hátha megszomjazott ama tuba. Van még a történetben gyomorrákos, arisztokrata hajlamokkal megáldott, szexuálisan nem kielégített nő, akit természetesen a rohamaitól megszabadulni vágyó hegedűs szeretne bensőségesen megismerni. Meg az orvos, aki alakuló románcukat szakértő szemmel asszisztálja végig, tudva tudván - amit persze az olvasó is sejt - , hogy ezek ketten itt milyen jól segítnek egymáson, ráadásul közben magukon is, szóval a dokinak sok dolga nem akad.
És végül ott van Csehov! Anton Pavlovics, egyenesen Oroszországból, azért, hogy tüdőbajából fel nem épülve ebben az idegen környezetben haljon meg. Ám amíg életben van, legalább jól szórakozik, horgászik, eszik, és természetesen ő is megfigyeli, és kommentálja a kibontakozó szerelem különböző állomásait, miközben rafinált bölcsességeivel terelgeti a hegedűst elmebajának konkrét okai felé. Csehov remek ember! Cinkos bajtárs, bölcs segítő, életművész, aki úgy örül az életnek, ahogy csak egy igazi író képes, megfigyel, osztályoz és továbbgondol mindent, ami körülötte történik. A regény legjobban eltalált figurája, aki állandóan sajnálkozik, hiszen az élet néha olyan furcsa oldalait mutatja felé, melyeket legszívesebben ő maga vetett volna papírra.
A mű elsősorban mégsem róla, hanem arról szól, miként oldja meg elméjének furcsa talányait a hegedűs, aki retteg a nyilvános fellépésektől, persze egy elmarasztaló kritika miatt. Ezzel egy időben kénytelen átértékelni kapcsolatát is a női nemmel, naná, hogy elvált emberről van szó, aki utálta a volt feleségét. És persze, hogy az arisztokratikus-gyomorrákos, szintén elvált nőbe szeret bele.
A történet tehát bonyolultnak egyáltalán nem mondható, mégis élvezetes marad végig, egyrészt azért, mert nem esik bele a dagályosság rémisztő csapdájába, másrészt a szellemes fordulatok, vicces szituációk megmentik a túlzott borongósságtól is, bár nyilván nem túl lélekemelő egy elmebeteg férfi és egy haldokló nő szerelmét jól ábrázolni, mégis sikerült elkerülni a túlzottan patetikus hangvételt.
Amiért egyedül kár, az a vége, nem lövöm le a poént, de halkan szeretnék tiltakozni az ilyen típusú befejezések ellen! Nyilván én vagyok túlzottan realista olvasó, de akkor is tessék tisztességes végeket kreálni a művek lezárására!
