Aki a szerelemben hazudik, azé a hatalom

Aki a szerelemben hazudik, azé a hatalom

Valuska László | 2019. július 14. |

Vizsgára készül egy lány az ELTE-n, behívja a tanár, leülteti, tételt húz, felel, majd a vizsga végén a tanár egy cetlin becsúsztatja a telefonszámát a lány indexébe. Mucha Dorka első regénye, a Puncs ebből a jelenetből indul el, és bár lehetne ebből romantikus regényt is kanyarítani, ahogy mondjuk a nagyon félrepozicionáló cím is ígéri, de helyette egy minden irányban hazugságokkal terhelt hatalmi viszony alakul ki a Tanár úr és az egyetemista lány között. Generációs kérdések, kapcsolati zsákutcák és a szerelem mint erőszak a hét könyve legfontosabb témái között.

Mucha Dorka: Puncs

21. Század Kiadó, 2019, 159 oldal, 2990 HUF

 

A héten írtunk egy összeállítást, romantikus könyveket ajánlottunk nyári olvasmánynak, köztük a Puncsot is, bár tudtuk, hogy igencsak szétszedi a műfaji határokat: hány romantikus történet alapja az elérhetetlen szerelem, amiben a hatalmi helyzetekből következik a mindenen átgázoló kapcsolat kialakulása? Milyen közhelyesnek tűnik egy tanár-diák viszony? Pedig a regény egyfelől a szerelemről szól, ahogy egy fiatal nő és egy házas apa a valóságot zárójelbe téve felépít egy vidéki panziókban és háromcsillagos hotelekben játszódó kapcsolatot, és ahogy ironikusan utalgat az elbeszélő az Amerikai szépségre és a Lolitára is. Másfelől meg arról szól, hogy a szerelem hatalomgyakorlás, önazonosságunk feladása és teljesen reménytelen ábránd, mocskos hazugság. És egyébként egy csomó minden másról is szól, ezért is lett a hét könyve.

Mucha Dorka lendületesen, néha dühösen, kicsit cinikusan, de mindenképp stílusosan vezet be minket a húszas évei elején járó elbeszélő életébe, aki barátnőjével lakik egy közös albérletben, van egy Bálint nevű fiúja, aki egy bizonyos pontig elég érdekes tud lenni, de semmiképp sem izgalmas. Látszólag minden jó a főszereplő életében, de úgy igazán nem köti le semmi a Simpson családon és az Agymenőkön kívül, a Papa Roach és a Limp Bizkit poszterek már lerohadnak a falról. Egy olyan életbe csöppenünk bele, ami egyszerre őrzi a biztonságos és vagány tinédzserkort, de már képes önazonosan megfelelni az elképzelt felnőtt nő képének, aki tényleg uralja és működteti maga körül a világot. 

Nemcsak a világot, hanem az időt is uralja a lány, aki mindenféle helyzetben számol, ezzel adva saját ritmust az életnek: “Négy és öt között bejelentem, hogy hazamegyek. Egyedül, ne kísérjen el. Már a Lehel téren vagyok, amikor hétnél járok, nem tudom, hogyan jutottam oda. Szabálytalanul vágok át a téren, de csak akkor veszem észre, amikor megállok a túloldalon, és visszanézek. Tizenegynél negyed hármat mutat az óra, én pedig egy kád forró vízben ülök, kezemben a telefonommal. Azt hiszem, józanul”. Az egész regényt, ahogy a lány életét, végigkíséri az állandó számolás, ami bizonytalanságot és kivárást is jelent, és amit olvasóként gyorsan meg lehet szokni.

A valódi történet tényleg ott kezdődik, hogy az egyetemista lány az indexébe csúsztatva megkapja a tanára telefonszámát, ami a férfi szempontjából nyilvánvalóan a hatalmi helyzettel való visszaélés, a lány szempontjából pedig kaland. Itt rögtön megjegyzem, hogy nem azért kaland, mert naiv lenne, hanem mert annyira öntudatos, hogy elhiszi, ezt a különleges helyzetet is ugyanúgy tudja uralni, mint az életében egy csomó mindent, és akkor miért ne menjen bele egy tét nélküli játékba? A Puncs attól is érdekes olvasmány, hogy nem az áldozat nézőpontjából meséli el a történetet, hiszen nem áldozatként fogja fel, hanem egy olyan egyenjogú szereplőjéből, aki nagyjából tisztában volt minden kimenetellel, és a legnagyobb hibája talán az volt, hogy elhitte, felülkerekedhet minden kihíváson, amit egy családos ember jelent. 

Minden vívódásával és önértékelési problémájával izgalmas az elbeszélői hang, bírom a helyzetekre adott reakcióit és önreflexióját, tetszenek azok a mikromegfigyelések, ahogy karaktereket és helyzeteket épít Mucha. Például az a kettős randi, ahol a Tanár úr és barátja titkos csajaikkal töltik az estét egy szállodában, és Viviennel, az escortlánnyal pálinkázik az elbeszélő titokban. Vagy ahogy a barátnőjével megdumálják és elhallgatják az életeiket.

Az egyetemen már elmosódnak a határok a tanárok és diákok között, miközben egyértelműek a szerepek és a felelősségek. A regénybeli Tanár úr nem ad jobb jegyet, nem részesíti előnyben a lányt, egyszerűen érdeklődik iránta, természetesen csak a családi élete mellett. A vizsga után nem is az egyetemen kialakult szerepek miatt áll elő egy elnyomó hatalmi helyzet. Ami nem különleges, a férfinak felesége, kislánya és karrierje is van, de folyamatosan elszabaduló libidóját titokban próbálja kielégíteni, vagyis folyamatosan vadászik. A kapcsolatot a Tanár úr irányítja, ő keres helyszínt a találkozókra, ő ad pénzt a lánynak, bár pontosan nem érteni, hogy miért, ő rendelkezik a lány idejével, ahogy testével is. A hatalmi harc akkor dőlt el, amikor beült a lány a tanár mellé az autóba, hogy az éjszakát messze az életüktől töltsék. 

A Tanár úr nem ígérget, nem hazudik, csak nem mond el mindent, és az is elég csalóka, hogy mennyire máshogy intézi az ügyet, mint a nyelvjárásgyűjtő táborban a lányra rámozduló részeg tanár, aki konkrétan megerőszakolná őt (spoiler jön, de itt van a regény dramaturgiailag legproblémásabb része, a szuperhős védelmezőként megjelenő Tanár úr személyében). Minden hazugság rendszerré válik, és azé a hatalom, aki a hazugság narratíváját létrehozza és irányítani tudja, és a Tanár úr valódi hatalmi helyzete pont ebből következik: ő hozta létre azt a világot, amiben a felesége és a szeretője ugyanolyan elnyomott szereplők.

Mucha Dorka első regénye csak egyik rétegében mesél egy bonyolult kapcsolatról és az azt működtető hatalmi helyzetről, sokat elárul generációjáról is. A háttérben érdekesen épül a környezet a szinte már anakronisztikus D-209 graffitivel, illetve a generáció is elég jól érzékelhető a kocsiban bongozó sráccal, a teszetosza, de jómódú Bálinttal, aki nagyon szeretné a lányt, az Amarilla nevű albérlőtárssal. Olvasóként bírtam volna többet ebből a generációs ütközésből, ami a Tanár úr és a lány világa között megjelenik. Jó lett volna még érzékelhetőbbé tenni, hogy bár ők ketten létre tudnak hozni egy közös, titkos világot, ám a saját életeiket soha nem fogják tudni megosztani egymással, csak a kiragadott térben és időben lehetnek egymáséik. Ezért is volt játéknak jó, kapcsolatnak borzalmas ötlet ez a viszony. 

A Puncs nagyon szép első kötet, Mucha Dorkáról tuti hallani fogunk még, mert nagyon figyel, jó érzékkel adagolja a karaktereket és vannak történetei, amiket elmesélhet. 



Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!