A társadalom nem lehet ártatlan

Valuska László | 2015. január 18. |

Első mondat:Lackó sosem ment ki éjjel a budiig, a vályogfalat vizelte le, abban bízva, nem fogják tetten érni.

A cigány maffia fiatal lányokat rabol el és kényszerít prostitúcióra, a Fekete Sereg vezetői kihasználják a problémáik miatt egy szélsőjobbos radikális, félkatonai csoportba menekülő emberek csalódottságát, akik a kisebbségben találják meg gyűlöletük tárgyát. A magyar valóság ritkán jelenik meg a magyar irodalomban, itt viszont rögtön egy akkora problémakör bontakozik ki, annyi kérdés merül fel, ami a napi diskurzusban megoldhatatlan. Kolozsi László harmadik regénye, A farkas gyomrában nem egyensúlyoz, itt mindenki csak maga miatt rohadék alak, nem a származása miatt.

A cigányok vagy a szélsőjobbosok a rohadékabbak? Kik azok az emberek, akik fekete ruhába öltözve, félkatonai szervezetben lelik örömüket? Hogyan működik a Fekete Sereg? A politikának mi köze a cigánygyilkosságokhoz? Nagy, sok szálon építkező történetet igyekezett megírni Kolozsi László.

Kolozsi László: A farkas gyomrában

Athenaeum Kiadó, 2014, 516 oldal, 3490 HUF

 

Az első oldalakon az utóbbi évtized legembertelenebb gyilkosságsorozatában találjuk magunkat: fekete ruhás emberek az éjszaka közepén megtámadnak egy cigány családot, csak a kisfiú éli túl. Tábori Zoltán Cigány rulett című szociográfiája és Fliegauf Bence Csak a szél című filmje hasonlóan mutatja meg az elképzelhetetlent, hogy valakik rasszista indítékból embereket ölnek. A fojtogató indításban rögtön az áldozat nézőpontjából látjuk az eseményeket.

“Amikor felvillant egy fegyver torkolattüze, és mindent bevilágított az udvaron, még mindig abban bízott, hogy nem őket lövik le” - a megtámadott cigány fiú gondolja azt, hogy nem őket lövik. Az esti tévéhiradó nézőinek az első reakció az lehetett, hogy ez úgyis a cigányokkal történt, vagyis nem sok közük van hozzá, viszont a regény ezzel az indítással minden olvasóját bevonja: a cigány fiúval együtt az olvasó is azt gondolja, hogy nem őt lövik le, pedig pont a példa mutatja, hogy bármi előfordulhat. Ezért volt a társadalom egésze számára sokkoló, hogy ilyen megtörténhet, miközben viszonylag gyorsan túlléptünk azon, hogy ma Magyarországon emberekre vadásznak. (Érdemes elolvasni Vágvölgyi B. András riportsorozatát a témában az ÉS-ben). Az irodalom szerepe tehát a reflektálás, és az utóbbi 15 évben megtanultuk a skandinávoktól, hogy egy olyan populáris műfaj, mint a krimi, szuper lehetőségeket nyújt az író és az olvasó számára, hogy egy-egy komolyabb társadalmi problémával bűnügyi keretben foglalkozzon. Végre tehát a magyar krimiben is találunk egy nagyon érzékeny, bátran kérdező, kritikus, ám aktuális témát feldolgozó könyvet.

A történetszálak spoilermentesen: megölnek egy cigány családot, csak a fiú marad életben; az újságírót megkeresi a Fekete Sereg egyik tagja, hogy dolgozzon nekik, elrabolnak egy lányt, az apa indul a nyomukba. Cigányok, szélsőjobbosok, rablás, magánéleti problémák. Ha ez egy tévésorozat lenne, mondjuk a Híd hangulatában, akkor egy évadnyi cselekményt kapnánk. Sűrű krimi ez, mintha A tetovált lányt olvasnánk Stieg Larssontól, csak egy sokkal veszedelmesebb, titokzatosabb és könyörtelenebb, nagyon jól megírt gonoszt ismerhetünk meg.

A történet központi alakja Fehér Gábor Budapesten élő szegedi újságíró, aki jól bokszol, sokat iszik, szélsőjobbos újságokban publikál, egyszer félrelépett, emiatt nem működik jól a házassága. A farkas gyomrában pozitívuma, hogy nincs megkérdőjelezhetetlen főhőse, csak egy olyan, akinek egy szuperképessége van, érdekli a dolgok indítéka és magyarázata, és még a lelkiismeretéből is maradt valami.

"Elfedjük csak a bajt, ha nem beszélünk arról, ami az országban van. Szerintem jelen helyzetben ez az egyetlen hiteles beszéd. Gyűlölöm a politikai korrektséget" - vitatkozik az újságíró a feleségével. Az idézetből arra következtethetünk, hogy Fehér Gábor a rendszerváltás után, a Nagy Árokásás környékén nyekkenhetett bele abba, ahogy ebben az országban, társadalomban vagy együttélésben mennek a dolgok. Talán a kiábrándultság miatt sodródhatott a szélsőjobbos újságok felé, miközben érzi, hogy ez nem kóser.

Az újságírót a Fekete Sereg egyik tagja, a kopasz Zoárd kéri fel egy munkára, és az ördöggel kötött szerződésnek ára van, sokszor megtanultuk. Fehér minél közelebb akar kerülni a Fekete Sereghez, ami egy olyan szélsőjobbos szervezet, ami általában arról beszél, hogy Magyarországot vissza kell adni a magyaroknak, mások ne élősködjenek itt, ezt nyomatékosítandó, felvonulnak egy-egy borzasztóan szegény faluban, ahol volt már akármilyen probléma cigány és magyar között. És hát nyilván van, két emberről beszélünk, csak az ő szemükben a származás mindennél fontosabb marker. Csak figyelmeztetni akartak, csak ráijeszteni a cigányokra, mondja a Fekete Sereg egyik tagja, de voltak, akik saját hatáskörükben máshogy értelmezték az egyesület feladatát. Ez a része olyan a könyvnek, mint az Amerikai História X: a szélsőjobbos, kopasz, tetovált náciról is tudnunk kell, hogy valójában nem egy megfoghatatlan dologról, hanem problémákkal küzdő emberekről beszélünk, akik a legegyszerűbben úgy találnak választ problémáikra, ha az a cigányokban megtestesül. A krimi szomorú megállapítása, hogy a szélsőjobbost és a nem szélsőjobbost sokszor kevés dolog különbözteti meg, például mindkettő számára a cigányok komoly problémát okoznak.

A konkrét makrosztorikban nagyon szépen szétválik a jó és a rossz tett, viszont tisztán látszik az is, hogy nem a cigány vagy magyar származásunk miatt vagyunk olyanok, amilyenek. Kolozsi a saját, kétkedő, bizonytalan főszereplőjét előbb egy kis faluban szembesíti előítéleteivel, később rendőr barátja is arra hívja fel figyelmét, hogy különböztesse meg az előítéletet a valóságról, ne a sztereotípiákból kiindulva próbálja értelmezni az egyes esetek. Szörnyen sok megoldatlan társadalmi problémánk van, amiket hosszú évtizedek óta cipelünk magunkkal, és az éppen futó domináns világmagyarázatok csak megerősítik ezeket a sztereotípiákat. A könyvben fikciós világában a politikának komoly szüksége volt a cigánygyilkosságokra, hogy bizonytalanságot és félelmet keltsenek.

A könyv egyik szólamát, az újságíróét E/1-ben meséli el Kolozsi, a többit egy mindentudó narrátor segítségével, de a kettő együtt nem túl szerencsés: miközben kvázi együtt nyomozunk Fehér Gáborral, az ő szempontjai alapján haladunk, látjuk a világot, pont a nyomozás maga veszik el, hogy együtt jöjjünk rá összefüggésekre, megfejtésekre, vagy együtt bizonytalanodjunk el végérvényesen. Kolozsi annyira kerek egészben látja a történetét, hogy ezt még az olvasók kedvéért se bontotta volna meg, így nincsenek elrejtett nyomok, az olvasót kevésbé vonja be a játékba (spoilerezés nélkül erről nem lehet beszélni, de Fehér családtörténetét simán fel lehetett volna építeni, hogy a kulcsjelenetben beüssön). Viszont elvitathatatlan, hogy nagy lendülettel és jól sztorizik Kolozsi, ügyesen kavarognak a szálak, ráadásul végre pörgős, nem okoskodó dialógusokat olvashatunk. A következő lépés az lehet, hogy több mozgásteret ad az olvasójának, nyomozzon vele együtt, ne csak elmeséljék neki.

A farkas gyomrában nem skandináv krimi, bár a műfajból sokat táplálkozik: olyan magyar krimi, ami nem mitizálja a szereplőket, megmutatja a társadalmi problémákat, miközben lendületes a történetvezetése, alaposan felépített a regényvilág és egy csomó nyomasztó kérdést feltesz. Kolozsi novemberben írta meg a Könyvesblognak, miért is ír krimit, miért érdekli a bűn. A Sötét szoba című cikket mindazoknak javaslom elolvasásra, akik érteni szeretnék egy író motivációit. Ebben teszi fel a kérdést, hogy milyen felelősség terheli egy gyilkosság elkövetéséért a társadalmat, sőt nem kevesebbet állít, hogy senki nem lehet ártatlan:

“Engem (...) a bűn problémája érdekel (...). Az érdekel, miért követ el valaki bűnt, miért nem néz szembe a tett elkövetése előtt annak következményeivel, hogyan élhető túl, túlélhető-e egyáltalán, ha azt érezzük, valaki halála a mi lelkünkön szárad, meg tudtuk volna akadályozni a legrosszabb bekövetkeztét. Mit gondol a gyilkos, mit gondol, aki közbeléphetett volna, de nem tette. Milyen felelősség terheli egy gyilkosság elkövetéséért a társadalmat. Bennünket, akik látszólag ártatlanok vagyunk.”

(Plusz: a könyvet egy szerkesztőnek és egy korrektornak is meg kellett volna dolgoznia, megérdemelte volna a törődést, ahogy azt is, hogy olyan írja a borítóra a szöveget, aki tudja, hogy nem Dávidnak hívják a főszereplőt, és ez nem egy fejlődésregény.)