„Bedobták a Molotov-koktélt, nehogy megfagyjanak”

.konyvesblog. | 2014. június 11. |

Tábori Zoltán: Cigány rulett

Európa Könyvkiadó, 2014, 352 oldal, 2632 HUF

tábori.jpg

A 2008-2009-es romagyilkosságok az egész országot foglalkoztatták és foglalkoztatják mind a mai napig. Tábori Zoltán (író, műfordító, szociológus, hadtörténész) most megjelent szociográfiája tíz szépirodalmi igényű riportot tartalmaz, melyek a gyilkosságok színhelyein készültek: Tábori a Mozgó Világ újságírójaként kereste fel újra és újra az érintett településeket. Látogatásai során beszélt az áldozatok családtagjaival, a szomszédokkal, a kocsmában üldögélőkkel, sőt, a rendőrökkel, polgármesterekkel is. A riportokból kibontakozó kép nemcsak a gyilkosságok színhelyeiről, hanem a mai magyar társadalom egészéről is elárul valamit. A tegnap esti könyvbemutatón a szerzővel Daróczi Ágnes (polgárjogi aktivista, népművelő, színész, mesemondó), dr. Kovács Lajos (nyugalmazott ezredes, bűnügyi szakértő) és Barna Imre (az Európa Könyvkiadó főmunkatársa) beszélgetett.

A bemutató elején Filegauf Bence videó-üzenetét vetítették le. A rendező a cigánykérdést a mai Magyarország legfontosabb problémájának tartja, mely ennek ellenére mégis tabu téma. Ha egyáltalán lehet beszélgetést kezdeményezni róla, akkor az csakis a gyilkosságsorozat kapcsán lehetséges: ezt próbálja elérni Hajdú Eszter dokumentumfilmje (Ítélet Magyarországon), az ő filmje, a Csak a szél, és most Tábori könyve, ez az átfogó szociológiai munka is. A témáról nem szabad hallgatni, hiszen a cigányság azóta is sok verbális Molotov-koktélt kap. Filegauf azt is elmondta, hogy Tábori riportjai annak idején megváltoztatták az életét: az olvasásuk után költözött Budapestre, és készítette el a Csak a szélt, mely a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medvét.

A tulajdonképpeni beszélgetés csak ezután kezdődött. Daróczi Ágnes megjegyezte, hogy a jelen lévők háromféle perspektívát testesítenek meg: dr. Kovács Lajos a szakértő, Tábori Zoltán a külső szemlélő, ő maga pedig a potenciális áldozat. Ezért leszögezte, hogy nem tud a témához másképp viszonyulni, csak így. Ezt később be is bizonyította: minden vitás kérdésben szenvedélyesen ragaszkodott az áldozatok nézőpontjához, és több ponton is bírálta a könyvet (annak ellenére, hogy fontos vállalkozásnak és követendő példának tartja). Elsőként mindjárt a cím ellen emelt kifogást: a cigány rulettről mindenkinek az orosz rulett ugrik be, ez a játék pedig a játékosok részéről öngyilkos szándékot feltételez – a romagyilkosságok áldozatainak viszont nem akartak öngyilkosok lenni, egyszerűen csak élték az életüket. Tábori válaszul elmondta: „cigány rulett” kifejezést az egyik riport-alanya, egy nyomozó használta először, arra utalva, hogy bár az elkövetők a településeket gondosan kiválasztották, magukat az áldozatokat már nem – véletlenszerűen gyilkoltak, és ebben van valami rulettszerű, hiszen ott is a vakszerencsén múlik minden.

Daróczi másik, később kifejtett kifogása az volt, hogy  bár az ügyben nem létezik abszolút igazság, csak tények vannak, és az azokhoz fűződő narráció  Tábori nem ment elég közel, az áldozatoknak nincs igazi arcuk. Ő jól ismerte őket, hiszen a Phralipe Független Cigány Szervezet elnökeként később segítette a családjukat. Tudja: ezeket az embereket nem kell szentté avatni, azonban fontos, hogy személyiségük, életútjuk és szenvedésük jól látszódjon. Szerinte ez Tábori könyvében nem valósul meg: az áldozatok perspektívája nincs kellően feltárva, viszont a polgármesterek, rendőrök nézőpontja, és a romaellenes megszólalások túl nagy teret kaptak a könyvben. Barna Imre ehhez kapcsolódva példaként idézte is az egyik rendőr humorosnak szánt megjegyzését: „Bedobták a Molotov-koktélt, nehogy megfagyjanak”. Daróczi elismerte: a könyv éppen mindezzel együtt mutatja be jól a mai Magyarországot, ám ez a kép statikus, és nem látszik maga a film: az, hogy az egyes szereplők hogyan jutottak el idáig. Tábori elismerte, hogy a riportok megírásakor inkább állóképek felvillantására törekedett, ugyanakkor hozzátette, hogy ennek ellenére például az utcakép leírásával mindig igyekezett érzékeltetni azt, amit Daróczi hiányol: az áldozatok körülményeit, történetét.

Dr. Kovács Lajost annak idején a rendőrfőkapitány kérte meg, hogy nyugdíjas szakértőként segítse a nyomozást. Az adatgyűjtés sikere egy sorozatgyilkosságnál életbevágó, hiszen a következő gyilkosság megakadályozása a cél. Ám a romagyilkosságok utáni nyomozás nem mindig bizonyult elég szakszerűnek. Ezen a ponton kisebb vita bontakozott ki a résztvevők között a tatárszentgyörgyi gyilkosság kapcsán (a sörétes puskalövés azonosításakor az orvos, a rendőr és a mentős is hibázott) de abban valamennyien egyetértettek, hogy az eljárás nem volt elég gondos, és valószínűleg jóval kevesebb malőr csúszott volna be, ha az eset, mondjuk, egy Balaton-parti nyaralónál történik.

A bűnügyi szakértő hozzátette, hogy bár végül sikerült feltárni az egész ügyet, ám az sok új kérdést vetett fel: például hogy a rendőrök között mennyi lehet a rasszisták száma. Daróczi Ágnes ehhez csatlakozva megjegyezte: a rendőröknél attitűd-tesztekre volna szükség, hogy kiszűrjék a rasszistákat, hiszen elfogadhatatlan az az érv, hogy az egész magyar társadalom előítéletes, és így nyilván a rendőrségben is megvan ugyanez az arány. Dr. Kovács Lajos szerint viszont az ilyen kiszűrésre egyelőre nincsenek megbízható módszerek. Azt is hozzátette: a rendőrök feladata az, hogy elfogják a gyilkosokat – a cigánykérdés pedig társadalmi kérdés, melyet csak a társadalom egésze oldhat meg.

Tábori Zoltán úgy vélte, hogy még magával az üggyel kapcsolatban is akadnak nyitott kérdések, ezek közé tartozik az első gyilkosság éjszakáján a helyszín másfél kilométeres körzetében, Sajóörsön és Sajószögeden történt gyújtogatás. Ismeretlen tettesek mindkét településen felgyújtották a főleg romák által látogatott kocsma ajtaját, de a rendőrség szerint az elfogott elkövetőknek nincs közük az ügyhöz. Ezek szerint két magyarázat lehetséges: vagy az elkövetői kör tágabb volt, mint eddig hittük, vagy – és ez a valószínűbb – valaki egyszerűen meghallotta a gyilkosság hírét, és ő is kedvet kapott, hogy „beszálljon”. A potenciális elkövetők köre ugyanis nagyon tág, és egészen azokig terjed, akinek a gyilkosságokról hallva semmi más nem jutott eszükbe, mint hogy igen, a múlt héten nekik is elloptak a kertjükből ezt vagy azt. Szerinte könyvének – bár bizonyára vannak hibái, és valóban inkább állóképeket villant fel – legfőbb érdeme az, hogy megmutatja: milyen apró semmiségekből fajulhat el egy-egy vita odáig, hogy áthatolhatatlan szakadékot teremtsen ember és ember között.

Barna Imre szerint Tábori Zoltán irodalmi szociográfiája rendkívüli erővel ábrázolja az érintett falvakat: egy világot, amiről bizonyára sok leendő olvasó csak innen kaphat képet. Daróczi Ágnes itt közbevetette: manapság nagyon kevés az igazi, tényfeltáró szociográfiai mű, ezért Tábori és az Európa Kiadó vállalkozása mindenképpen követendő példa. Abban valamennyi résztvevő egyetértett, hogy bár a könyv, és a róla való beszélgetés inkább csak felvázolja a problémákat ahelyett, hogy megoldási javaslatokat kínálna, mégis, talán sikerül elindítania egy olyan társadalmi diskurzust, mely közelebb vihet valamiféle pozitív változáshoz.

Szerző: Illés Zsófia