Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszett A két pápa

A vatikáni ügyek mindig is sok embert érdekeltek, már csak azért is, mert számos olyan dolog történik arrafelé a falak közt, amelyekre nincsen rálátásunk. Erre érzett rá nagyon jól Fernando Meirelles, aki A két pápa című filmjében az utóbbi évek egyik legizgalmasabb egyházi eseményét dolgozta fel: azt az időszakot, amikor XVI. Benedek lemondott (ilyen alapból évszázadok óta nem történt), majd megválasztották helyette Ferenc pápát, aki gyökeresen másképp gondolkodott az egyház feladatiról. A film kettejük életét, kapcsolatukat és elképzelt teológiai vitáikat dolgozza fel, és ezzel bevezet a katolikusokat érintő legaktuálisabb hitkérdések közé is. Ha tetszett a film, mutatunk négy könyvet, amelyből szintén számos érdekességet meg lehet tudni a két pápáról. 

Anthony McCarten: A két pápa 

Anthony McCarten: A két pápa

Fordította: Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2019, 265 oldal, 3280 HUF

 

Anthony McCarten alapos kutatómunkát végzett, hogy megírhassa a jelenlegi és az előző szentatya történetét, illetve azt, hogy pontosan hogyan zajlott a hatalomváltás a két – egyébként elég külömbözően gondolkodó – pápa között. 2013 februárjában az egyház történetében ugyanis egy viszonylag szokatlan dolog történt: XVI. Benedek váratlanul benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hír hallatán a római Sixtus-kápolnába sietett, hogy kiválasszák az utódját. Ekkor egy újabb váratlan fordulat következett: megválasztották Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát. A ​mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának szerzője ebben a könyvben bemutatja a két pápa életútját és jellemét, de a vatikáni világ rejtelmeibe is betekintést nyújt. 

Solymári Dániel, Pallós Tamás: Ferenc pápa útján - 21. századi beszélgetések 

Solymári Dániel, Pallós Tamás: Ferenc pápa útján - 21. századi beszélgetések

Athenaeum Kiadó, 2016, 235 oldal, 3990 HUF

 

Ferenc Pápa 80. születésnapjára jelent meg az első magyar szerzők által készített kötet, amely Bergoglio életéről és munkásságáról szól. A Ferenc pápa útján egyrészt bemutatja a szerény Buenos Aires-i érseket, akit 2013-ban megválasztottak a katolikus egyház élére, másrészt a gondolatainak, megnyilvánulásának értelmezésében segít. A kötet tizenkét közéleti személyiség – Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter – szemszögén keresztül mesél a pápáról, akinek a kijelentéseire az egész világ figyel. 

Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság – Beszélgetések Andrea Torniellivel 

Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság – Beszélgetések Andrea Torniellivel

Fordította: Todero Anna,Helikon Kiadó, 2016, 115 oldal, 2999 HUF

 

2016-ban Ferenc pápa az egyik prédikációjában rendkívüli szentévet hirdetett: az irgalmasság évét. Andrea Tornielli ennek ürügyén úgy döntött, személyes beszélgetéssorozatot kezdeményez az egyházfővel, melyben rákérdez, mit is kell pontosan értenünk az irgalmasság fogalmán, és miért tartja ezt a legfontosabb, legégetőbb kérdésnek. Az interjúkból egy kötet született, az Isten neve irgalmasság, amelyben  a pápa állást foglalt sok fontos, aktuális kérdésben. Válaszaiban többek között kitért az emberiség sebzettségére, a börtönviselteknek való megbocsájtás szükségességére, a homoszexuális emberek elfogadására és az egyház működésének hibáira is. A kötet által felvetett legfontosabb témákról ITT írtunk bővebben. 

Lukács László: Az igazság munkatársa – Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa élete és műve

Lukács László: Az igazság munkatársa – Joseph Ratzinger – XVI. Benedek pápa élete és műve

Szent István Társulat, 2016, 514 oldal, 3600 Huf

 

Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek nyolc éven át volt pápa, míg 2013-ban le nem mondott. Lukács László kötetében nemcsak az életútját mesélte el, de tanulmányaiban az egykori szentatya gondolatvilágát, teológiáját és pápaságának legfontosabb eseményeit is bemutatta. A kötet címe XVI. Benedek püspöki jelmondatára utal: Ratzinger hitt az igazság szolgálatában, amely Isten szeretetének fényében bevilágítja a történelmet és minden egyes ember életútját. A szentatya még személyes ajánlást is írt a könyvhöz: „A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel, mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!