Képzeljünk el egy kisgyereket, aki őrületesen rajong az űrhajókért, folyamatosan modellekkel játszik, arról ábrándozik, hogy asztronautaként vág neki a nagy, sötét ismeretlennek, és természetesen lélegzetvisszafojtva figyeli a NASA tevékenységét is – majd felnő, és űrhajós lesz belőle, és másfél millió kilogrammnyi égő üzemanyagon lovagolva, széles vigyorral az arcán száguld a sztratoszféra felé. Valahogy így érezheti most magát Az ébredő Erő, az új Star Wars-film írója, rendezője, J. J. Abrams, aki úgy kezdte, mint sok millió másik ember: elvetemült rajongóként, akinek kisfiús lelkesedése még most, az ötvenhez közeledve is megmaradt. A Star Wars az ő űrhajója. Már pusztán Az ébredő Erő leforgatásával is teljesült élete egyik (?) legnagyobb álma, hiszen együtt dolgozott Harrison Forddal, Mark Hamill-lel, Carrie Fischerrel, illetve A Birodalom visszavág és A jedi visszatér forgatókönyvírójával, Lawrence Kasdannal, és a saga összes eddigi részének zeneszerzőjével, John Williamsszel. Decemberben jelent meg Abrams hihetetlen összetett könyve, az S. - Thészeusz hajója, amihez hasonlót még mi sem láttunk: egyszerre társasjáték, kirakós és több szálon futó történet.
J. J. Abrams, Doug Dorst: S. - Thészeusz hajója
Fordító: M. Bíró Júlia, Geopen Kiadó, 2015, 456 oldal, 8990 Ft
Az író-rendező 11 éves volt, amikor 1977-ben mozikba került George Lucas korszakalkotó sci-fi kalandja, és mint oly sok más gyerek (és felnőtt) akkoriban, két órán át tátott szájjal bámulta a vásznat, és örökké az arra felfestett univerzum bűvkörébe került – sőt, igazából már akkor megragadta ez a világ, amikor találkozott egy újságban a film első hirdetéseivel, és Ralph McQuarrie eredeti, híres koncepciós rajzaival. Ahogy egy interjúban megfogalmazta, a moziban olyasvalamit látott, amilyet még soha korábban. Ez persze hosszú távon még nem feltétlenül jelent semmit: milliókra volt óriási hatással a Star Wars, mégsem lett belőlük filmrendező – csakhogy Abramsnek volt hozzájuk képest egy nagy előnye: filmes családba született. Apja már a 70-es évek közepétől tévés producerként dolgozott, és a mai napig aktív, sőt, 2012-ben, rákban elhunyt anyja is belekóstolt a szakmába. Ami még fontosabb: apjának már a 70-es években is volt egy Super 8-as kamerája. Abrams űrhajójának kilövőállása készen állt.
Már tinédzserként is Spielbergnek dolgozott
Abrams nyolcéves korától kezdve szorgalmasan készítette amatőr sci-fi és horrorfilmjeit, és tinédzserkorában már tényleges sikereket is fel tudott mutatni: egy helyi Super-8-fesztiválon olyannyira felfigyeltek a műveire, hogy még a Los Angeles Times egy ifjú tehetségekről szóló, „A filmkészítés szakállatlan csodái” című cikkében is főszerepet kapott – főbb inspirációiként Steven Spielberget és John Carpentert jelölte meg a hasábokon. Ezt a cikket olvasta maga Spielberg is (1981-ben, nem sokkal az első Indiana Jones bemutatása után vagyunk), aki egy hollywoodi filmbe illő fordulattal felkereste az akkor 15 éves fiút és barátját, Matt Reevest, a Cloverfield és A majmok bolygója: Forradalom későbbi rendezőjét, hogy kockáról kockára restaurálják saját gyerekkorának amatőr Super-8-as filmjeit. Abrams erről később azt mondta, hogy olyan volt, mintha felhívta volna őt a Louvre, hogy porolja le a Mona Lisát.
J.J. Abrams (kép forrása)
Egy évvel később megkapta első filmes munkáját, igaz, jó messze Spielbergtől, és tőle teljesen függetlenül. Többször is írt levelet a Cinamagic nevű magazinba, amely amatőr Super-8-filmeseknek szólt – és ezt a magazint történetesen Don Dohler alapította, aki meglehetősen olcsó és őrült B-horrorokkal szerzett nevet magának. Mivel Abrams a zenét is maga szerezte amatőr filmjeihez, ez is szóba került a levelezésben, és Dohler egyszer csak megkérdezte a fiút, nem akarna-e zenét komponálni az ő legújabb filmjéhez – mindezt anélkül, hogy egyetlen hangot is hallott volna a szerzeményeiből. Abrams megírta a zenét, és ezzel felkerült a Nighbeast című, 1982-es, borzasztóan gagyi sc-fi-horror stáblistájára. Később azt mondta, akkor úgy érezte, ezután máris boldogan halna meg. Harmadik mozifilmje, a 2011-es Super 8 egyébként éppen ennek a korszaknak, az amatőr gyerekfilmeseknek és a spielbergi sci-finek állít sajátos emléket.
Rejtélyek bűvöletében
Abrams végül a főiskolán jutott igazán a tűz közelébe: ekkor már forgatókönyvírással próbálkozott, és Hollywood meg is vette az egyik vígjátékát, amelyből végül 1990-ben elkészült első komolyabb filmje, a Filofax, avagy a sors könyve James Belushival a főszerepben. A 90-es években több ismert filmet is írt (Csak egy lövés Harrison Forddal, Halhatatlan szerelem Mel Gibsonnal, Armageddon Bruce Willisszel), de a világ két sorozatának, az Aliasnak és a Lostnak köszönhetően jegyezte csak meg igazán a nevét. Utóbbi, a különös és veszélyes szigeten rekedt repülőszerencsétlenség túlélőinek története 2004-ben indult, és egybefüggő, monumentális sztorijával, rejtélyeinek sokaságával, sajátos szerkezetével (folyamatosan a cselekménybe ágyazott flashbackek) óriási sikert aratott, kultszenzációvá vált, és a tévés szériák 2000-es években bekövetkezett forradalmához, fejlődéséhez is hozzájárult.
A Lost egyben először prezentálta hangsúlyosan azt a történetmesélési módszert, amely azóta is meghatározó Abrams munkásságában: ezt ő csak „Mystery Box”-nak nevezi, és az a lényege, hogy a cselekményt egy rejtély (vagy rejtélyek) mentén határozza meg, úgymint: Mi az a sziget, amelyen a túlélők újabb és újabb furcsaságokba botlanak? Ki valójában Benedict Cumberbatch karaktere a második Star Trekben? Kicsoda a rejtélyes V. M. Straka, aki után az S. című könyv olvasói kutatnak? Miféle lény szabadult el a Super 8-beli kisvárosban? Abrams számára azonban nem is annyira a rejtély megoldása, vagy akár a megoldáshoz vezető út a fontos, hanem mindaz, amit a rejtély megléte kivált, és mindaz amit jelképez: a bizsergető feszültség, a várakozás, a gondolkodás és a lehetőségek izgalmas tárháza. Mindezt olyannyira komolyan gondolja, hogy egy külön webshopot is indított Mystery Box néven, ahol különböző méretű, aprólékosan megtervezett, gyönyörű kivitelezésű rejtélydobozokat lehet vásárolni: tartalmukat csak akkor tudja meg a vevő, ha otthon kinyitja, de az oldal egyik mottója épp az, hogy „rajtad múlik, kinyitod-e egyáltalán”. Mert a rejtély csak addig izgalmas, amíg le nem lepleződik.
S.: könyv a könyvben, rejtély a rejtélyben
Abramset ugyan elsősorban a filmes munkáiról ismeri a világ, de 2013-ban segédkezett egy könyv, az S. megírásában is – pontosabban ő találta ki a mű teljes történeti és vizuális koncepcióját, a megírását pedig Doug Dorstra bízta. Márpedig az S. lényege és fő vonzereje éppen az előbbi aspektusaiban rejlik. Az S. egyrészt egy nagy titkok övezte (fiktív) irodalmi óriás, V. M. Straka utolsó, 1949-es regényét, a Thészeusz hajóját foglalja magában – ez egy amnéziás férfi megpróbáltatásait követi, ahogy egy különös, ijesztő hajón kutatja saját múltját és identitását. Az S. azonban az előbbi regény margóin elmesél egy másik történetet is: két egyetemista, egy nő és egy férfi kommunikál egymással a Thészeusz hajója lapjainak margóin, Straka eredeti szövegét elemezve, magyarázva, kutatva, és egymást egyre inkább megismerve.
A koncepciót tovább színesíti, hogy a könyvtári példányként designolt könyv olyan újságkivágásokat, fényképeket, képeslapokat, leveleket és egyéb papírokat, dokumentumokat is tartalmaz, amelyeket a Thészeusz hajója említett olvasói hagynak ott egymásnak a lapok között. A kötet tűpontos megtervezésével, a bonyolult, de dizájnszempontból makulátlanul kivitelezett koncepcióval (a két olvasó margókra írt jegyzetei, levelezései különböző színeinek is jelentősége van) Abrams félig-meddig vizuálissá alakított egy többnyire szigorúan prózai formátumot. És ahogy a Mystery Box-módszernél általában, itt sem elsősorban a rejtély – ki volt valójában V. M. Straka? – a fontos, hanem a két egyetemista viszonya, vagyis a történet emberi tényezője.
A beteljesült álom
Ha lehet hinni a róla szóló híreknek, a vele készült interjúknak, akkor Abrams soha nem nőtt fel igazán: 1998-ban alapított, Bad Robot nevű produkciós cége a mai napig gyerekkora relikviáival van kidekorálva. Játékok, képek, figurák, poszterek, VHS-kazetták hirdetik a 70-es és 80-as évek mozis és tévés klasszikusainak dicsőségét a Star Warstól a Homályzónáig, a sci-fiktől a horrorokig. Egy profi, de gyereklelkű filmes kezében pedig aligha van rossz kezekben George Lucas öröksége.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.
