Első blikkre azt gondolhatnánk: íme, egy igazi rétegkönyv. Hiszen kit érdekelhetnének kortárs „young adult”-könyvek, meg „húzós” regények, fura drámák, pláne versantológiák; mindezt ráadásul nyakon öntve egy csomó tanári modullal (azaz a teljes tananyag önállóan kezelhető nagyobb – esetleg több tantárgyat is átfogó –, meghatározott időtartammal is behatárolt részével). A válasz – úgyszintén első blikkre – adja magát: igényes, (még) nem kiégett, önképzésre készen álló tanárok, esetleg néhány, egészen elvetemült, ezért bölcsészpályára, így emelt szintű magyar érettségire készülő nagygimnazisták alkotják a célcsoportot. És nyilván ők lesznek az elsődleges olvasók, de A Fausttól a Szívlapátig annyira izgalmas és egyedi kötet, hogy remélhetőleg sokkal szélesebb közönsége lesz, így a saját jelenük szellemi mozgásai iránt érdeklődő, valamennyi nyitott szellemű olvasó.
Balajthy Ágnes-Fenyő D. György; Ruff Orsolya-Vinczellér Katalin; Szekeres Nikoletta-Varga Betti: A Fausttól a Szívlapátig
Tilos az Á Könyvek, 2019, 368 oldal, 2990 HUF
Mindnyájan emlékszünk az érettségi előtti utolsó, hajszolt és szorongásokkal teli tanévünkre: miképpen vívott magyartanárunk heroikus harcot az idővel, hogy a tanév végére sikerüljön, mondjuk, Pilinszky költészetéig, vagy Ottlik Iskola a határonjáig eljutnia; de ha esetleg Esterházyba, Mándyba, Parti Nagy Lajosba sikerült egy kicsit beleszagolni, akkor már biztosan fanatikusan elhivatott tanerőhöz jártunk. Holott – mondja például a kortárs magyar nyelv és irodalom oktatásának elitkommandója, a Magyartanárok Egyesülete – a közoktatás feladata nem az, hogy a Gilgames-eposztól a Harmonia caelestisig minden korszak minden remekművével tisztában lévő irodalomtörténészeket oktasson, hanem az, hogy egyrészt a hétköznapok szintjén kompetens szövegértőket és -alkotókat neveljen (akik képesek például szakirodalmat is értelmezni és megszövegezni egy beadványt is az önkormányzathoz), másrészt olyan embereket, akik élethossziglan értőn, érzőn és nyitott szellemmel fordulnak művészi szövegek felé. Az előző cél észszerűségét könnyű belátni, és nyilván az utóbbi is magától értetődőnek tűnhet, de remélhetőleg minél több ember fog ráébredni az önismeret elmélyítésének arra a különleges lehetőségére, amit az irodalmi szövegek jelentenek. Hiszen a műalkotások befogadásakor-értelmezésekor mindig az idegenség, a szöveg idegenségének problémájával találkozunk. És míg párbeszédbe kerülünk a művel, megpróbáljuk kérdéseit és állításait megérteni, és magunk is kérdezünk tőle, vitatkozunk vele, addig a megismerésnek olyan új szempontjai és módszerei tárulnak föl előttünk, amelyek modellt adhatnak külső-belső környezetünk, sőt önmagunk nem ismert tartományainak értőbb-érzékenyebb megértéséhez.
És mivel az önismereti téttel rendelkező szövegértelmezés amúgy is meglehetősen nagy szellemi kihívás, vajon nem észszerű-e, ha az olvasó a saját jelenének nyelvhasználata és világképe felől közelíti meg először ezt a nehéz terepet? Ebből a pedagógiai és módszertani megfontolásból született meg A Fausttól a Szívlapátig című kötet, melynek fejezetei már a szerkezet szintjén is a dialogicitás logikája mentén szerveződnek: a tizennégy fejezet mindegyikében először egy irodalomkritikus /irodalomtudós tanulmányát olvashatjuk az adott műről, majd következik egy gyakorló magyartanár kidolgozott foglalkozásterve, tanórákra/tömbökre lebontva, kérdésekkel, feladatokkal, az egyéni-, pár-, csoportmunka sajátosságaira odafigyelve, a frontálistól a kooperatív csoportmunkáig gazdag módszertani repertoárt felvonultatva. A fejezetek két nagy tömbje termékeny párbeszédbe lép egymással: a tanulmányban körüljárt problémák mintegy a szemünk láttára válnak szellemi felfedezéssé, szisztematikus értelmezői munkává, a megismerő tevékenység felfedeztetésének és közös kimunkálásának élményszerű gyakorlóterepévé. Nem tanárok számára is érdekfeszítő olvasmányok lehetnek a foglalkozástervek, amennyiben azokat a kognitív és érzelmi folyamatokat, amelyeket általában reflektálatlanul élünk át olvasás közben, ezek a modulok mintegy felszínre hozzák, szerkezeti elemeire bontják, tudatosítják számunkra. A kötet valamennyi olvasója ily módon tudatosabb szövegértővé válhat, felnőtt ember számára pedig a reflexivitás a művészettapasztalatnak nem „csupán” egzisztenciális mélységét növeli, hanem az örömteliségét is fokozza.
A kötet a kortárs magyar irodalom széles spektrumán dolgozik: olvashatunk detektívregényről (Kondor Vilmos: Budapest noir), több nevelődési történetről (Mészöly Ágnes: Szabadlábon; Szécsi Noémi: Gondolatolvasó), melyek élnek a digitális kommunikáció önelrejtő/önmegismerő lehetőségeivel is (például: Laboda Kornél: MátéPONTindul; Tasnádi István-Jeli Viktória: kettős:játék), különleges színpadi és olvasási eljárásokban bővelkedő drámáról (Tasnádi István-Jeli Viktória: kettős:játék), sajátos szövegtestként működő novelláskötetről (Tóth Krisztina: Pixel), a szerelmi költészet és olvasásának különleges játékát föltáró verseskötetről (Varró Dániel: Szívdesszert) stb. A nagyon színvonalas, okos tanulmányok számos regiszteren szólalnak meg: az irodalomtudományi igényességgel megfogalmazott műfaji és formatörténeti kérdésektől kezdve (például: Szekeres Nikoletta: A Fausttól a Need for speedig), a szociális-mentális veszélyeztetettség reflexióján át (például: Szekeres Nikoletta: Cápa vagyok), a kortársainkon keresztül felénk forduló stílus- és eszmetörténeti hagyomány ma is égető kérdésfelvetéséig (például: Ruff Orsolya: Kazinczy bosszúja). Hasonlóképpen: a foglalkozástervek részletesen kidolgozott és „csupán” javaslatként felvillantott megjegyzései, kérdései, feladatai is ugyanazt sugallják: itt és most történik alakul, lélegzik, lüktet egy hallatlanul gazdag, sokrétű és színes irodalmi élet, amely tárt karokkal vár minket. A Fausttól a Szívlapátig című kötet – melyet remélhetőleg több hasonló fog követni – azt bizonyítja, hogy bátran elfogadhatjuk az invitálást.
Szerző: Szarka Judit
