Nemes Nagy Ágnes azt vallotta, a gyerekek ösztönösen keresik és teremtik meg a szépet
ro

Nemes Nagy Ágnes azt vallotta, a gyerekek ösztönösen keresik és teremtik meg a szépet

2022. január 3-án lesz 100 éve, hogy megszületett Nemes Nagy Ágnes, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. A felnőtteknek szánt művei mellett sokat írt gyerekeknek is. Nyitókép: Fortepan / Hunyady József
Nemes Nagy Ágnes
Kósza varjak
Ill.: Szegedi Katalin, Móra. 2019, 34 oldal
-
  • Nemes Nagy Ágnes hároméves korában írta első versét - „A büszke tehén a réten áll. Csak áll” -, melyet szülei még nem tartottak igazi műalkotásnak, később viszont természetes önkifejezésnek tekintették lányuk lírába foglalt gondolatait.
  • Nyomtatásban először a Mi Utunk című református diáklapban jelentek meg versei, az első költő, aki támogatta fejlődését középiskolája, a Baár–Madas Református Leánylíceum igazgatója, Áprily Lajos volt. Neki is köszönheti alkotásait átitató természetszeretetét és látásmódját.
  • Kerkity Olgának adott interjújában így határozta meg magát:

    „20. századi vagyok.

    Költő, esszéista, tanár, gyermekeknek író és fiatalokkal sokat foglalkozó. Régebben megkérdezték tőlem gyakran, hogy pesszimista vagy optimista vagyok-e. Ezek a kérdések a mai világban egy kicsit háttérbe szorultak. Nos így tudnék erre a kérdésre válaszolni: olyasféle dolog ez, olyan szeretnék lenni, mint a narancs, amely tudvalevőleg a legkeserűbb gyümölcs, de úgy a legkeserűbb, hogy a legtöbb édesítőanyag van benne. Hát így vagyok én optimista vagy pesszimista.”
  • Bár Budapesten látta meg a napvilágot, Nemes Nagy Ágnes családja Partiumból származik. Távoli rokonság fűzte Adyhoz, Kaffka Margithoz, költői formálódására Vörösmarty, Babits, József Attila is hatással voltak.
  • A második világháború borzalmainak megélése mély nyomot hagyott benne. Ez, ahogy számos kortársa esetében is, visszaköszön alkotásaiban, melyeket többek között a férjével, Lengyel Balázzsal közösen alapított folyóiratban, az Újholdban publikált. Utóbbiban olyan szerzők művei jelentek meg, mint Szabó Magda, Mándy Iván, Pilinszky János, Rába György, Somlyó György, Vidor Miklós, akik a Nyugat negyedik generációjának tartották magukat.

-

  • Nemes Nagy első kötete 1946-ban jelent meg. Egy interjúban a művészetet örömszerzésnek nevezte, egy másik nyilatkozatában a költészetet késleltetett gyógyszerhez hasonlította, mely később hat, mint gondolnánk, de maradandóbban.
  • Szerinte a gyerekek született élményszerző képessége bármilyen hétköznapi tapasztalásban képes felfedezni az érdekes, értékes, örömszerző motívumokat, amiket élvezetes formában képesek továbbadni. Ez a képességük sajnos hamar megszűnik.
  • 1954–1958 között a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára volt, 1958-tól pedig szabadfoglalkozású író.
A tervek szerint kora tavasztól lesz látogatható a Nemes Nagy Ágnes meseösvény, melyet a Móra Kiadó, az Aktív Magyarországgal közösen valósít meg, és melyet a Digitális Vándor alkalmazás segítségével járhatnak végig családok, kisiskolás gyerekcsoportok és minden versrajongó. Az ösvényt, hasonlóan a korábbi Vuk meseösvényhez, a Budai-hegységben alakítják ki, és az Nemes Nagy Ágnes 12. kerületi, Böszörményi úton található néhai otthonától indul majd.
  • Tizenegy év hallgatás után jelentkezett új felnőtt kötettel Szárazvillám címmel, és ezután két gyermekirodalmi kötet következett: Az aranyecset 1962-ben, majd a Lila fecske 1964-ben, majd 1969-ben a Napforduló. Gyermekversei folyamatosan jelentek meg a lapokban 1960-tól kezdve.
  • Gyereklírához fűződő kettős viszonyáról sokat elárulhat, hogy verseinek gyűjteményes kötetei egy kivételével nem tartalmazzák gyermekverseit. Egy vele készült interjúban a következőképp fogalmazott: „...rájöttem, hogy a gyermekvers: műfaj. Itt lehet valamit csinálni. Híve vagyok annak, miszerint

    a jó gyerekvers is ugyanolyan verscsírából indul ki, mint a valódi vers.

    Csak a feldolgozási módja, az előadási módja más. És hát ott is el tudtam játszadozni millióféle formával, rímmel, a magyaros ritmus meg a mértékes ritmus összecsengetésével, ahogy Weöres Sándortól tanultuk mindannyian”.
  • Mikor Földes Anna arról kérdezte, mi a szerepe a szépségnek, elmondta, hogy a gyerekek ösztönösen keresik és teremtik meg a szépséget. A versmondás esetén sem maga a vers, sokkal inkább a szavakkal, ritmussal való játék és az abban való gyönyörködés, a világ a szavakkal való felfedezése és birtokbavétele tölti el őket örömmel.
Évforduló alkalmából Nemes Nagy Ágnes Az aranyecset című művét a Zichy Szín-Műhely művészei állítják színpadra Szitha Miklós, Liszt-díjas ütőhangszer művész, zeneszerző által komponált zenével. A családi verses-zenés mesejátékot 2022. január 14. péntek este 7 órakor mutatják be a budapesti 6SZÍNben.

Forrás: Móra Könyvkiadó

Hírlevél feliratkozás