Hogyan alakítják a fejlett technológiák az orvoslás és az egészségügy jövőjét? Hogyan készülhetünk fel a lehetséges forgatókönyvekre? Dr. Meskó Bertalan jövőkutató úgy véli, a jövő elemzése nemcsak szakértőknek való, hanem bárki számára elérhető, és különösen fontos a gyors technológiai változásokkal és temérdek információval teli világunkban. Ráadásul a szerző szerint nem csak a klímaváltozással vagy az AI térnyerésével kell foglalkozni: a legnagyobb veszély ugyanis szerinte az, ha elveszítjük a reményt a jövő iránt. Ha úgy hisszük, hogy a jövő rajtunk kívül történik, és sem befolyásolni, sem megérteni nem tudjuk, akkor lemondunk róla, még mielőtt elérne minket. Valójában többféle jövő létezik, a könyv pedig tudományos alapú, de gyakorlatias és könnyen alkalmazható eszközöket kínál arra, hogyan készülhetünk fel rájuk.
Dr. Meskó Bertalan: Térkép a jövőhöz - Jövőkutatás mindenkinek (részlet)
A sokkoló ma
Asimov pszichohistóriája a bizonytalanságok feletti kontroll megnyugtató látomását kínálja a jövő előrejelzésén keresztül. A mai világban, úgy tűnik, ennek az ellenkezőjével kell szembesülnünk. A tisztánlátás helyett olyan információáradat zúdul ránk, amely megnehezíti az összpontosítást, a tervezést, vagy akár csak azt, hogy elképzeljük, mi jöhet a következő pillanatban.
Miközben igyekszünk a képességeink, lehetőségeink és tudásunk legjavát nyújtva élni az életünket, egyre nehezebbé vált egyszerűen csak azt felfogni, hogy az adott napon mi mindennel kell foglalkoznunk.
Annyira eláraszt minket a jelen, hogy már arra sem marad időnk, hogy tanuljunk a múltból, vagy tudatosan készüljünk a jövőre.
Az információdömping közepette még az is hatalmas kihívást jelent, hogy rendkívüli események nélkül vészeljünk át egy átlagos napot.
Nézzük csak meg, mi mindenre kell figyelnie egy átlagembernek:
• a televízióban, az újságokban és az interneten megjelenő hírekre;
• a közösségimédia-csatornákon felbukkanó fotókra, videókra, a barátok bejegyzéseire és a reklámokra;
• a munkahelyi jelentésekben és feladatokban lefedett témákra;
• pletykákra és beszélgetésekre;
• meg kell terveznie, hogyan, mit és mikor egyen, és mikor szánjon időt a testmozgásra, illetve mikor törődhet saját magával, a családjával és a közösségével;
• Aztán figyelnie kell a rendelkezésre álló technológiákból, például okostelefonokból, tabletekből, autókból, képernyőkből, számítógépekből, okosórákból, sőt most már a mesterséges intelligenciától (MI) érkező állandó értesítésekre is. (Hacsaknem egy erdőben él, ahol nincs hozzáférése a modern technológiához és a civilizációhoz…)
Amikor a problémát felvetettem Rebecca Costa amerikai szociobiológusnak és jövőkutatónak, a The Watchman’s Rattle (Az őrszem riadója) című könyv szerzőjének, leszögezte, hogy evolúciós szempontból alkalmatlanok vagyunk arra, hogy szembenézzünk ennyi kihívással.
Evolúciós szempontból közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor a racionális döntésekhez szükséges információhalmaz meghaladja az emberi agy mára kifejlődött képességeit.
Egyszerűen szólva, képtelenek vagyunk mindent megtudni mindenről, ami az életünket érinti. Megszületett egy „szakemberekből” álló új társadalmi réteg. Adószakértők, ügyvédek, orvosok, tudósok, kertészek, fogorvosok, táplálkozási szakemberek. És a szakemberek mellett az egyre több összetett információ alkotta egyre magasabb hegyek értelmezőire is támaszkodunk. Barátokhoz, vezetőkhöz, médiaszereplőkhöz, influenszerekhez fordulunk a könnyebb megértés érdekében.
Ráadásul a 21. században az életszínvonal sokkal magasabb, de a megteremtése is költségesebb, mint valaha. A gyerekek felnevelése jelentős anyagi teherré vált. Az Egyesült Államokban például egy gyermek felneveléséhez szükséges költségeket a születésétől 18 éves koráig ma már több mint 310 ezer dollárra becsülik (ami több mint 100 millió Ft), és ez 9 százalékkal több, mint néhány évvel ezelőtt. A felsőfokú tanulmányok tandíja még az inflációval kiigazítva is 169 százalékkal emelkedett 1980 óta.
A lakhatási költségek is az egekbe szöktek. Az Egyesült Államokban a 2020-as évekre a lakások átlagos ára 45 százalékkal nőtt az előző évtizedhez képest, miközben a bérek mindössze 14 százalékkal emelkedtek, így sokak számára egyre kevésbé elérhető az ingatlantulajdon.
A technológia és az életritmus gyorsulásával párhuzamosan szaporodnak a velünk szemben támasztott követelmények. 1950 és 2018 között az USA termelékenysége 300 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy a munkavállalók közel háromszor annyi terméket állítanak elő óránként, mint 1950-ben. A kutatások azt is kimutatták, hogy
egy átlagos ember naponta körülbelül 63 értesítést kap az okostelefonján, ami állandó ún. döntési fáradtságot idéz elő.
Ezek a nyomást gyakorló folyamatok ugyanúgy működnek, mint egy összetett videójáték, amelyben minden új szinten nagyobb kihívásokkal néz szembe a játékos.
Egy életre szóló elkötelezettséget, sokévnyi kemény munkát és folyamatos napi döntéshozatalt igényel a gyereknevelés, a társadalmi életben való aktív részvételünk, illetve már pusztán az is, hogy próbáljuk jól érezni magunkat a bőrünkben.
Ha valaki képes viszonylag jól működtetni az életét, az már önmagában bravúr. Hiszen egyre összetettebb feladat megtanulni átlátni az információs életciklusokat, a politika világát vagy az üzleti környezetet, megérteni az egyre szövevényesebb mögöttes összefüggéseket, tartalmakat és teendőket. A szakmai pályafutásunk kezdetétől fogva kénytelenek vagyunk további időt szánni tanulásra és továbbképzésre, mert a modern élet egyre speciálisabb készségek elsajátítását követeli meg tőlünk.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint sok ország felemelte a tanköteles életkor határát, így a diákok több évet töltenek az iskolában és a felsőoktatásban, mint korábban. Az OECD-országokban az oktatás átlagos időtartama ma körülbelül 15 év, szemben a néhány évtizeddel ezelőtti 10–12 évvel.
A Világgazdasági Fórum jelentése szerint 2027-re a munkaerőpiacon jelen lévő munkavállalók közel fele kénytelen lesz átképezni magát, ha lépést szeretne tartani a folyamatosan változó munkahelyi követelményekkel. A folyamat szélesebb körű tendenciát tükröz, amely arra készteti a szakembereket, hogy online tanfolyamok vagy munkahelyi képzések keretében folyamatosan frissítsék a tudásukat többnyire a digitalizáció, az adattudomány és a mesterséges intelligencia területein.
Mindezek a trendek és kihívások arra kényszerítenek bennünket, hogy a figyelmünket fokozottan összpontosítsuk a jelenre, vagyis az életnek arra a szeletére, amelyről feltételezzük, hogy még képesek vagyunk irányítani. A múlt, bár fontos, mégis távolinak tűnik, míg a jövőt gyakran nyomasztónak és bizonytalannak látjuk. A jövővel kapcsolatos aggodalmainkat gyakran elhessegetjük azzal, hogy „lesz, ami lesz”.
A technológiai változások gyors üteme, a gazdasági nyomás és a folyamatos önfejlesztés arra kényszerítenek minket, hogy szünet nélkül a jelennel foglalkozzunk, és megnehezítik, hogy képesek legyünk egyet hátra lépni, és ránézni az átfogó képre. Így pedig fennáll a veszély, hogy szem elől tévesztjük a nagyobb összefüggéseket, hogy nem mérjük fel a tetteink hosszú távú következményeit, és
elszalasztjuk egy olyan jövő tervezésének a lehetőségét, amelynek alakításában aktívan részt vehetnénk, nem pusztán reagálhatnánk rá, mire elérkezik.
De így fejlődtünk azzá az emberiséggé, amelyet ma alkotunk. Őseinktől kezdve, akik gyűjtögetésre és vadászatra rendezkedtek be a túlélés érdekében; az előttünk élő generációkon át, akik jólétre, szabadságra és tevékenységeik folyamatos fejlesztésére törekedtek; egészen korunk emberéig, aki kénytelen a folyamatosan növekvő információmennyiséget befogadni és feldolgozni.
Az lenne az új életfeladatunk, hogy ne vesszünk el az információk tengerében, hanem értelmet és irányt találjunk benne.
Nyitókép: Facebook, Mensa HungarIQa