Az eredetileg saját blogján esszésorozatként publikált szöveg olyan gyorsasággal lett egyre népszerűbb, hogy Cory Doctorow újságíró, emberjogi aktivista és sci-fi író könyvben foglalta össze mondanivalóját arról, miért is lett szerinte pocsék hely az internet az elmúlt években. A figyelemfelkeltő cím egyébként egy, a szerző által megalkotott kifejezés (angolul enshittification), amelyet az Amerikai Nyelvészeti Társaság 2023-ban az év szavának választott. Nem szépsége, sokkal inkább aktualitása és korszellemet megragadó hatása miatt.
A nagy elszaródás című kötet (olvass bele itt) hasonlóan szókimondó hangvétellel magyarázza el a hirdetési piac manipulálásának mikéntjét és következményeit. Nem véletlenül hangsúlyoztam a cikk elején, hogy a könyv blogbejegyzések nyomán született, azaz véleményműfajon alapul. Ennek ellenére könyvként talán elfért volna a hangvételben egy kicsit több objektivitás, esetleg a kritizált csoportoktól egy-egy szereplő megszólaltatása (ahogy azt például az orvosi témájú Vakfoltok című kötetben megkaptuk).
Lehet, hogy csak az újságíró énemet piszkálta ez a fajta közlés, de néha azért azt éreztem, hogy tényszerűsített véleményt olvasok: még akkor is, ha abszolút hihető példákkal tűzdelték tele a kijelentéseket, és ha teljes mértékben értettem a szerző tehetetlen dühét.
Bizalomépítés az átverés reményében
Ezzel együtt rengeteg fontos dolog kerül elő a könyvben, amivel mindenképp érdemes szembesülni annak, aki használ okostelefont, appokat, közösségi médiát, vagy csak néha rendel a netről. Tehát mindenkinek. Doctorow főként azt igyekszik bemutatni nekünk, miképpen használják ki a jóhiszeműségünket a világméretű cégek: sokszor olyan módon, hogy csak látszólag építenek bizalmat, majd éppen ezzel húznak be a saját buborékukba.
A szerző mindenkit pellengérre állít – az Amazontól kezdve a Facebookon, Twitteren, TikTokon át a Google-ig és a Microsoftig.
A bizalomépítés átverésbe forduló jelenségére pedig az Apple-t hozza fel egyik hatásos példaként: 2021-ben a cég ugyanis bevezette az egykattintásos leiratkozást bármilyen nemű megfigyelésről. Ezzel mutatva a felhasználóknak, hogy nem kíván visszaélni az adataikkal.
„Amikor az Apple felkínált az iPhone-tulajdonosoknak egy gombot, amelyre kattintva blokkolhatták a kémkedést, a felhasználók 96 százaléka rányomott. A maradék 4 százalék feltehetően részeg volt, Facebook-alkalmazott vagy részeg Facebook-alkalmazott” – jegyzi meg pikírten Doctorow.
Fotó: pexels
Azonban, ahogy írja, miközben a cég világszerte hirdette elkötelezettségét a magánélet védelme iránt, titokban bevezetett egy megfigyelőrendszert, amellyel most ugyanazokat az adatokat gyűjti az ügyfeleiről, ugyanazzal a céllal, mint korábban a Facebook. Azaz saját reklámüzletágát táplálja. Ez a példa jól összefoglalja, mi az, amit Doctorow elszaródásnak nevez, és amelynek igazolását végigvezeti a köteten számos cég működésén keresztül.
A közösség odaragaszt, a dominancia megöli a minőséget
Sok olyan példával találkozunk, amit a saját bőrünkön tapasztalunk, de olyan eseteket is kapunk, amelyek Amerika-specifikusabbak és nehezebb kibogozni őket csak a Magyaroszágon elérhető szolgáltatásokkal a zsebünkben. Ennek ellenére az üzenet univerzális és pontosan érthető.
A fő kérdés inkább az: mi, mezei felhasználók mit tudunk tenni azért, hogy ne éljenek vissza az adatainkkal?
Őszintén, jelenleg nem sokat. Az viszont biztos: az első lépés mindig a felismerés és a tudatosítás annak kapcsán, milyen módon manipulálnak minket. Ez a folyamat vezethet el aztán a megoldáshoz, ami nem lesz könnyű, hiszen jelenleg a világban nem opció, hogy emberek milliói iratkozzanak le a közösségi platformokról vagy töröljék le az igénybe vett szolgáltatásokat.
Ahogy a szerző fogalmaz: az emberek nem azért maradnak a Twitteren és egyéb oldalakon, mert bírják a szolgáltatást. Hanem mert egymást bírják. A közösség ereje és a kapcsolódás igénye az, ami ott tart minket.
„Mark Zuckerberg szerint teljességgel elképzelhetetlen, hogy két ember csak úgy csevegjen egymással vagy megszervezzen egy batyus vacsorát anélkül, hogy a platform közben kémkedne utánuk, adatokat gyűjtene róluk és eladná a hirdetőknek” – fogalmaz élesen a szerző, aki ezt nemcsak a Facebook alapítójáról, hanem az összes monopóliummá lett cég vezetőiről elmondja. A változás fő motorja természetesen az ő hozzáállásuk módosulásában keresendő: ezt viszont csakis szabályozással lehetne elősegíteni mind a működési irányelveket, mind az adatvédelmet tekintve.
Emellett nem véletlenül emlegeti többször a monopólium kifejezést: Doctorow szerint hatalmas probléma a teljhatalom, amiben ezek a cégek részesülnek a birodalommá növekedésük során.
Nem egészséges, ha valaki kizárólagos uralmat kap, vagy másodmagával együtt dominál egy piacon: mivel nincs versenyhelyzet, a minőség egyre silányabb lesz.
Példaként említi erre a Google-keresést, ami az egyszeri felhasználó számára is kézzelfoghatóan egyre gyengébben teljesít az elmúlt években. Ennek oka egy igazán összetett folyamat, amit leegyszerűsítve úgy lehetne elmagyarázni, hogy míg korábban – a platform megszületésének idején – a keresést érvényesen befolyásolták bizonyos hiperhivatkozások és kulcsszavak, addig mára ezekhez külön iparág társult: így a találatok sorrendje nem a minőséget preferálja. Anyagiak határozzák meg, illetve manipulált tényezők összessége dobja elénk.
A bürokrácia mint a hazugság elleni küzdelem gátja
Az emberek manipulálásának szándéka nem az internet megjelenésével született meg, és ma sem csak azon keresztül zajlik. Erre az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon elég egyértelmű példákat tudunk sorolni: elég, ha csak a média világában nézünk szét. Azok pedig, akik a hasonló folyamatokat irányítják, nemcsak az esetleges tájékozatlanságot használják ki, hanem minél bürökratikusabbá is teszik a folyamatot, amikor valaki jelezné az aggályait.
Fotó: unsplash.com
Doctorow a Twitterrel járt hasonlóan, amikor a nevében létrehozott kamuprofilt jelentette: „2011-ben engem is meghamisított a Twitteren egy felhasználó: hamis fiókot hozott létre a nevemben, amellyel másokat támadott és álhíreket terjesztett rólam. Írtam nekik, amire azt válaszolták: csak akkor fognak fellépni a hamisító ellen, ha kérelmezem a hitelesítést, amihez faxon kell elküldenem a cégnek a jogosítványom másolatát…”.
A szerző erre közölte velük, hogy nem tud faxot küldeni, mert elromlott az időgépe.
A Twitternél persze már készen állt a válasz: igen, sok felhasználónak nincs faxhozzáférése, de van egy ingyenes e-mail-fax szolgáltatás, amit néhány teljesen ismeretlen fél üzemeltet. Csak küldje el nekik e-mailben a jogosítványa szkennelt másolatát, és majd ők szépen elfaxolják a Twitternek.
„Akkoriban Európában éltem, ezért írtam egy barátomnak a Twitternél és jeleztem neki, hogy ez az EU általános adatvédelmi rendelete alapján gyakorlatilag annyira illegális, hogy már radioaktív. Pár héttel később a Twitter módosította a szabályzatát, és engedélyezte, hogy e-mailben küldjem el nekik a jogosítványom szkennelt másolatát” – idézi fel a szerző, aki megfelelő kapcsolatrendszerrel, tájékozottsággal és főként türelemmel bírt ahhoz, hogy belemenjen a játékba.
A felhasználói tudatosság és az új törvények segíthetnek
Egyértelmű, hogy nem nehéz az igazságot megtalálni a Doctorow által bemutatott jelenségek mögött, mi több túlságosan könnyű rálelni a párhuzamokra a saját felhasználói élményeink és a leírt tények között.
Ha azt is érezzük, a valódi változás nem rajtunk múlik, igenis fontosak a visszajelzéseink, a tudatosságunk vagy a folyamatok szándékos „meghekkelése”. A feladat persze nagyon nehéz, és nemcsak saját magunknak kellene felelősséget éreznünk a hazugságok vagy a manipuláció megszűnéséért. Mégis tagadhatatlanul fontos szerepünk van benne.
A szerző nosztalgiával sírja vissza a „régi, rendes internet” korát, amelyben ugyan szintén voltak hibák, de legalább etikus elveken alapult a működése.
„Az új, jó internet ötvözi a régi, rendes internet technológiai önrendelkezésre épülő etikáját a Web 2.0 zökkenőmentes egyszerűségével, amely lehetővé tette, hogy bárki csatlakozzon a bulihoz” – fogalmazza meg Cory Doctorow, aki szerint a húsz évvel ezelőtti kapitalizmus még hagyott teret egy olyan helynek, ahol a nemkívánatos vélemények hordozói egymásra találhattak, kölcsönösen segíthettek egymásnak és szervezkedhettek. A mai kapitalizmus ezzel szemben „egy globális, digitális szellemplázát hozott létre”.
A szerző úgy véli, a folyamat visszafordítható, ehhez azonban olyan törvények kellenek, amelyek elérik, hogy a vezetők tisztességesen bánjanak a felhasználókkal és megadják a méltóságot – még akkor is, ha szerintük nem érdemeljük meg ezt.
Nyitókép: A szerző fotója - Wikipedia