Tomas Tranströmernek három kötete jelent meg a mai napig magyarul, az első 1979-ben az Európa Kiadó Új Pegazus sorozatában, Tomas Transtörmer versei címmel. A kötet összesen harminchárom verset tartalmaz, amelyeket Csatlós János fordított. A kötet utószava szintén az ő munkája. Amint az a 1979-es válogatáskötet fülszövegéből kiderül, Tomas Tranströmer több alkalommal járt Magyarországon, és számos magyar költőt fordított svéd nyelvre.
A szerző másik magyarul megjelet verseskötetét a Széphalom Könyvműhely adta ki 2001-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, 117 vers címmel. Az ebben szereplő szövegek fordítói Jávorszky Béla, Mervel Ferenc, Sulyok Vince és Thinsz Géza. A magyar cím a szerző első kötetére is utal, amely 1954-ben jelent meg 17 dikter címmel.
2002-ben szintén a Széphalom könyvműhely adta ki Az emlékek látnak című önéletrajzi művét, ezt Mervel Ferenc fordította. Ezt a karcsú kötetet különleges élményt nyújtó önéletrajzi elbeszéléskötetként ismerhette meg a magyar olvasóközönség. Ebben a prózai munkában Tomas Tranströmer a költő finom megfigyeléseit ötvözi a pszichológus analitikus szemléletével, és elemzőkészségével.
Tomas Tranctrömer nemcsak az egyik legtöbb nyelvre fordított svéd költő, de maga is jelentős műfordítói munkássággal büszkélkedhet. Más költők mellett magyarokat is fordított, a legismertebbek közül Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Nemes Nagy Ágnest, Pilinszky Jánost, Szabő Lőrincet, Tandori Dezsőt, Weöres Sándort is. Tranströmert Pilinszky Jánoshoz baráti szálak is fűzték, Pilinszky pedig neki ajánlja A hóhér naplójából című emlékezetes versét.
Tranströmer 2001-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, ekkor készített vele és fordítójával Mervel Ferenccel interjút Lehóczky Ágnes. Az interjúban szóba kerül Tranströmer és Pilinszky barátsága, aminek történetéről Mervel így beszél:
"A kommunizmus alatt Svédországba becsorgott ugyan a kortárs magyar líra, azonban a szerzőket, mint tudjuk, az állam megrostálta, így éppen a legnagyobbak, Pilinszky, Nemes Nagy nem kerültek a svéd műfordítók keze közé. Tranströmert még saját hazájában is támadás érte a hatvanas években “forradalmiatlan” költészetéért, hiszen, és ez talán hihetetlenül hangzik, Svédország igen sokáig, évtizedekig szociáldemokrata volt. Éppen, hogy 1956-ban elmenekültem jómagam is a kommunizmus elől, mikor láttam, hogy még Svédországban is Marxt és Engelst tanítanak az egyetemen és az Internacionálét éneklik. Egyszóval baloldaliság volt ott is, Tranströmer azonban szolidaritást érzett a pszichikai-fizikai Fal innenső oldalára szorultakkal. De ez részéről belpolitika is volt, a határon túl lévő tehetséges írótársait azért is fel akarta emelni, hogy saját nemzetét figyelmeztesse. Kapcsolatot akart teremteni azokkal, akiket nem közöltek, így jutott el Csehországba és Szlovéniába is.
Pilinszky elválaszthatatlan barátja lett, véleményem szerint, és ezt Monica, Tomas felesége is így látja, mintha ikrek lettek volna. Költészetük azonban egymástól független alakult, talán később éppen ezért értették meg olyan jól egymást. Nem tudunk áthatásokat felfedezni az egyikből a másikba, azonban vannak olyan témák, melyek részben közösek. A hajlamuk, a nézőpontjuk, a világfeldolgozásuk, reakcióik, ami közös. Pilinszkytől fordított verseit annyira magáénak érezte, hogy 1973-ban megjelent Ösvények/Stigar című kötetébe is felvette őket." - A teljes interjú az Új Könyvpiacon olvasható.
Transtörmer versei Lackfi János fordításában.
