Tóth Krisztina: A próza a mai napig a férfiírók körbepisilt földterülete maradt

.konyvesblog. | 2017. március 13. |

Az Ezer Gyerek Egyesület február végén tartott egy konferenciát Budapesten, melynek fő témája az oktatás és a nemek közötti egyenlőség volt. A konferencián felszólalt Tóth Krisztina is, az előadásáról szóló videó a napokban került fel az internetre. Összeszedtük a főbb megállapításait, benne sok személyes történettel, de érdemes végignézni a teljes videót!

  • Tóth Krisztina két saját sztorival indít. Az egyik szerint még pályakezdő 18 évesként bemutatták Vas Istvánnak, aki a neki előre elküldött verseket egyáltalán nem olvasta el, helyette azt kérdezte tőle, hogy kedves, fiatal lányként miért ír verseket, miért nem megy inkább színésznőnek. Tóth „szabályosan lelkibeteg” lett ettől. Később Vas írt neki egy levelet – miután elolvasta a verseket –, amelyben tulajdonképpen elnézést kért.
  • Tóth Krisztina sokáig azzal vigasztalta magát, hogy ez a kornak szól, a fiatal nőket mindenhol így fogadják. Ám 45 évesen is volt egy hasonló tapasztalata, amikor a könyvhetet nyitotta meg, és egy kollégája felkiabált neki a színpadra: Krisztike, mikor jön már a sztriptíz? „Eltelt 25 év, és a világon semmi sem változott” – mondja Tóth, illetve annyi mégis, hogy ezalatt az idő alatt ő maga roppant mód megedződött.
  • A magyar irodalom tradicionálisan férfiközpontú; érdemes elgondolkodni, miért örült Nemes Nagy Ágnes, ha azt írták róla a kritikusok, hogy férfias lírát művel.
  • Tóth Krisztina elmesél egy kísérletet, melyben ugyanazt a szöveget női és férfi név alatt is leközölték: női szerzői név esetén a visszajelzések azt emelték ki, hogy őszinte a szöveg, amikor férfi név alatt jelent meg, akkor azt, hogy hiteles. Tehát eszerint a nő a saját személyes életét írja meg, hiszen arra van rálátása, a férfi ezzel szemben a világ egészéről közvetít hiteles képet. A kritikusokat erősen befolyásolja, milyen név áll a szöveg fölött.
  • Amikor pályája elején arról kérdezgették, ki hatott rá, akkor a kérdésben előfeltevésként benne volt, hogy bizonyára a női szerzőket preferálta, például Ahmatovát vagy Nemes Nagyot, fel se merült, hogy Petrit vagy Vas Istvánt. Szerinte a nő szerzőről azonnal feltételezik, hogy speciálisan érdeklődik a női szerzők iránt, és "így válik maga is női szerzővé. Egészen abszurdnak tartottam ezt.”
  • Szerinte ez ma is jellemző, hiszen ha ma egy női szerzőt megkérdeznek, akkor mindig egy másik női szerzőről faggatják. Tőle például soha nem azt kérdezik, hogyan viszonyul Háy János vagy Parti Nagy Lajos műveihez, hanem női kollégákat említenek, akikkel esetleg sokkal kevesebb közös van bennük, „mégis azt képzelik, hogy ez egy csoportképző dolog, hiszen mind a ketten nők”.
  • A lapszerkesztők is hasonlóképpen gondolkodnak. 1991-től publikált rendszeresen a Holmiban, és a szerkesztők rendszeresen egymás mellé szerkesztették a nőket. Tóth Krisztina itt elmondta, hogy mindnyájuknak fontos fórum volt a Holmi, fájó a hiánya, és nagyon nagy baj, hogy eltűnt. Majd a legendás Holmi-főszerkesztő, Réz Pál memoárjának fülszövegéből idéz: „Tulajdonképpen az volt a szerepem, hogy összehoztam embereket. Barátságokat köttettem olyan emberekkel, akik nem voltak barátok, de volt közöttük egy titkos kapcsolat. Az, hogy minden jelentős író volt a lakásomon és én is a lakásán, hogy ismertem a gyerekeit és udvaroltam a feleségének (…)”. Mindez viszont azt is sugallja, hogy „a jelentős magyar író par excellence egy heteroszexuális férfi”, és „a jelentős magyar írók között ezek szerint nincs nő”. Nemes Nagy Ágnes vagy Gergely Ágnes például nincs ebben a körben.
  • Tóth Krisztina felidézi az Örkény Színház Anyám tyúkja előadását, melyben kötelező verseket adnak elő, ám ebbe a válogatásba sem fért bele nő (mi a második részben találtunk egyetlenegyet, nem mintha ez szépítene a dolgon – a szerk.)
  • „Nem arra gondolok, hogy valamiféle mesterséges kvótát kellene bevezetni” – mondja Tóth Krisztina, aki szerint arra kellene törekedni, hogy természetes módon vegyük tudomásul, hogy az alkotók jelentős része nő.
  • Az előadásra készülve írt egy listát olyan jelentős női alkotókról, akik spontán eszébe jutottak; ezen a listán Rakovszky Zsuzsától Ugron Zsolnáig 52 név szerepelt, hozzátéve, ez nem egy teljes lista, hiszen még sok nevet lehetne hozzátenni. „Talán nem aránytévesztés azt mondani, hogy nagy súllyal vannak jelen a nők a magyar irodalomban.”
  • A külföldi felolvasásokon soha nem emelik ki, hogy most egy hölgyet üdvözölhetünk a színpadon, miközben itthon ezt külön meg szokták jegyezni. Kedvenc jelenete az volt, amikor úgy konferálták fel: most pedig egy hölgy költőt üdvözölhetünk! Tóth Krisztina szerint ez a hölgy költő pont úgy hangzik, mint a tőgy-pörkölt.
  • Szerinte az írás androgün dolog: „Amikor írok, nem nőként vagy férfiként írok, hanem olyan általános emberi problémákat próbálok megragadni, amelyek mindenkit érintenek.”
  • A magyar irodalomban van egy hallgatólagos felosztás, hogy mely műfajok számítanak női műfajnak, így a gyerekirodalom és költészet például ide sorolódik. Abban a pillanatban, hogy a prózában megjelennek a nők, megjelennek a nagyon éles kritikák is. 2006-ban, miután megjelent az első prózakötete, odament hozzá egy kollégája, és megkérdezte: miért csinálod ezt, olyan jó verseket írtál, hát, minek ez?
  • „A próza a mai napig a férfiírók körbepisilt földterülete maradt.” Mi lehet emögött? – teszi fel a kérdést Tóth Krisztina. Leginkább az, hogy a prózát el lehet adni, költészetet meg senki sem vesz. A gyerekirodalom ugyanakkor jó üzlet lett, ugrásszerűen el is szaporodtak a férfi szerzők, hozzáteszi ugyanakkor azt is, hogy mindez tulajdonképpen jót tesz a magyar irodalomnak.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél