Rushdie kiakadt a Charlie Hebdót kritizálókra

.konyvesblog. | 2015. január 15. |

(Kép forrása)

Salman Rushdie az elsők egyike volt, aki megszólalt a Charlie Hebdo elleni támadás után, és akkor a szatíra ereje, és a vallások kritikája mellett érvelt. Az író, aki a Sátáni versek miatt kimondott fatva miatt évekig rendőri védelemben részesült, a napokban a vermonti egyetemen tartott beszédet, ezt követően pedig természetesen a párizsi támadásról kérdezték. Rushdie emlékeztetett arra, hogy a francia szatirikus hagyományok mindig is nagyon kíméletlenek, élesek voltak, és ő maga nagyon zokon vette, hogy a magazin munkatársait, akik ugyanazzal az eszközzel dolgoztak, mellyel ő is, azaz tollal vagy ceruzával, a támadás után többen becsmérelni kezdték, vagy éppen rasszistának bélyegezték. Szerinte vannak emberek, akik kiállnak a szólásszabadságért, ugyanakkor korlátok köré szorítják azt, amikor azt mondják, hogy annak gyakorlása közben nem szabad megsérteni senkit sem.

Rushdie ezzel szemben John F. Kennedy és Nelson Mandela szavait idézve egyetértett azzal, hogy a "szabadság oszthatatlan". Azaz a szabadságot nem lehet ízekre szedni, máskülönben elveszíti a lényegét. "Lehet nem szeretni a Charlie Hedbót, de ez a tény nem változtat azon, hogy joguk van arra, hogy elmondják a véleményüket" - idézte a Guardian az írót.

Kapcsolódó cikkeink:

A szatíra ereje, a vallások kritikája mellett érvel Rushdie

Houellebecq: A véleményszabadságnak nincsenek határai

Felfüggeszti új könyve reklámkampányát Houellebecq

A Charlie Hebdo pont most Houellebecqet tette címlapjára

Salman Rushdie látogatását a vermonti egyetemen már hónapokkal ezelőtt leszervezték, és annak most különös jelentőséget adott a múlt heti mészárlás. Rushdie-ra 1989 februárjára mondott ki fatvát Khomeini ajatollah a Sátáni versek című regénye miatt. A bujkálás és félelem éveiről Joseph Anton című kötetében számolt be. A fatvát 1998-ban feloldották, mindenesetre a mostani előadása előtt is nagy volt a biztonsági intézkedés a helyszínen.

Az író most konkrétan nem beszélt a bujkálással töltött éveiről, ugyanakkor utalt arra, hogy azoknak a szerzőknek a művei, akik hatalommal bíró embereket sértenek meg, gyakorta túlélik a bírálatot, a kritikát, még akkor is, ha ugyanez a szerzőről nem minden esetben mondható el. A művészet szerepét abban fogalmazta meg, hogy elmenjen egészen a legvégsőkig, kitárja az univerzumot, és tágítsa az elmét. Ez azonban azt is jelenti, hogy ezek a művészek gyakorta egy nagyon erőteljes ellenerővel találják szemben magukat, amely visszanyomja őket: a beszéd erejével a csend ereje, a kifejezés erejével pedig a cenzúra ereje száll szembe.

Forrás: Guardian