Nem vagyunk zeneblog, ezért nálunk nagyon ritkán van dalpremier: bemutatjuk a Peer Krisztián verseit, dalszövegeit eleinte csak feldolgozó, majd zenekarrá váló Elavult néven futó formáció halállal túlzsúfolt klipjét, ami után garantáltan mindenki azt fogja dúdolni, ha kell, ha nem, hogy "Sötét van, de nincs késő./ Késő van, de nincs sötét".
Először mindenki nézze meg Vécsei Márton videoklipjét, amiben az Elavult énekese, a Vígszínház színésze, A martfűi rém főszereplője laza ballonkabátban járja az éjszakát. Nem spoilerezünk, legfeljebb csak annyit, hogy a megzenésített vers Meteorológia címmel jelent meg Peer Krisztián 42 című kötetében (amiről interjúztunk és recenzáltuk). A videó megtekintése és meghallgatása után Peer Krisztián válaszolt néhány kérdésünkre, amelyekből kiderül, hogy jött létre a formáció, milyen költők verseit üvölti a vonaton és hogy lehet beragadni egy állapotba.
Szóval: előbb videó, utána interjú, jó szórakozást!
És akkor , ha már megnézted a videót, következzenek Peer Krisztián válaszai emailben feltett kérdéseinkre:
Hogy jött létre az Elavult zenekar/projekt? Mit kell tudnunk a tagokról?
Mióta koncertezünk, projektből határozottan a zenekar irányába mozdult el a társaság. Eredetileg zenés felolvasóestnek indult, az előző, 42 című kötetem megjelenése előtt küldtem el Hajduk Karesznek a kötet anyagát és egy fél tucat dalszöveget a múltamból, hogy afféle ketté hasított Cseh Tamásként együtt lépjünk fel a tavalyelőtti Margó Fesztiválon. Azon az esten még a kötet szerkesztője, Borsik Miki ütősözött, Karesz gitározott és énekelt, én pedig verseket olvastam a 42-ből, emelgettem a ROCK feliratú táblát, és összekötő szpícseket impróztam. A cél annyi volt, hogy a 42 komorságát egyes dalok szarkazmusával ellenpontozzuk. Annak a nyárnak a végén, az Ördögkatlan Fesztiválon már szintén színész, a Bekvartban is játszó Kárpáti Palkó püfölte a cajunt, de a klarinétja akkor még nem került elő. A szervezők a déli verőfényben nagyon kedvesen két üveg behűtött borral fogadták a három fős csapatot, hiba volt. Míg a srácok a mikrofonokkal bajlódtak, én a palackokkal oldottam meg saját magam hangosítását. De addigra már állt olyan lábakon a produkció, hogy rocksztár-allűrök nem rogyaszthatták össze, ahogy a barátságot sem. Mostanra én is profivá értem, az első pohár szigorúan a színpadon. Egyik próbánk telefonnal rögzített felvételét mutattam meg Tóth Andornak, régi haveromnak, aki korábban pl. a Plastic Heavenben zenélt. A számaink gerincét adó, hangzásunkat mostanra jórészt meghatározó elektronika is az ő keze munkáját dicséri. Kezdetben annyi történt, hogy a Kisüzem helyett inkább felmentünk az ő mini stúdiójába, kiváló cseh sörök kaphatóak az Ajtósin is, és míg ő az alapokat hegesztette, meg hangszínekkel pepecselt, én effekteket keresgéltem, vagy új szöveget írtam – legalább volt közös dolgunk, az harminc felett már nagyot dob a barátságokon. Aztán Andor vett egy mikrofont, hogy újra felvehessük az élő hangszereket meg az éneket, elsőnek épp a Sötét vant raktuk össze, nagyjából egy éve, de a masterelt változat, Deutsch Gábor (Anorganik) munkája csak most készült el. Télen volt az első koncertünk a Három Hollóban, arra már Palkó kontaktjának köszönhetően az Úri Muri pincéjében próbáltunk.
Korábban is születtek már dalszövegeid, de most a versedet zenésítitek meg. Hogyan látod a vers és a dalszöveg viszonyát, mit ad hozzá a zene és az, hogy Hajduk Károly hangján szólal meg a szöveg?
Ez a szöveg valóban megjelent a 42-ben, ahogy az új könyvemben, a Nem a sajátodban is játszom a dalszerűséggel, ilyen értelemben nem éles a határ. De ez kakukktojás a repertoárunkban, a legtöbb versem szerintem nem alkalmas a megzenésítésre, nem kínálnak ennyire evidens, azonnal érthető első olvasatot, sokkal összevisszább a ritmusuk. Azt szokás mondani, hogy a vers bonyolultabb, meditatívabb műfaj, amihez nincs mit hozzá tenni, meg azt is, hogy korunk verse a dalszöveg, ami ugyan nem él meg nyomtatásban, viszont legtöbbünk elméje ezt köpi ki magából, ha baj van. Annyi biztos, hogy ezt a verset már én is dallammal, a Karesz hangján hallom. Előfordul, hogy kéretlenül szavalok a vonaton hazafele, Keményt, Kukorellyt, kevés kortársat tudok fejből, az viszont bizonyos, hogy az utastársak jobban meglepődnek, mintha dalra fakadtam volna. A dalszöveg és a dal viszonya nagyjából olyan, mint a drámáé és a színházi előadásé, az már egy új, egy másik alkotás. Lásd például a Dalfutár című műsort. De a klip sem puszta illusztráció, sőt. Elmozdítja (át)értelmezi a dalt. Kicsit olyan az egész folyamat, mint egy real time gyorsrajzoló produkció, ahol az a poén, ahogy átalakul a holdat ugató kutya először alföldi tájjá gémeskúttal, aztán ráncok barázdálta, svájcisapkás öregemberré. Mindenesetre, amikor a szöveget írtam, nem az öngyilkosság járt az eszemben.
A videó főszereplője, Hajduk egy helyszínelő, aki halottól halottig jár, rezignáltan veszi tudomásul a halálokat, és mintha minden halálesetbe kicsit belehelyezkedne. Azt jól értelmezem, hogy egyik sem erőszakos halál, hanem mindegyik esetben maga a halott a felelős?
Hogy ki a felelős, az jó kérdés. A kultúra! A gének! A társadalom! A videóról Vécsei Marci, a klip ötletgazdája és rendezője tudna pontosabban beszélni. A képi világ egyik ihletője mindenesetre az OSA tavalyi kiállítása volt. Az ott közé tett rendőrségi fotók kietlen, depresszivitása holttestek nélkül is egyértelművé tette, hogy öngyilkosságok helyszínén járunk, elég egy felborult szék, egy köteg papírszázas a koloniál dohányzóasztal csipketerítőjén, hogy tudjuk, mi történhetett. A klipben elvileg minden eset öngyilkosság, de ez direkt van lebegtetve, kifejezetten örülök, hogy nem egyértelmű. Maga a tárgyi és épített környezet viszont reményeim szerint – a klipben éppúgy, ahogy a kiállításon is – azt sugallja, hogy nincs remény, nincs más (ki)út. Ahogy a helyszínelő rekonstruálja a sajnálatos esetet, úgy tudjuk mi, nézők, a környezetből rekonstruálni az azt megelőző sajnálatos életet.
Mit érdemes tudnunk a kerettörténetről?
Vagy húsz éve egyszer egy Tisza-menti alkotótáborból utaztunk föl többen, festők, írók, egy kiállításra a táborban alkotók műveiből, amit történetesen én nyitottam meg. Ennek ellenére a kisbuszban az anyósülésen kaptam helyet, a helyi tűzoltó vezetett. Kicsit kínos sematikussággal indult a beszélgetés: milyen érzés figurákat teremteni? milyen érzés életeket menteni? „Van olyan is néha, életmentés, de a mi munkánk azért nyolcvanöt százalékban abból áll, hogy balesetes autókból vágjuk ki a holttesteket. Egy tűzoltónak két lehetősége van, vagy alkoholista lesz, az én nem lehettem, van családom, vagy ilyen közönyös lesz, mint én, máshogy nem lehet csinálni. Ezért is nem olvasok verseket, vagy ilyesmi.” Eléggé megrökönyödtem alkalmi sofőrünk önreflexiójának mértékén. Nyilván a bűnügyi helyszínelő is egy ilyen szakma, magadba kell fordulj, hogy el tudd viselni, amiket látsz.
A helyszínelő kettős történés közé szorul: a bűntény már megtörtént, de a nyomozás még nem indult el. Ráadásul a sötét van, de nincs késő is ezt az átmeneti állapotot írja le. Ebbe a vákuumra kerül bele a helyszínelő, akinek egy feladata van, rögzíteni a halálokat. Állíthatjuk azt, hogy a nagy visszatérést jelentő 42 című kötet és az új, Nem a sajátod című kötet is hasonló köztességben született?
Ahogy az egész életünk is ebben a köztességben telik. Úgy születünk, hogy a bűneset már megtörtént, sőt halálra is ítéltek érte. Ráadásul pont erről, mármint, hogy egyszer majd meghalunk, kisgyerek korunkban sem hazudtak nekünk úgy, ahogy mondjuk a szexről. Mégis mekkora mindig a meglepetés.
Miért változott meg a 42-ben szereplő vers címe? Ott Meteorológia, a klip címe pedig Sötét van.
A Meteorológia kicsit ködösítő, távolító, mégis értelmező szándékú cím, afele terelget, hogy vedd észre, a „sötét van, de nincs késő”, az a tél, a „késő van de nincs sötét”, az meg a nyár. A hólapátolás és a tücsökciripelés hangja. Miközben persze világállapotról és az emberi léthelyzetről beszél. Az örök ismétlődés, csalódás és remény. Ahogy az új kötet Az oxigénhiány gondolata című versének végén írom: „időőőőőőőőőőő még van, ha nincs is rrrrrrrrrremény”. A szöveg első, háromszor ilyen hosszú változata a Tünet Együttes Propaganda című előadásában hangzott el. A 42 összeállításakor húztam meg-írtam át a jelenlegi formájába, de bármilyen depresszív, ez eredetileg nem gyászvers, a 42-ben is az előtte-versek közt szerepel, Zsófi halála színezte át. Egyébként meg egyszerűen ezen a néven emlegette Andor a dalt, és mentette el a fájlt, könnyebb kimondani, mint azt, hogy meteorológia.
"Mintha mégis a rossznak lenne több köze a széphez" - énekli Hajduk, miközben a videóban egy öngyilkosság, egy túladagolás és még más halálok is látszódnak, mintha azt állítaná a videó, hogy a halál pillanatában meg tud születni a szép?
Jó régen hallottam valami kocsmapultnál Vágvölgyi B. Andrástól, hogy a japán esztétika központi kategóriája a mulandóság. A cseresznyevirágzás nem azért szép nekik, mert olyan nagyon fehér, átöltözteti a tájat stb., hanem mert egyetlen napig tart. Ahogy a fiatal kamikaze fiúk élete.
A fürdőkádban egy kézfejjel és testrészekkel fürdik a tök magányosnak tűnő főszereplő, játszik velük, de miért teszi ezt?
A klip nem lineáris történetet mesél el, hanem egy állapotot, ami az elviselhetetlen ismétlődéséből, megszokásából jön létre. Az ember halottakkal él együtt, lop tőlük, játszik is velük. Ahogy a helyszínelő rekonstruál egy esetet, azzal újra is éli. Ezt nem lehet sokáig bírni. A testrészekkel fürdőzés a bekattanást szimbolizálja, egy olyan bekattanást, ami még titkolható.
Forgattatok lakótelepen, vasúti síneknél, családi házban, több helyszínen. Mennyire volt bonyolult összehozni ezt a forgatást? Mit lehet tudni a forgatási élményeidről?
Mindenki rengeteg ingyenmunkát tolt bele, aki tudott pénzt is, mert a nulláról menet közben azért persze kiderült, hogy négyszázötven, ami állítólag még mindig nulla. Szerencsére akkor már nem tudtunk-akartunk visszafordulni. Valójában minden nagyon profin működött, ennek következtében én például a helyszínkeresés, eszközbérlés vagy szakértő szervezés nehézségeiről nem is igazán tudok. A forgatás napjának reggelén halt meg Térey János, többen sokkos állapotban voltunk. Ez nyilván rányomta a bélyegét az egész hangulatára. De a munkának olyan a természete, hogy elsodor. Szerencsére nem egy könnyű, nyári slágerrel akartunk debütálni.
