A szocialista időkben a párthoz közel álló írók számos lehetőséget kaptak, hogy írjanak és publikáljanak, sőt akár nyugatra is eljussanak, mesélte 2013 májusban John Feffernek Mezey Katalin író. Azok az írók pedig, akik nem érintkeztek a hatalommal, megalapították a saját íróköztársaságukat. 1956 után a nagynevű, ám párthoz nem dörgölőző írók nem kaptak ugyan díjakat, de publikálhattak. Számos olyan könyvet publikáltak, ami arra ösztönözte a fiatal írókat, hogy különböző írókörökhöz csatlakozzanak, és ne hódoljanak be a korabeli kultúrpolitikának. Ha pártírók voltak, ha nem, egy olyan környezetben léteztek, ahol a kormány komolyan vette a kultúrát, ám ez 1990-ben megváltozott, véli Mezey. A interjút, melyben Mezey 1956-os élményeiről, az ügynökkérdésről és Krasznahorkai Lászlóról is mesél, ITT tudjátok elolvasni.
- A kommunistáknak komoly tervei voltak a kultúrpolitikával – meg akarták mutatni az ország kulturális örökségét a nyugatnak – állítja az interjúban Mezey. Azt gondolták, hogy a magas színvonalú művek mind a szocializmus érdemei, 1990 után viszont az új kormányban már senkinek nem voltak ambíciói, hogy ezeket a magas színvonalú magyar műveket a világnak is megmutassa. Sőt a kormányt egyáltalán nem is érdekelték, mert a kulturális sikereknek már nem volt többé közük a politikai sikerhez.
- A kommunista kormány a kulturális szférában is megpróbálta érvényesíteni a politikai egységességet, ma pedig, bár sokszínű a politika, másfajta egységesség fenyeget. Mezey szerint bár mindenki multikulturalitásról beszél, de a kultúra a hollywoodizáció felé halad. Kiadói szempontból csak egy globális piac van, senki nem foglalkozik azzal, hogy tehetségeket fedezzen fel olyan kis helyeken, mint Magyarország, sem azzal, hogy reklámozza őket. Nagyon sok pénzt kellene a kultúrába fektetni, de ez nem érdeke a kormánynak, véli Mezey, majd Romániát, Szlovákiát és Dél-Afrikát említi példaként – ezekben az országokban komoly pénzt fordítanak a kultúrára, ám ehhez a kormányzati oldalról is elkötelezettségre volna szükség.
- Mezey nem emlékszik, hogy hol volt, amikor hallott a berlini fal leomlásáról, de mivel nem számított semmilyen nagy változásra, nagyon szkeptikus volt az ilyen eseményekkel kapcsolatban. A fal épülésekor viszont éppen Berlinben tartózkodott. 18 éves volt, abban az évben érettségizett, és jutalmul egy utazást kapott. Akkor senki sem mondta el neki, hogy mi is történik pontosan, de a vonatuk az állomáson ragadt, és csak másnap reggel indulhattak útnak.
- Az interjúban Mezey beszélt a Magyar Művészeti Akadémiáról is, és úgy véli, hogy a nemzeti szintre emelkedett, és állami támogatásból működő intézmény ígéret lehet a jövőre nézve, ám azt nem tudja, hogy meddig tud majd működni. Az akadémia a művészeti elitet propagálja, ám a művészeti színtér sokkal nagyobb, és számos fiatal, kevésbé ismert művészt is tömörít, Mezey szerint az MMA által képviselt művészek százszorosa mozog a magyar művészeti életben. A szocializmus alatt létezett művészeti alap, ami egészségügyi ellátást, nyugdíjat, sőt még stúdiót is biztoított, ma ez már nem létezik. Két szobrász édesanyjaként Mezey pontosan tudja, milyen nehéz helyzetben van egy fiatal művész. (A két szobrász mellet Mezeynek van egy irodalmár fia is, bizonyos Lackfi János – a szerk.)
- Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli Magyarország kilátásait a következő két-három évben, Mezey azt felelete, hogy a magyar emberek nem fognak forradalmat csinálni, bárki is mondja nekik, hogy kellene. Bíznak abban, hogy a mostani vezetés újjáépíti az országot, és a kulturális életben is változások lesznek. Mezey szerint sok szenvedést és nyomorúságot kell elviselnie a népnek, de már látszanak a fejlődés első jelei. Az ország fejlődését viszont a külső erők nem nézik jó szemmel, sőt még az országban sincs egyetértés ezzel kapcsolatban. (Az interjú 2013 májusában készült, John Feffer blogján 2014 júniusa óta olvasható, mi a HuffPoston találtunk rá.)
Mezey Katain az 1980-as években a sárvári írókört vezette, onnan indult többek között Kun Árpád, Tóth Krisztina, Kemény István és Bartis Attila pályája is.