Meghalt Rajk László építész

Meghalt Rajk László építész

.konyvesblog. | 2019. szeptember 12. |

rajk1.jpg

Fotó: Szilágyi Lenke

Hetvenéves korában meghalt Rajk László építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék tagja. Gazdag életpályájáról az idén ősszel jelenik meg könyv a Magvető Kiadó gondozásában, A tér tágassága címmel. Mink András 2009-ben készített életinterjújának bővített, szerkesztett változatát adják közre a Tények és Tanúk sorozat új kötetében.

Rajk László életének történetében ott van a második világháború utáni magyar történelem lenyomata. Édesapja az a Rajk László belügyminiszter volt, akit a Rákosi-korszak alatt koncepciós perbe fogtak, majd kivégeztek. Ő akkor még csak egyéves volt, a nevét megváltoztatták, majd árvaházba került, mivel édesanyját is börtönbe zárták.

Az 56-os forradalom, majd a romániai száműzetés időszaka után fiatalon a rendszerkritikus művészeti formák iránt érdeklődő építész lett. A 70-es években csatlakozott a formálódó demokratikus ellenzékhez; a hazai szamizdat egyik megteremtője, az SZDSZ politikusa, majd parlamenti képviselője lett. Mindeközben építészként és látványtervezőként is dolgozott, többek közt olyan munkák kötődnek a nevéhez, mint a budapesti Lehel Csarnok épülete, vagy a Megáll az idő, A londoni férfi és az Oscar-díjas Saul fia filmek látványtervei. 

A Magvető oldalán Dávid Anna, a kiadó igazgatója emlékezett meg róla:

„Nyár közepe óta éreztük mindannyian a szerkesztőségben, hogy az egyik legfontosabb könyvünk készül. Hogy igen, megvan, sikerült. Hogy valójában ezért indítottuk újra a Tények és Tanúk sorozatot: szeretnénk megtudni azoktól, akik még velünk vannak, hogy mi történt a 60-as, 70-es, 80-as években, és hogyan érkezett el 1989. Rajk László és Mink András könyve pedig ezt ígérte. Hol naponta, hol hetente kaptuk és olvastuk az elkészült fejezeteket, és minden alkalommal túl hamar értünk a végére, épp csak az nem szerepelt az utolsó mondatok után: Folytatása következik.
Néhány hete viszont minden megváltozott. Azóta az volt a cél, hogy sikerüljön befejezni, sikerüljön kinyomtatni, hogy Rajk László még a kezébe foghassa a kész kötetet. És persze ettől megváltozott bennünk a szöveg is.”

A kiadó a könyv egy rövid részletével búcsúzott tőle, ezt itt lehet elolvasni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél