Meghalt John Lukacs történész

.konyvesblog. | 2019. május 06. |

john-lukacs-1.jpg

Kép forrása

Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai történész, író – írja az MTI. 

John Lukacs szívelégtelenségben hunyt el ma hajnalban a pennsylvaniai Phoenixville-ben lévő otthonában–közölte mostohafia, Charles Segal. 

Lukács János Albert néven született 1924-ben. Polgári családból származott, édesapja orvos volt. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakán kezdte meg. A második világháború idején zsidó származású édesanyja miatt munkaszolgálatra hívták be, ahonnan 1944 nyarán megszökött, sikerült túlélnie a nyilas rémuralmat és Budapest ostromát. Miután a szovjetek magyarországi jelenlététől nem várt semmi jót, útlevélkérelmét pedig elutasították, 1946-ban átment a határon Ausztriába, és végül az Egyesült Államokban telepedett le.

1947-től 1994-es nyugdíjazásáig Philadelphiában a Chestnut Hill College történészprofesszora volt. Évekig adott elő vendégprofesszorként a legrangosabb intézményekben, többek között a Columbia Egyetemen, a Pennsylvaniai Egyetemen, a Johns Hopkins Egyetemen és a Princeton Egyetemen. Az 1980-as évektől rendszeresen járt haza Magyarországra, a rendszerváltás után előadásokat tartott a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen és az ELTE-n.

Több mint 30 könyve jelent meg, több száz tudományos cikket publikált. Fő kutatási területe a második világháború története volt, és sokat írt az amerikai történelemről és történetfilozófiai kérdésekről, kedvenc műfaja a közérthető, mégis magas nyelvi és szakmai színvonalon álló esszé. Első jelentősebb munkáját 1953-ban adta ki Nagyhatalmak és Kelet-Európa címmel. A hidegháború története című 1961-es művét mind a mai napig a hidegháborús korszak egyik legjobb elemzésének tartják, a könyvet 1966-ban bővített változatban is megjelentette.

Népszerű az Utolsó európai háború (1939-1941), valamint az 1945: Nulla év című munkája is. 1984-ben adta ki Az Egyesült Államok huszadik századi története című összefoglalását, 1988-ban pedig a magyar főváros múltjáról írt Budapest 1900 című könyvében.  

A város, amely észrevette saját szépségét

Nos, létezett egy város. Üres telkein szurtos arcú külvárosi kölykök játszottak métát. Bakternak hívott éjjeliőrök járták szürkület után utcáit, a konflisok és fiákerek baloldalt közlekedtek sugárútjain. A földalatti a Kuglertől Wampetics étterméig szállított utasokat, a külső kerületekben lakók csizmái sarat hordtak a belső karéj betonjára.

A párviadal című műve a második világháború egyik legizgalmasabb szakaszának dokumentumokon alapuló krónikája, a Churchill és Hitler közötti, 1940. május-júliusi nyolcvannapos párbajról szól, amikor az új brit miniszterelnök egyedül nézett szembe az Európát meghódító náci Németországgal. 1997-ben került a könyvesboltokba A történelmi Hitler című munkája, amely nem Hitler-életrajz, hanem a náci Harmadik Birodalom vezéréről megjelent biográfiák elemzése, de vizsgálja Hitler személyiségét és gondolkodását is. Számos történetfilozófiai és önéletrajzi jellegű esszét is publikált, kiemelkedik közülük az általa is legjelentősebbnek tartott A történelmi tudat, avagy a múlt emlékezete (2004). 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.