Kabaré, szerelem és kábítószer: Liza Minnelli végül megírja önéletrajzát

Kabaré, szerelem és kábítószer: Liza Minnelli végül megírja önéletrajzát

Liza Minnelli megírja az emlékiratait, mert a róla szóló készült dokumentumfilmeket olyanok készítették, akik valójában nem ismerik.

se | 2024. augusztus 09. |

Az előadó várhatóan jövő tavasszal adja ki a könyvet, amiben Liza Minnelli felidézi élete legfontosabb pillanatait, végigvezeti az olvasót karrierje fordulópontjain, betekintést enged szerelmi életébe és a kábítószerekkel folytatott küzdelmébe. 

Liza Minnelli eleget tesz a kérésnek

A 78 éves színész-énekes egyike annak a mindössze 25 előadóművésznek, akik EGOT-győztesnek mondhatják magukat, azaz pályafutásuk során elnyerték az Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat is. 

Minnellit a legtöbben az 1972-ben bemutatott Kabaréból és Martin Scorsese 1977-es New York, New York című musicaljéből ismerhetjük. Az előadó a People-nek adott interjújában elmondta, hogy mióta gyerekként megtanulta, hogyan kell megfogni a ceruzát, mindig arra kérték, hogy írjon a pályafutásáról, ám Minnelli ezt rendszeresen visszautasította, mert ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor osztja meg élete történetét, ha már meghalt. 

Féligazságok helyett jöjjön a valóság

Az interjúból kiderül, hogy a véleménye lassan formálódott az évek során, mígnem arra a döntésre jutott, hogy saját kezébe veszi a feladatot. A színésznő szerint több féligazságokkal teli film (ezalatt valószínűleg a 2019-es Judy című filmre célzott, amely édesanyjáról, az Óz, a csodák csodájából ismert Judy Garlandról szól) és egy rosszul sikerült minisorozat után, jobbnak látja, ha saját maga meséli el a történetét. Minnelliről idén júniusban is megjelent egy dokumentumfilm, Liza: A Truly Terrific Absolutely True Story címmel.

A színésznő a feldolgozások kapcsán azt mondta: „olyan emberek készítették őket, akik nem ismerték a családomat, sem engem. Egy este, vacsora közben végül úgy döntöttem, megosztom a történetemet, mert tartozom ennyivel azért a sok szeretetért, amit tőletek kaptam.”

A könyvet Michael Feinstein énekes, zongorista segítségével írja, akivel 40 éve jóban van és amit a Grand Central Kiadó ad ki 2026 tavaszán.

Forrás: Guardian, People

Nyitókép: Wikimedia Commons

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Donald Trump felesége is beszáll a Trump család memoárbulijába

Ősszel jelenik meg Donald Trump feleségének Melania című memoárja, ami az egykori first lady irodája szerint erőteljes és inspiráló történet Melania Trumpról.

...

Boris Johnson memoárja olyan lesz, „mint egy üveg felrázott pezsgő”

A volt brit miniszterelnök, Boris Johnson memoárja az ígéret szerint tele lesz jó sztorikkal a hivatali idejéből.

...

Angela Merkel politikai memoárja még idén megjelenik

A Szabadság – Visszaemlékezések 1954–2021 című kötetben a volt német kancellár, Angela Merkel visszatekint az NDK-ban töltött évekre, hosszú pályafutására és karrierje legnagyobb politikai fordulópontjaira is.

Hírek
...

Új kiadásban jelenik meg a Nobel-díjas portugál író regénye

...

Colm Tóibín új regénye Thomas Mann életét dolgozza fel

...

Háy János 100 napba sűrítette az élet egészét

...

Újra népszerű lett egy 30 éves sci-fi, amely mintha megjósolta volna a jövőt

...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

...

20 év után egy nap a férjed bejelenti, hogy elhagy: Érkezik az Idegenek című bestseller!

SZÓRAKOZÁS
...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

Nem Tom Hanks szerepel az új adaptációban. Mutatjuk, mit lehet tudni az új Dan Brown-adaptációról!

...

Sauron elszabadul: Nézd meg A hatalom gyűrűi 3. évadának teaserét!

Sauron az Egy Gyűrűn dolgozik, és a teljes győzelemre készül.

...

A Heated Rivalry stábja rászólt a legelvetemültebb rajongókra

A Heated Rivaly alkotója megkérte a rajongókat, hogy adják meg a szereplőgárdánknak és a stábnak a szükséges teret.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast